Európa bioritmusának annyi! (olimpia, 2. nap)

Trunkó Barnabás
2008. 08. 11.
Az európai kontinensen honos embertípus egyedei - külsődleges jegyek alapján - arról ismerhetők fel, hogy kialvatlanok, karikás szeműek, napközben ingerlékenyek vagy depressziósok. Ez az állapot általában négyévenként, nyár közepén és mindössze két hétig diagnosztizálható. Az orvostudomány tehetetlen.

A nagyszerű couberteni gondolatnak alaposan keresztbe tett ez a Greenwich! Pontosabban a greenwichi időszámítás. Pedig akár globalizáció-ellenes kezdeményezésnek is minősíthető, hogy a világ 1884-ben megállapodott arról, hogy merre, hány óra! Ez még nem lett volna baj; kit érdekelt, hogy Pápua Új Guineában hány óra van, amikor nálunk harangoznak, de aztán elkezdődtek az újkori Olimpiai Játékok, és akkor összekavarodott a világ.

Bár kezdetben még ez sem okozott nagy problémát. Ha1904-ben a St. Luis-i olimpián délután 2-kor Halmay Zoltán az 50 yardos gyorsúszásban aranyérmet nyert, (majd félóra múlva100 yardon is!), akkor a szikratávírón továbbított hír este 10-kor már a pesti MTI-ben volt, ahonnan gyorsfutárok vitték a szerkesztőségekbe. Az ügyeletes szerkesztő megírta, a nyomda kiszedte és kinyomtatta: másnap reggel a Hungária kávéházban már olvashattuk is a világraszóló sikert.

A probléma ott kezdődött (kb. az 1956-os melbournei olimpia magasságában), amikor a televízió elkezdte közvetíteni a játékokat. A vén kontinens megszívta, mert - a felüdülésnek számító néhány európai olimpia mellett - jött: Tokió, Mexikó, Montreal, Los Angeles (fujj!), Szöul, Atlanta, Sidney és most meg Peking! Ez átlagban is több mint ± 6 órás időeltérést eredményedzett az európai Schaffhausenekhez képest. Európa bioritmusa felborult.

Az életmódkutatók bebizonyították, hogy a legszarabb a hat órás időeltolódás, mert az itthoni tévénézők számára az még akklimatizációs technikákkal sem kezelhető. Felhúzhatod a kurva ébresztőórádat hajnali fél háromra, mint egy buszsofőr, de aztán le fogsz nyomni egy teljes műszakot a képernyő előtt, majd megnézed az összefoglalókat, és az ismétlést az íjász selejtezőkről. Amikor végzel, rájössz, hogy arra a kis időre már nem érdemes elaludni, különben is utálod az ébresztőóra hangját.

És közben még fel kell dolgoznod a jó, vagy a kevésbé jó híreket is. Öröm, hogy kézilabdás lányaink most a svédeket forrázták le, de rossz hír, hogy az élete legjobbját úszó, Cseh Laci végül is nem bírt 400 vegyesen a baltimorei nemesfémgyűjtő torpedóval. Talán önöknek nem tűnt fel, mert a magyar egyest nézték, de az Eurosporton (ami a nemzetközi képet sugározza) nem láthattuk, ahogy Laci átvette az ezüstérmet, helyette a mosolygó Phelpst mutatták. Történt ugyanis, hogy az NBC egymilliárd dollárt fizetett az olimpiai közvetítésekért. Az ő kérésükre cserélték meg az úszóversenyek programját is, helyi idő szerint reggel-délelőtt rendezve a döntőket - ami Amerikában főműsoridő - délután pedig az előfutamokat. Így aztán a rendezők is tudatában voltak annak, hogy Phelps aranya úgy aránylik Cseh ezüstjéhez, mint egymilliárd dollár, a mennyihez is?


- Tényleg visszavonulsz? Akkor Londonig mindenképpen kihúzom!

De nem csak ebben nem számítunk. Ungvári Miklós nagy reményekkel kezdte a mai cselgáncsküzdelmeket, legyőzte a háromszoros Európa-bajnok, a visszalépés - nem visszalépés izgalmaitól kissé kialvatlan grúzt is. Majd jött egy orosz senki, aki ellen egyszerűen nem hagyták győzni. Ippont (azaz azonnali győzelmet) érő dobását előbb yukora adták meg (ez még előfordulhat), csak aztán a vezetőbíró kokára mérsékelte. Ugyanis ha valakinek van egy yukoja, az ellenfelének meg csak kokái, akkor is az az egy darab yuko nyer. Az orosznak meg csak kokái voltak, és azok is dobozos kiszerelésben.


- Pedig feltöröltem volna vele a tatamit, ha hagyják!

A vége előtt három másodperccel a végig támadó Ungvárit megintették a teljesen sóher orosz ellen. Utóbbi sem értette miért, de ennyi idő alatt már semmit nem lehetett csinálni. A bírók valami szabálytalan fogásra hivatkoztak, ami ugyan benne van a szabálykönyvben, de talán a múlt évezredben alkalmazták utoljára, ennyire a végén viszont már akkor sem. A magyar kapitány csalást emlegetett, a szpíkerek meg értetlenül sajnálkoztak, nem értették miért akartak annyira éremhez juttatni egy oroszt. Pedig elég lett volna megnézniük, ki manapság a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöke. Bizonyos Vlagyimir Putyin. És ennyi a történet. Mint amikor Hajtós Bertalant a barcelonai olimpia döntőjében megverették egy japánnal, mert a cselgáncs őshazájának fiai addig még nem nyertek aranyat.

Ha már oroszokkal, meg grúzokkal foglalkoztunk, kicsit visszaadta a sport szellemiségébe vetett hitünket, hogy egy orosz meg egy grúz sportolónő egymás nyakába borult. Pedig mindkettejük kezében fegyver volt: légpuska.

Még nem tudjuk, mennyire rossz hír, hogy Kásásék egy kicsit kiengedtek, erre Crna Gora úgy feljött, mint a ragasztóhibás padlószőnyeg.


- De ugye Jugoszlávia már nem osztódik tovább!

És nagyon jó hír, hogy végre egy vívónknak is összejött egy szép eredmény. Boczkó Gábor amolyan türelmes, Cyranós vívással jutott a négy közé, szépen megvárta, amíg ellenfelei elvesztették türelmüket, nekirohantak, és jól megdöfte őket a csörte végén. A bronztól csak a hosszabbítás fosztotta meg, ellenfele kedvezményezett lévén nyugodtan bekkelhetett, döntetlennel is nyert.


- Tus! Érted? Mehetsz zuhanyozni!

Jó hír, hogy bőven vannak még éremesélyeink, de kifejezetten rossz hír, (különösen a hajnalonként hullaálmos emeregyes Szalóczy Palinak), hogy a női 53 kilós súlyemelést a tahiföldi Prapavadi Jaroenrattanatarakoon nyerte.

Aztán akad más baj is! Például, hogy a vízilabdás Drávucz Rita csak harmadik lett a legszexisebb olimpikonnők mezőnyében. Anyátokat! Még hogy az a deszka Orlando Alexandra (Kanada), meg a lógómellű Sarapova szexisebb?

Hiába tettek fogadalmat a megnyitón a bírák (kínaiul), itt nagy bunda történhetett! Még akkor is ha, internetes volt a szavazás!
Különben is, az ilyen szavazás igazságtalan, mert minden csajt a sportágának a mezében lefotózva zsűriznek. Szegény Csernoviczki Évi persze labdába se rúghatott abban a ronda dzsúdós hacukában, ami még a Túró Rudis egyen-kosztümnél is előnytelenebb! De majd nézzétek meg Dobár Évit a startkövön, Barta Nórát a trambulinon, vagy a Detre Dianát a szörfdeszkán!


- Böczögő Dorina egy szépségversenyben
előreébb végezhetett volna!

Fel a fejjel! Már csak tizennégyet kell nemaludnunk!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/17  •  VII. 14. – VIII. 27.
ORBÁN VIKTOR EGYRE RÁKOSIBB! Para Kovács Imre: Állítsuk meg Atlantát, a Coca-Cola gyülekezetét! Farkasházy Tivadar azt olvasta, hogy Orbánt ne hasonlítsuk Kádárhoz, ezért megpróbálta Rákosihoz Smuzewitz Ilona a magyar tudományos kutatás frissen kinevezett cárjáról, Maróth Miklósról Bartus László elképzelte, milyen lesz, amikor Orbán Amerikába menekül, és ott megalapítja a Felcsút Dakota futballcsapatot Bakács Tibor Settenkedő: Szabad-e Gerendaiéknak 200 milliót elfogadni, ha benne Orbán hamisítja a történelmet Trunkó Barnabás megpróbálta megtalálni a sajtóban az MSZP véleményét Hetven éve fogták be a Szabad Szájat A Heti Kamu megtudta, hogy Orbán bontotta le Kövérrel a berlini falat is
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.