Így ünneplünk mi
Buzsik Zsolt
2013. 10. 24.
Az 1956-os forradalom 57. évfordulója alkalmából ismét szebbnél szebb ünnepi beszédek hangzottak el a Műegyetem előtti közös ellenzéki demonstráción, valamint a Hősök terén, a kormány ünnepi megemlékezésén is. Szerencsére a napi politika idén nem nyomta rá maszatos bélyegét az ünnepre, ezért bátran tettük fel a kérdést néhány szervezőnek és szónoknak: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Gyurcsány Ferenc: Az nem fordulópont, hogy csak mímeljük az összefogást. Különben sem kell forgolódni, egyenesen kell menni, és ha kell, én közben felszántom az országot jobbra is, balra is.
Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Széles Gábor: A Podmaniczky utcánál volt a fordulópont, ott derült ki, hogy a Hősök terén várakozókkal együtt már egymillióan vagyunk. Nagyon fontos volt annak bizonyítása, hogy az ország nem vált a csürhék országává.
Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Bajnai Gordon: Orbán Viktor Magyarországa maga a Titanic, és már látszik a jéghegy csúcsa az alagút végén. De ha ügyesen bánunk a tollal, és jó helyre húzzuk az ikszet, akkor még időben elfordíthatjuk a kormányt.
Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Orbán Viktor: Több fordulópont is volt, például amikor a pufajkát öltönyre, a tavarist Tavaresre cserélték, de hiába, mert arra nem számítottak, hogy a Békemenet visszakézből visszaveri a gyarmatosítási kísérletet.
Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Mesterházy Attila: Nem tudom, hol volt az a fordulópont, amikor a felcsúti Maradona fiatal demokratából őszülő despotává vált.
Hócipő: Miért tartja történelmi fordulópontnak 1956 október 23-át?
Bencsik András: Hiába próbál provokálni a kérdéseivel, mi a szeretet és az összefogás erejével, valamint méltósággal válaszolunk a demokráciát ért támadásokra, még akkor is, ha félmeztelen nők ugrálnak körülöttünk.
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.