Kifejezés:
Dátum:
ésközött.
Hol keres?

Évfolyam:
Lapszám:
Szerző:

Sorrend:
4947 db
2019. 09. 25.
Kéri László

Hungaromegafon

Történt egyszer Magyarhonban, kampányidőkben, hogy egy türelmét vesztett és hatalmát féltő Nagyúr az ő népével való demokratikus utcai érintkezése során némileg meglepő párbeszédtechnikára ragadtatta magát. A színe elé hivatlanul oda került politikai ellenfelének az arcába, fülébe, mindenébe beleüvöltötte nemtetszését.
2019. 09. 25.
Para-Kovács Imre

Jézus ökölbe szorított keze vagyok

Mint amikor a gyerek behunyja a szemét és azt üvölti, hogy láthatatlan, úgy lesz saját pszichózisának rabja mindenki a hatalom közelében, Kövér Lászlótól és Orbán Viktortól kezdve a legutolsó senkiig. Lehunyják a szemüket és azt óbégatják, hogy ők most keresztények, a tömeg pedig velük óbégat, hogy oh igen, mi is keresztények vagyunk.
2019. 09. 25.
Ürmös Zsolt

Semmit avatott az államtitkár

2019. 09. 25.
Ürmös Zsolt

Pappá szentelhetik a politikusokat

2019. 09. 25.
Smuzewitz Ilona

Balesetvédelmi okokból épülnek földutak

Valóban kétszer adta át a fideszes képviselő az 1,2 kilométeres föld­utat Milejszeg és Nagylengyel között, ismerte el Hollik István. A kormányszóvivő szerint erre azért volt szükség, mert elindult a Nemzeti Ösvény és Földút Program, és ennek pályázati kiírásai között szerepel, hogy az elkészült földutak mindkét végét át kell adni.
2019. 09. 25.
Varga Ferenc József

Új Beteg

Telefonon hívta fel Orbán Viktor Tarlós Istvánt, hogy elvigye magával Grazba, még mielőtt komolyabbá fajul a probléma. A főpolgármester nemrégiben egy mega­fonba üvöltözve „beszélgetett” az ellenzéki Tordai Bencével, akit jelenleg az SZTK fülészetén kezelnek. A Heti Kamu megkereste a grazi klinikát is, ahol azt mondták, örömmel látják a budapesti főpolgármestert és mindent megtesznek gyors javulása érdekében.
2019. 09. 25.
Bakács Tibor Settenkedő

Laci te, ülj az ölembe ide

A napokban a CÖF sajtótájékoztatót tartott, amiben felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amit az álcivil szervezetek jelentenek. Tudom, hogy a naiv filozófusok azonnal arra gondolnak, hogy egy sajtótájékoztatón feljelentették magukat, de nem, a CÖF ravasz, mint a kismalac.
2019. 09. 11.
Farkasházy Tivadar

Csaba, mi ez itt?

Gombár 1990-ben lett a főnököm a Rádióban, bár sosem találkoztunk ott, legfeljebb véletlenül a folyosón. A rádiósok akkor igen magasan hordták az orrukat, néhányan ugyanis úgy érezték, hogy megcsapta őket a történelem szele, mert a rendszerváltásnak nevezett mázli idején a mikrofonjukat akkor önmagukat igen fontosnak gondoló személyek orra alá dughatták, és sokan közülünk azt hitték, hogy ezentúl a sajtó is ilyen fontos lesz.
2019. 09. 11.
Uj Péter

Zene nélkül mit érek én

A mobilis zajkeltő eszközök egész sora szerepelhet az emberiség elpusztítandó örökségének soha véget nem érő listáján, de a bluetooth speaker (ejtsd: blútúsz speaker) talán minden korábbinál haszontalanabb, károsabb és ostobább. Már Bohumil Hrabal megírta annak idején a Sörgyári Capriccióban, hogyan forgatja fel, hogyan zúzza porrá egy világvevő rádió a békés csehszlovák polgárok mindennapjait, hogyan csinál belőlük komplett idiótát.
2019. 09. 11.
Váncsa István

Finn új legenda

A finnek ismeretes módon boldogok, sőt nagyon boldogok. Hogy mitől, azt nem tudni, evvel a problémával a szociálpszichológia és a többi társadalomtudomány jó ideje reménytelenül viaskodik, holott a megfejtés – szerintünk legalábbis – az asztalon hever. A butulástól.
2019. 08. 14.
Farkasházy Tivadar

Micsoda pech

Amikor mind a négy kupacsapat túljutott az első fordulón, éreztem, hogy baj lesz, mert jön a második. Méghozzá jóval nehezebb ellenfelekkel. A Fradi a máltai La Valettát kapta, hatezer lakos, tehát nagyobb, mint Szárszó, és a meccsre is kijöttek vagy ötszázan, szerencsére többen Pestről, s bár a visszavágón a hazaiak vezettek, és egy gólra voltak a továbbjutástól, de sikerült a bravúr Tökmagnak, s kiegyenlített, legalábbis így hívja az unokám. A fekete fiú igazából Tokmac Nguen, és norvég.
2019. 04. 02.

ORBÁNÉK 100 BŰNE

Internetes szavazásunk eredményét fordított sorrendben közöljük, így érdekesebb, hiszen csak a végén derül ki, hogy olvasóink szerint mi a 2010 utáni kétharmad hét főbűne. Mindenki csak hetet jelölhetett, de egy bizonyos határig nem voltunk szigorúak. Az arányok nem egzaktak, de azért 12 ezer szavazat elég sokat jelez.
2019. 02. 27.
Para-Kovács Imre

A nemzeti fizika hajnala

Most pedig felkérem Palkovics urat, vázolja fel a tudomány, a magyar tudomány távlatait, és miközben vázol, egyben demonstrál is, úgyhogy figyeljék Németh Szilárd reakcióját! Feltétlenül tapsolják meg az előadót, mivel hajlandó volt szembeköpni egykori kollégáit, ráadásul nem a pénzért, hanem csak és kizárólag a hatalomért!
2018. 01. 17.
Kéri László

Két levél

Most, hogy a hatalmi szféra levelezésével közvetlenül fordul az ő népéhez és az egyoldalú segítségkérés is így divatba jött, az itthoni gyűjteményemben én is találtam két olyan levelet, amelyből kiviláglanak e szokások mintázatai és történelmi előzményei.
2018. 01. 03.
Para-Kovács Imre

Na mi újság, Mészáros úr?

A legoptimistább becslések szerint is 100.000 alá lőhető be azok száma Magyarországon, akik nyitott szemmel járnak, akik hajlandók keresni az információt és nem érik be annyival, amennyit eléjük okád a gépezet, az a gépezet, ami 2018-ra egyértelműen és hézagmentesen a kormány kezébe került. Ezt a 100.000 embert a jelenlegi kormány – nagyon helyesen és kockázatmentesen – kivette a kalapból...
2018. 01. 03.
Váncsa István

Lövésem sincs

Lőtérre járni jó, a lövészet nem csupa dirr-durr, hanem fegyelem, éberség, koncentráció. Gyógyír, melynek révén a modern ember az ő bomlott elméjét újra meg újra ráncba szedheti. Ha megépül az a százkilencvenhét új lőtér, amelyeket a kormány betervezett, akkor a lakosság mentálhigiénés állapotára új világ köszönt. Mármint azokéra, akik ezt meg tudják és meg is akarják fizetni.
2018. 01. 03.
Smuzewitz Ilona

Az emlékezés kútja

A háború, amiben élünk, a szuverenitásról szól. A kormány szerint szuverén az az ország, amelyik önállóan képes dönteni a jövőjéről. De legfőképpen a múltjáról. A jövő mindig bizonytalan némiképp. A jövőbe még beleszólhatnak néhányan. A múlt viszont sajnos megtörtént. Ezért célszerű és fontos megmagyarázni.
2017. 09. 27.
Para-Kovács Imre

Fogják meg! Európa!

Tisztelt szavazópolgárok, ma arról fogom tájékoztatni önöket, hogyan lopta el az Európai Unió a magyarok pénzét, hogyan fosztják ki a brüsszeli bürokraták ezt a független, erős és büszke országot, hogyan büntetik pusztán azért, mert hallatni merte a hangját és meghallotta az idők szavát.
2017. 09. 27.
Uj Péter

Jégtánc

Most úgy áll, hogy éppen téli olimpiát rendeznénk. Ha közbe nem jön valami Soros. Van ez így, az ember már nem lepődik meg a szokásosnál jobban, megrántja a vállát, lapoz tovább. Tavaly még viccelődtünk azzal, hogy külön hegyet fogunk építeni az alpesi számoknak, aztán tessék, itt van.
2017. 09. 27.
Bakács Tibor Settenkedő

Ha kikapcsolják a reggae-t!

Gyakorolom a lótuszülést. Könnyen előfordulhat, hogy részt veszek egy MNB-jógaoktatáson, s kiszúrják a lótuszomat. Ha vakok lennének rá, dobok egy levitációt. Harminc centi magasan a talaj felett, a mester szemébe nézek, de nem megy. Erősebb nálam, de felvesz mégis lektornak, mert vietnamira fordítják a könyvét, én meg azt hazudtam neki, hogy Kambodzsában születtem.
elejére  |  1  |  2  |  3  |  4  |  5  |  6  |  7  |  8  |  9  |  végére
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2023/25  •  XI. 29. – XII. 12.
Para-Kovács Imre: Tegnap még azt sem tudtuk, hogy van nekünk szuverenitásunk, ma pedig már a háttérhatalom megfosztana minket tőle! Ez nem mehet így tovább! Nemzeti konzultálnunk kell, békemenetelni! Váncsa István szerint épp ideje, hogy a bárgyú publikum kazár szokás szerint pajzsára emelje született vezérét, és megrohamozzon bármit, francba a részletekkel! Smuzewitz Ilona: A magyar emberek kormánya erős, szabad és szuverén. Ezért mindentől megvédi magát. Ha kell, a magyar emberektől is. Farkasházy Tivadar: hamarabb sírná el magát a mesterséges intelligencia, mint Gulyás Gergely bármin Havas Henrik nindzsa-konzultációja Verebes István Örkényiádái Dési János elintézte, hogy minden színházi büfében legyen szotyi és kisüsti A Heti Kamu megtudta: Közgazdaságtani pót-Nobel-díjat kaptak a KSH munkatársai az októberi 9,9%-os infláció kiszámításáért.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.