Játszó Ház

Buzsik Zsolt
2013. 03. 11.
Nem tudni mitől retten meg jobban a kormány és a fideszes többségű parlament: attól, hogy a nemzetközi sajtó után az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Bizottság, az amerikai külügy és négy európai külügyminiszter is tiltakozik az Alaptörvény negyedik módosítása ellen? Vagy „Az alkotmány nem játék!” mottóval meghirdetett budapesti demonstrációtól? Vagy semmitől? - Alkotmányozó atyákat, valamint egy tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és egyebekkel megbízott megbízottat kérdeztünk.

Hócipő: Szájer úr, ön szerint bekerül az Alaptörvénybe az a korábbi átmeneti rendelkezés, hogy az Országos Bírói Hivatal elnökének joga van áthelyezni a pereket?

Szájer József: Hogyne! Az Alkotmánybíróság ezt a passzust nagyon helyesen gyomlálta ki az átmeneti rendelkezések közül, hiszen az OBH elnökének ez nem átmeneti, hanem örökös joga lesz.

Hócipő: Esetleg önt tisztelhetjük e rendelkezés szerzőjeként.

Szájer József: Büszkén vállalnám, de nem: sajnos tönkrement az iPad-em.

Hócipő: Hogy történt?

Szájer József: Nagyot zökkent a vonat, és ráömlött a narancslé.



Hócipő: Frakcióvezető úr, miért kell az Alaptörvénybe foglalni, hogy a család az, ahol házasemberek élnek együtt, vagy ahol szülő-gyerek kapcsolat van?

Rogán Antal: Ezen problémázik az Amnesty International is, de mivel most a Hócipő kérdezi, azt válaszolom, hogy én is házas ember vagyok, másnak se legyen jó. Persze ez csak vicc volt.

Hócipő: De komolyan, élettársak miért nem számítanak családnak?

Rogán Antal: Komolyan mondom, hogy kilencvenkilenc százalékban az Alkotmánybíróság kéréseit hajtjuk végre, ha nem így tennénk, szembe mennénk az Ab határozataival. Az Amnesty Internationalnak pedig azt üzenem, hogy ne támogassák a félelemkeltő Bajnai-gárdát, elvégre a kétharmadnak is joga van a félelem nélküli élethez!



Hócipő: Miniszterelnök úr, mit szól a nemzetközi tiltakozáshoz?

Orbán Viktor: Levélben biztosítottam Barroso urat, hogy nem a kormány keze van a dologban, hiszen a módosítások többségét egyéni képviselői indítványként terjesztik az Országgyűlés elé.

Hócipő: És a gránit szilárdságú Alaptörvény?

Orbán Viktor: Kedves barátom, nincs olyan kemény gránit, amibe a kétharmados többségnek bele törne a bicskája, ha vésnie kell.

Hócipő: Azt miért kell belevésni, hogy az Alaptörvény rendelkezéseit az Alkotmánybíróság csak a megalkotásra és kihirdetésre vonatkozó eljárási követelmények tekintetében vizsgálhatná, tartalmilag nem.

Orbán Viktor: Ezzel egy súlyos terhet veszünk le az AB hátáról. Mi nem félünk egy kis plusz munkától. Minek vizsgálná meg ő is tartalmilag, ha mi már megvizsgáltuk?



Hócipő: Házelnök úr, mi a véleménye a negyedik módosításról?

Kövér László: Vegyesek az érzelmeim. Helyes, hogy alapvetésként rögzül majd benne az MSZMP bűnös, kommunista mivolta és a kommunizmus elítélése, de hogy az MSZP pocskondiázása miért marad ki belőle, azt nem tudom mire vélni.

Hócipő: És korlátozzák a véleményszabadságot, az alkotmány része lesz a gyűlöletbeszéd tilalma is.

Kövér László: Akkor nagyon megkérem, ezután véletlenül se kérdezzen a szocialistákról és a liberálisokról!



Hócipő: Elnök úr, aláírja majd az újabb alkotmánymódosítást?

Áder János: Európa legfiatalabb alkotmánya magában foglalja az emberi jogok európai kartájának szinte minden elemét, a fékek és ellensúlyok 1990-ben kiépített jogállami intézményeit.

Hócipő: Tehát aláírja?

Áder János: Nemigen tehetek mást. Gulyás Gergely is megmondta, hogy köteles vagyok aláírni.

Hócipő: Jó, de mégiscsak ön az államfő.

Áder János: Igen, de Gulyás Gergely szerint: aki olvasta az Alaptörvény szövegét és ismeri az elmúlt 20 év gyakorlatát, az pontosan tudja, hogy a köztársasági elnöknek nincs joga alkotmánymódosítás kapcsán Alkotmánybírósághoz fordulni. De ne bánkódjon: ha valamelyik következő alaptörvény-módosítás felhatalmaz arra, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljak, azt nem fogom aláírni.



Hócipő: Tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott úr, most új Alaptörvényeket kell majd kihelyezni az asztalokra?

Kerényi Imre: Igen, de hadd jegyezzem meg, hogy én egyetértek a szombati tüntetés mottójával: az alkotmány nem játék. Nem játék, hanem egy kincsestár, amely hamarosan még több kinccsel megrakottan kerül majd az Alaptörvény Asztalára.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.