Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
139 db
2014. 01. 27.
Buzsik Zsolt

Öt Bajnai, hat Gyurcsány

Tizenötször említette meg Gyurcsány Ferencet vasárnapi sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője. Persze lehet, hogy a bűvös név többször is elhangzott, de az MTI tudósításában csak ennyiszer szerepel. – Sok ez vagy kevés? – szólt első kérdésünk Hoppál Péterhez.
2013. 12. 23.
Buzsik Zsolt

Csupa jó hír

Teher alatt nő a médiabirodalom: a Fideszé is az ellenzékben töltött „elmúlt nyolc évben” szökkent igazán szárba. Ami az ellenzékben töltött évek számát illeti, a baloldali médiának is szép kilátásai vannak a terebélyesedésre.
2013. 11. 09.
Buzsik Zsolt

Trafikot kapott hallgatásáért a vak komondor?

Balogh József volt fideszes országgyűlési képviselő vak komondorát is meglepte, az ügyészség azzal vádolja gazdáját, hogy négy-öt alkalommal „a közepest meghaladó erővel” ököllel ütött élettársa arcába, majd a hajánál fogva, a terasz fakorlátjába verte a fejét. Mivel Balogh József épp a családon belüli erőszakról szóló törvény szigorításán munkálkodik, nem ért rá interjút adni, ezért az ügy koronatanúját szólaltattuk meg.
2013. 10. 24.
Buzsik Zsolt

Így ünneplünk mi

Az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából ismét szebbnél szebb ünnepi beszédek hangzottak el a Műegyetem előtti közös ellenzéki demonstráción, valamint a Hősök terén, a kormány ünnepi megemlékezésén is. Szerencsére a napi politika idén nem nyomta rá maszatos bélyegét az ünnepre, ezért bátran tettük fel a kérdést néhány szervezőnek és szónoknak: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
2013. 09. 24.
Buzsik Zsolt

Hoffmann Rózsa sajnálja a pedagógusokat!

„Kedves Diákok! Közületek a legidősebbek sem éltek még akkor, amikor Magyarország Alkotmánya nem a magyar emberek alapjogait, értékeit, érdekeit, elképzeléseit rögzítette, hanem idegen hatalomét.” - kezdi Hoffmann Rózsa az ötödikes és nyolcadikos tanulóknak szóló köszöntő levelét a Nemzeti Hitvallás és az Alaptörvény ajándékozása alkalmából. A köznevelésért felelős államtitkár asszony nehezen állt rá az interjúra, mindjárt el is mondja, hogy miért.
2013. 09. 09.
Buzsik Zsolt

Pizza a la Royal Wedding

Szombat délben a Margit körúti ferences templomban tartották meg Orbán Ráhel esküvőjét. Az első vendégek már 11 óra után megérkeztek, és fél tizenkettő körül megjelent egy pizzafutár is, aki hiába bizonygatta, hogy rendelése van a címre, nem engedték be. A Hócipő a pórul járt szállító segítségével próbálja kibogozni a rejtélyes ügy szálait.
2013. 08. 14.
Buzsik Zsolt

Interjú hőguta után

Túléltük az elmúlt heteket, amikor jóérzésű ember a kutyáját se engedte be a lakásba, mert ott melegebb volt, mint odakint, a 38 fokos árnyékban. De végre fellélegezhetünk, enyhült a trópusi hőség, nem riogatnak minket citrom- és narancssárgával, köszönhetően a hazánk területére érkező hidegfrontnak. Vajon kinek köszönhetjük e várva várt vendég látogatását? Ennek járt utána riporterünk.
2013. 07. 20.
Buzsik Zsolt

Mourinho Mezőkövesden

A kormány a rendkívüli intézkedésekre elkülönített tartalékból 400 millió forintot csoportosít át a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. számára. "Semmi szokatlan nincs abban, ha a kormány egy kiemelkedően sikeres csapatot támogat" - jelentette ki Tállai András a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára, aki egyben az idén az NB I.-be fölkerült MZsFC elnöke is. A matyóföldi csodáról ismert és ismeretlen szakértők véleményét kértük ki.
2013. 07. 04.
Buzsik Zsolt

Dohányfuvarozók és patikatrafikosok!

Megnyíltak a nemzeti dohányboltok, beindult a teherfuvarozók számára kifejlesztett útdíjfizetési rendszer. Természetesen vannak még kisebb-nagyobb fennakadások, mint ahogy a következő interjúban is előfordulnak. Mentségünkre szolgáljon, hogy Hoppál Péter Fidesz-szóvivőt pár nappal a kormánypárt Lendvay utcai székházánál tartott Együtt 2014-PM tüntetés után kérdeztük.
2013. 06. 21.
Buzsik Zsolt

A láthatatlan kéz

Matolcsy György rejtett befolyását látja Varga Mihály hétfőn bejelentett intézkedéscsomagján a Nomura kelet-közép-európai ügyekben illetékes elemzője, sőt több internetes hírportál egyenesen úgy fogalmaz, hogy a volt nemzetgazdasági miniszter láthatatlan keze írta a Varga csomagot. A legújabb megszorítá… intézkedéscsomagról kérdeztük a láthatatlan kéz tulajdonosát.
2013. 05. 25.
Buzsik Zsolt

Tankcsapda

- A németek küldtek már lovasságot Magyarországra, tankok formájában jöttek, ne küldjenek, az a kérésünk. Nem volt jó ötlet, nem vált be - reagált péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor egy burkolt fenyegetésre. Angela Merkel egy rendezvényen ugyanis azt találta mondani, hogy, nem érdemes Magyarországot európai uniós tagságának elvesztésével fenyegetni, vagyis "nem kell rögtön a lovasságot küldeni". A németek mégis a miniszterelnökünkre kapták fel a vizet. Ki érti ezt? A következőkben az érzékeny magyar-német viszony rejtelmeibe vezetjük be olvasóinkat.
2013. 04. 25.
Buzsik Zsolt

Mégis találkozott Bajnai Mesterházyval!

A Hócipő exkluzív interjút szeretett volna készíteni először Bajnai Gordonnal, azután Mesterházy Attilával, de az időpont-egyeztetésbe egy kis hiba csúszott. E malőr miatt szerkesztőségünk előszobájában összefutott egymással az ellenzék két vezéregyénisége. Az interjú terve így kútba esett, szemfüles munkatársunk viszont lejegyezte a találkozás alkalmával elhangzottakat.
2013. 04. 09.
Buzsik Zsolt

A nyugdíj-őrangyal titkos receptje

Az eheti egészségügyi salátatörvénybe csomagolták a nyugdíjrendszer átalakításának újabb fejezeteit: ezek szerint az egyéni nyugdíjszámlák elstartolnak, de 0 forinttal, azaz a korábban a magán-nyugdíjpénztáraknál felhalmozott megtakarításokat nem vezetik át rájuk. Így egyelőre csak a 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott nyugdíjjárulékok kerülnek fel a számlákra. Erről is faggattuk a remek szakácsnő hírében álló egykori nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízottat.
2013. 03. 25.
Buzsik Zsolt

Emberrablás a Szabadság téren

Izgalmas tárgyalások folytak a hévégén a ciprusi kormány és a nemzetközi hitelezők között a szigetországnak nyújtandó mentőcsomag feltételeiről. A tárgyalások állásáról folyamatosan egymásnak ellentmondó információk szivárogtak ki, és állítólag már meg is állapodtak, de majd hisszük, ha legalább egy napig ez szerepel majd a hírekben. Kiküldött munkatársunk Nicosia belvárosából, valamint telefonon Brüsszelből tudósít.
2013. 03. 11.
Buzsik Zsolt

Játszó Ház

Nem tudni mitől retten meg jobban a kormány és a fideszes többségű parlament: attól, hogy a nemzetközi sajtó után az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az amerikai külügy és négy európai külügyminiszter is tiltakozik az Alaptörvény negyedik módosítása ellen? Vagy „Az alkotmány nem játék!” mottóval meghirdetett budapesti demonstrációtól? Vagy semmitől? - Alkotmányozó atyákat, valamint egy tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és egyebekkel megbízott megbízottat kérdeztünk.
2013. 02. 25.
Buzsik Zsolt

Oscar felé félúton

A következő álinterjút még az Oscar-gála előtt készítettük Andy Vajnával, magyar filmügyi kormánybiztossal, az amerikai filmakadémia tagjával. Beszélgetésünk kiindulópontja az volt, hogy idén sem került be magyar film az Oscar-esélyesek közé.
2013. 01. 28.
Buzsik Zsolt

Lehet Még egy Párt?

Nincsen pártszakadás - jelentette ki Schiffer András, az LMP frakcióvezetője röviddel azután, hogy Jávor Benedek bejelentette: a Párbeszéd Magyarországért platform tagjai kiválnak az LMP-ből és új pártot alapítanak. - Ha nem pártszakadást, akkor mit jelent az LMP számára a platformisták kiválása? - kérdeztük Schiffer Andrástól.
2012. 12. 21.
Buzsik Zsolt

Az ígéretek földjén

Többen rózsával érkeztek a „télirózsás diáktüntetésre”, de Hoffmann Rózsát még ennél is többen hiányolták a demonstráción. Az államtitkár asszonyt nekünk sem sikerült utolérnünk, telefonos megkeresésünkre azzal mentette ki magát, hogy épp televíziót néz, rádiót hallgat és újságot olvas. Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter viszont készséggel állt rendelkezésünkre.
2012. 12. 07.
Buzsik Zsolt

A frissen aszfaltozott utca embere

Új aszfaltot és csapadékvíz-elvezetőt kapott az a miskolctapolcai utca, ahol nemrégiben Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc egyik alpolgármestere vásárolt házat magának. Ugyanakkor csak a domboldalon húzódó utca alsó felére került új aszfalt, pont arra a részre, ahol az új lakó frissen vásárolt háza áll. Megkérdeztük a fideszes képviselőt, aki szerint abszurd a vád, hogy miatta újították fel az utcáját.
2012. 11. 19.
Buzsik Zsolt

Piros, piros, piros

Piros riasztás lépett érvénybe az ország egész területén, miután Matolcsy György japán tudósokra hivatkozva tudatta a lakossággal, hogy „gyermekeink fenekén az első hat hétben százból harminc esetben kis piros pont van. Pont, mint a japán gyermekeknek.” - A bejelentés óta az ország számos pontján jelentek meg piros pontok. Tudósítónk pont ott volt mindenhol.
1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.