Árvaházi Capricció

Az ukrán miniszterelnök asszonyon kívül jelenleg talán egyetlen olyan nő van Európában, akinek a frizurája brandértékű: Oláh Ibolya. De Tímár Péter sajnos nem a kijevi kontyos csajról csinált mozit.

Évtizedekkel ezelőtt el nem tudtuk képzelni, hogy a nyugati filmek főcímlistáján miért szerepel olyan előkelő helyen a castingos. Akkoriban ezt statisztaszervezőnek hívták, aki elintézte, hogy napi pár száz forintért sárgacsillagosok vagy nyilasok lehessünk a Gozsdu-udvarban forgatott külföldi szuperprodukciókban. Aztán a casting hozzánk is begyűrűzött: „castingolni megyek” - mondta a plázacica, majd talán azzal is eldicsekedett, hogy „a segédrendező egy szereposztó díványon megcastingolt” stb.

- Bennünk él!

A casting ma a siker és az érvényesülés első lépcsője lehet, egy-egy szereplőválogatáson többen vannak, mint a tömegtüntetésnek hirdetett árpádsávos zászlólengetéseken. A castingon tehetségeket keresnek, no meg a bulvárlapok leendő címlapsztorijainak szereplőit. A casting - akárcsak a „hakni” - belterjes varázsszó, amelynek nagy irodalma és még nagyobb legendáriuma van.

Tímár Péter a mega-tévévetélkedők világát idézi elénk, ráadásul pont olyannak, amilyennek a civil néző elképzeli, középpontba állítva egy istenadta tehetséggel megáldott csajt (nevezzük őt nyugodtan Oláh Ibolyának), akinek eddigi élettörténete és személyisége valóban a hollywoodi forgatókönyvírók tollára kívánkozik. Ők azonban - mint köztudott - most sztrájkolnak.

- Sehol sincs a Tyimosenko!

Maga a film gyakorlatilag keretjátéka egy jó adag színvonalasan remixelt retródalnak, így csak a számok közötti időt kellett kitölteniük a hazai forgatókönyvíróknak.

A nem mindennapi, de láthatóan szegregált környezetből származó árvaházi leányzó véletlenül csöppen a castingba, bár első pillantásra tudjuk, hogy ő a legtehetségesebb. Mégis elhisszük, hogy csak akkor van esélye, ha a jobb napokat látott, de mostanra már egy valamikori Seres Rezsőre hajazó, lepukkant éttermi zongorista (Kern András) nyúl a hóna alá. Persze nem anatómiai értelemben. Az anatómiának ehhez csak annyi köze van, hogy Kern innentől kezdve természetesen hátára veszi a filmet. Viszont eszébe sem jutott lejátszani Ibolyát; annál ő sokkal profibb! Meg aztán nyilván rájött, hogy a lány minden mozdulata és gesztusa a természetességéből fakad. A Lövölde téri, megfáradt Pygmalion és a zabolátlan csaj sztorija valójában bájos, de meglepetésektől és fordulatoktól mentes.

Kezdetben úgy volt, hogy Kern rendezi az akkor még általa írt filmet, de a szponzorpénz nyilván nehezen jött össze, és ráadásul nagy ára volt! Ezért új mozit kellett írni, és Kernt Tímár váltotta.

A filmben apró lehetőséget kapott néhány nagy bölény is: Vallai Péter meggyőzően formálja a nagy hatalmú producer szerepét, ráadásul nem a megszokott, médiagenyós karakterjegyeket helyezi előtérbe. „Segíts a bombázótisztnek!” - mondja neki Kern gyakran. Kár, hogy a legendás Yossarian-mondatra a célszegmensből csak kevesen emlékezhetnek. Ők viszont valamikor együtt játszhatták a 22-est a Vígben.

- Ezek azt sem tudják, hol volt az NDK!

Szacsvaynak sem okozhatott gondot a média- és bulvárfüggő szülő szerepének betanulása, de az a refrénszerűen ismétlődő egyetlen mondat („Beszarás!”) akár az eljövendő mindennapjaink szlogenjévé is válhat. A Reviczky által felvillantott országgyűlési képviselő-figura kezdetben sokat ígért, kár, hogy a forgatókönyvírók ezt a szálat (sem) varrták el rendesen. A tucatnyi retrónóta mellett a Kútvölgyi Erzsébet által emlékezetesen formált Anyácska-szerep kissé háttérbe szorul, Oroszlán Szonja pedig megerősítette pozícióját a szőke nő skatulyájában.

A tévéstúdiókon kívül is van élet, ezt jelzik az egyéb helyszínek: a már-már idillinek tűnő nevelőotthon, a Ráday utcai zongorás bisztró, a pizzás kkv, az elegáns wellness-szálló és a művészvilággal foglalkozó filmekből kimaradhatatlan lóversenypálya is. (Ami már nem mutat olyan jól, mint a plázáknak helyet adó régi lovi.)

- Csókolom, Anyácska!

A nagyágyúk mellett a főszerep a zenéket hangszerelő Závodi Gábornak és egy féltucatnyi tehetséges csajszinak és srácnak jutott, akikkel a koncertpódiumokon és rockopera-előadásokon még találkozni fogunk.

Ők már majdnem profik. A sztori is majdnem romantikus. A Casting majdnem közönségfilm.

A „majdnem” a legrosszabb! - mondja gyakran a filmben Kern.