A frissen aszfaltozott utca embere
Buzsik Zsolt
2012. 12. 07.
Új aszfaltot és csapadékvíz-elvezetőt kapott az a miskolctapolcai utca, ahol nemrégiben Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, Miskolc egyik alpolgármestere vásárolt házat magának. Ugyanakkor csak a domboldalon húzódó utca alsó felére került új aszfalt, pont arra a részre, ahol az új lakó frissen vásárolt háza áll. Megkérdeztük a fideszes képviselőt, aki szerint abszurd a vád, hogy miatta újították fel az utcáját.Zsiga Marcell: Ha elolvasta volna a miskolci önkormányzat e tárgyban kiadott közleményét, megértené, hogy nem szeretném átélni azt, amit nagy költőnk, Petőfi.
Hócipő: Mi lenne az?
Zsiga Marcell: Hát az, hogy „Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék, s tengert láttam, ahogy kitekinték.”
Hócipő: De a Tisza elég messze kanyarog innen, csak a Szinva patak csordogál a közelben.
Zsiga Marcell: Az is ki tud önteni, s volt, hogy ki is öntött, igaz, úgy 10 kilométerre van innen... Egyébként az utcabeliek is örülnek az új útburkolatnak, kérdezze csak meg őket!
Hócipő: Megkérdeztem, a harmadik szomszédja például nem volt annyira feldobva.
Zsiga Marcell: Az nem ér, ő a sarkon túl lakik.
Hócipő: Igen, az utca felső szakaszán, ahol nem aszfaltoztak, pedig az a rész sokkal rosszabb állapotban van.
Zsiga Marcell: Vártuk volna meg, amíg ez a szakasz is olyan ramaty állapotba kerül?
Hócipő: Mégiscsak furcsa, hogy pont most aszfaltozták le az utcát és pont eddig.
Zsiga Marcell: Ez nevetséges és abszurd. Ezek szerint azért indult be a villamosprojekt Miskolcon, mert én szoktam néha villamoson is utazni, és azért lesz felújítva a diósgyőri stadion, mert én ott szoktam szurkolni?
Hócipő: Erre nem is gondoltam.
Zsiga Marcell: Sőt, a miskolctapolcai barlangfürdőbe új zuhanyrózsákat szereltek fel, pedig oda nem is járok.
Hócipő: Jó, tehát mindez a véletlen műve. Igazán nem szeretnék a zsebében kotorászni, de az egyik napilap kiszámította, hogy ha ön a teljes fizetését félre tudta volna tenni, akkor sem tudta volna kifizetni ezt az ingatlant.
Zsiga Marcell: Valóban nem tudtam a teljes fizetésemet félrerakni, hiszen élni is kellett valamiből: havi 47 ezer forintot elköltöttem.
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.