Csupa jó hír
Buzsik Zsolt
2013. 12. 23. · Hócipő 2013/26
Teher alatt nő a médiabirodalom: a Fideszé is az ellenzékben töltött „elmúlt nyolc évben” szökkent igazán szárba. Ami az ellenzékben töltött évek számát illeti, a baloldali médiának is szép kilátásai vannak a terebélyesedésre. Persze nem minden baloldali bokorban teremnek Simicska Lajosok, Nyerges Zsoltok, Liszkay és Széles Gáborok, de 8–12 év alatt ott is sikerülhet kinevelni 4-5 hasonló formátumú médiacézárt. Nem lesz könnyű balos Infocentereket, Publimontokat, Mahirokat, Adveniókat, Théma Lapkiadókat és Echo Hungáriákat gründolni, de 2030-ra akár még ez is összejöhet.
Nem mintha elégedetlen lennék a jelenlegi médiakínálattal. Jobb hónapokban például az egyetlen országos kereskedelmi rádió, a Nyerges-féle Class FM hírműsoraiban az ellenzéki politikusok megszólalási aránya elérheti akár a 10 százalékot is! Sőt a Tényekben ez az arány már 20 százalék fölé kúszik, amivel a TV2 már komoly versenytársa az m1-nek és a Hír TV-nek a kiegyensúlyozatlan tájékoztatásban.
Hiába, a TV2 hírpolitikai tanács - adója a Hír TV-ből érkezett, és a csatorna igazgatója sem politizál azóta, mióta a könyvesboltjában a Fidesz hivatalos kopogtatócédula-gyűjtő helye működött. Nyerges Zsolt tehát kitűnő üzleti érzékkel döntött úgy, hogy ezeket már meg sem kell venni. De a közszolgálati média is jó kezekben van, ha Németh Zsolt trükkmester hírigazgató lehet,vagy az Arany Mikrofon - állvány Díjjal kitüntetett Ober sovszky vezetheti az Estét.
A nyomtatott sajtó viszont megsínyli az állami cégek reklámbojkottját: a felcsúti Puskás Akadémia sajtófőnöke által főszerkesztett FourFourTwo labdarúgó magazinban csak 53 millióért hirdettek az állami cégek, és a Heti Válasz is csak alig több mint 20 százalékot (kb. 280 milliót) hasított az állami hirdetési piacból.
Úgy tűnik, a külföldi médiumokat viszont a baloldal pénzeli: a német gyerekhíradó piros lapot ad Magyarországnak, a svédek egyoldalúan mutatják be a magyar politikai helyzetet, egy osztrák tudósító pedig „Üdvözlet Orbán-földről” köszöntéssel zárja az e-mailjeit. Nagyköveteink, miniszterelnökünk, Kumin Ferencünk, Lovas Istvánunk teljes joggal háborodik fel az ilyen seggfejek elfogult tájékoztatási metódusán.
Ezer szerencse, hogy az Egyesült Államokban Fellegi Tamás lett a fő lobbistánk, és az általa vezetett, a két nagyhatalom (Magyarország és USA) együttműködését szolgáló nonprofit szervezet közel 20 millió dollárt kapott a magyar kormánytól. Meg is van az eredménye: amerikai gyermekhíradókban egy szóval sem bírálták még Magyarországot.Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/6 • III. 12. – III. 25.
Para-Kovács Imre: Magyarország legyen egyszerre új szovjet tagköztársaság, az USA 51. állama, és a Plútó helyén a Naprendszer 9. bolygója!
Váncsa István elképzelte, milyen, amikor mindenről „Jó hír!” felkiáltással kell majd beszámolni
Bartus László a két utolsó emberről, a Földön élő Trumpról és a Marson élő Muskról, ahogy a vámháború miatt lézerfegyverekkel lövik egymást
Smuzewitz Ilona a tiborczolás új hagyományáról, avagy hogyan lesznek a rossz dollárokból jó dollárok
Az olvasóink által összeállított Börtönválogatott kezdő tizenegye, és akik kispadra szorultak
Farkasházy Tivadar: Trump vajon az Auschwitzi kerítésen is azt kiabálná át, hogy „Maguknak nincsenek nyerő lapjaik”?
Havas Henrik megszerezte a távozó Havasi Bertalan búcsúlevelét
Dési János: mennyire is védte meg a 30-as évek Magyarországát a mostanira hajazó sajtóirányítás és cenzúra?
Verebes István újabb Örkényiádái
A Heti Kamu megtudta: Ingyen lesz a sör a falusi kocsmákban a 60 feletti kismamáknak
Selmeczi Tibor a magyar koldusmaffia utáni időkről: privatizálhatók lesznek-e a kutyák bolhái, és mi lesz a szájkosarakkal?
Tudta, hogy létezik Vityapuszta és Ötvenkilencpuszta is?
2025/6 • III. 12. – III. 25.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
