Határeset

Beszélgetés Riszdorfer Mihállyal

Murányi András
2007. 12. 19. · Hócipő 2007/26
Nem ritkák a magyar-magyar párharcok a kajak-kenu viadalokon: túl azon, hogy az ország válogatói olimpiai és vb-erősségűek, és az aktuális vesztes ugyancsak simán győzhetne a későbbi világeseményen, akad másutt is velünk egy nyelvet beszélő, veszélyes egység: a Riszdorfer testvérek vezette szlovákiai hajók például kimondottan pánikot keltenek a hazai kvartettekben. Interjúalanyunk, Riszdorfer Mihály öccsével, Richárddal Komáromban evez, s tényleg nem csak földrajzilag van közel hozzánk: hogy mást ne mondjunk, csapatuk a 2004-es olimpián bronzérmet szerzett a négyesek vetélkedőjében, de van nekik világbajnoki aranyuk is bőséggel. Mihálynak - a korábban megadatott, 1998-as kezdés okán - kettővel több, azaz hét lapul a gyűjteményében Richárdéhoz képest, és akkor ehhez vegyük még hozzá kontinenscímeiket is: hát, nem lenne baj, ha Szlovákia kiválóságai - kivált, mert a négy ülésben alkalmilag több a magyar... - speciel piros-fehér-zöldben ügyködnének. Igaz is: mi lesz a jövő évi, pekingi játékokon? Vajon letaszítja-e a magyar a címvédő magyart a dobogó tetejéről? És Ödön bácsinak van-e valami köze hozzájuk?



Ödön bácsi rokon?

Nem.

Kár, pedig milyen jól kezdődött volna az interjú.

Én is sajnálom...

Miért, ismeri?

Igen!

Hohó: honnan?

Az internetről. Egyszer kerestem valamit magamról, és akkor hirtelen ezt az információt adta fel a számítógép: Riszdorfer Ödön feltaláló, fotóamatőr, aki a fényképezés automatizálási kérdéseit valószínűleg elsőként oldotta meg a világon. Ha jól emlékszem, a múlt század, pontosabban az azt megelőző század végén született, aztán negyvennégy körül, Budapest ostromakor eltűnt, és nem találták meg.

Kitűnő!

Köszönöm szépen.

Viszont Ödön bácsi nem a dédapja önnek.

Hát, nem.

Akkor ez így nem poén.

Hát, nem.

Önök magyar szülőktől származnak?

Részben: édesapám magyar, édesanyám szlovák. Még Csehszlovákiában, közelebbről Pozsonyban születtem, ám egész kisgyermek korom óta Komáromban élünk. Apám úszott, anyám kosárlabdázott, de egyikőjük se valami komoly szinten.

Akkor hogy’ jött a kajak?

Úgy, hogy Komáromban igazából nincs más lehetőség, ha valaki komoly szinten szeretne sportolni.

Ha frankó tekecsapata van a városnak?...

Akkor tekéztünk volna. Így viszont maradt a kajak, továbbá az az áhítat, amely Szabó Attila világbajnokot övezte. Tudja, kisváros ez, ha valaki ekkora eredményt ér el, azt nagyon megsüvegelik.

Önök termelnek szépen...

Meg is becsülnek minket érte szépen.

Szóval: Szabó és kajak.

Illetve Szabó, kajak és Gyulay Zsolt olimpiai bajnok, akit egykoron valamilyen üzlete megnyitása a mi tájékunkra vezérelt, hogy aztán egyik látogatásakor lejöjjön hozzánk a vízitelepre.

Hasra estek tőle?

Felnéztünk rá, annyi szent. És miután látott minket evezni, felajánlotta, hogy segít nekünk a fejlődésben, mi meg lecsaptunk a lehetőségre: akarjuk csinálni, olimpiát, de legalább egy világbajnokságot szeretnénk nyerni. Zsolt kicsit nevetett, de ez nem zavart bennünket, mindenesetre ő volt a kulcsfigura, s mutatott be minket a sportág magyar kiválóságainak. Köztük az edző Fábián Lászlónak, Öcsi bácsinak, aki rögvest megkérdezte a versenyzőket, befogadnának-e bennünket a csapatba. Befogadtak. Két évig tréningeztünk velük, és bár már előtte sem voltunk rosszak, a dunavarsányi, a tatai, a szolnoki táborok megtették a hatásukat; olyannyira, hogy egy idő után már komoly riválisok lettünk, s szóltak: többet ne is menjünk már...


Szép időszak lehetett.

Amellett, hogy igazából sohasem fogadtak be minket, nagyon sokat köszönhetünk nekik. És még csak egy rossz szavunk sem lehet azért, mert világbajnokká érve már nem láttak szívesen bennünket, a riválisokat.

Mint a Janics Natasa-sztori: átjött Délvidékről, és klasszissá lett.

Hasonlóság az is, hogy igazából őt sem fogadták be.

Tudja az okát?

Mégiscsak máshonnan jöttünk, és hát eredményeket is felmutattunk.

Azért köszönnek még egymásnak?

Hogyne. Ám megváltozott köztünk valami, amióta sikeresek lettünk. De ez így természetes, hiszen Vereckeivel, Horváth Gáborral, Kammererrel és a többiekkel nem barátok vagyunk, hanem elsősorban ellenfelek.

Nem gondoltak arra, hogy magyar színekben folytassák?

Már csak azért sem, mert akkor egy lettünk volna a sok jó között: önöknél rengeteg fantasztikus férfikajakozó van. Komáromban más a helyzet: rajtunk kívül gyakorlatilag nincs senki.

Nem akarom élezni a korántsem konfliktusmentes szlovák-magyar viszonyt, de mit szólnak ahhoz önöknél, hogy a két Riszdorfer testvér Soós Tibor edző közreműködésével nyeri az aranyakat? Pláne, hogy az augusztusi, duisburgi vébén Tarr György is ott ült az ötszázon arany-, ezren bronzérmet szerzett hajóban...

Szerencsés helyzet a miénk: mivel folyamatosan szállítjuk az eredményeket, ők is örülnek meg mi is örülünk. Majd ha nem hozzuk az eredményeket... Panaszra amúgy sincs okunk: olyan feltételek között készülhetünk, amelyek garantálják a jó szereplést. Már csak egy jó pálya hiányzik a közelből...

Nincs pályájuk?!

Itt, Komáromban, sőt: egész Szlovákiában nincs megfelelő, így a külföldi edzőtáborok mellett kénytelenek vagyunk jó száz kilométert autózni, hogy a csehországi Racicében vagy Prágában alkalmas terepet találjunk.

Ahhoz képest jól megy.

Mondom: amúgy minden feltétel adott a munkához, ráadásul szeretetteljes közeg vesz körbe bennünket. Eredményeinket mindig megünneplik, és úgy néznek ránk, mint ahogyan annak idején mi néztünk Szabó Attilára...

Szlovákia újkori sporttörténelmét tanulmányozva azt tapasztaltam, hogy kajakban igenis nagyon jók, csak éppenséggel a sportág szlalom változatában. Olimpiai bajnokaik, helyezettjeik vannak e szakágban kilencvenhat óta ...

A szlalomhoz ideálisak a természeti adottságaink.

Nem lett volna egyszerűbb, ha nem a hagyományos kajakozást választják?

Komáromiak vagyunk...

De talán már olimpiai aranyérmesként ünnepelnék önöket!

Már az is nagyon nagy szám, hogy a játékokról van egy bronzunk, és hogy megannyi vb- meg Eb-elsőséget gyűjtöttünk. És hogy ennek nyomán Komárom rendre hősöknek kijáró fogadtatásban részesít minket, mint például a közelmúltban, amikor nemcsak érmeket nyertünk az augusztusi világbajnokságon, hanem az olimpiai kvalifikációt is kiharcoltuk. Arról nem is szólva, hogy a Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlcek Erik, Tarr György négyes az utóbbi idők legjobb csapata, részint szakmailag, részint pedig azért, mert nincs feszültség közöttünk.

Előttem van egy kétezer-hármas kép a gainesville-i vb-ről, amelyen önök ötszázon és ezren is az első helyen végeztek: a vesztes magyar csapat egyik kiválósága azon őrjöngött, hogy nem igazak ezek a szlovákok, semmi technikájuk nincs, csak mennek izomból, de majd úgyis kifulladnak.

Még megyünk azért.

Most, hogy ezt így elmondtam: nem veszi rossz néven?

Akárhogyan is: a kajak mérhető sportág. Amelyik egység a leggyorsabb, az nyer, függetlenül attól, ki mennyire pengés...

Öccse, Richárd négy évvel fiatalabb önnél: egyértelmű volt, hogy ő is kajakozik majd?

Miután én ezt a sportágat választottam, fel sem vetődött benne, hogy mást csináljon.

Ilyen jóban vannak?

Igen.

Na...

Nincs na: ilyen jóban vagyunk. A magánéletben és a hajóban is tökéletesen megértjük egymást.

Szemük ötkarikás már?

Igen, megkezdtük a pekingi felkészülést, és mondhatom, elég keményen edzünk.

Hülyeség, ha megkérdezem, mi a céljuk?

Elsőre jó helyezést mondanék.

És másodjára?

Olimpiai bronzérmem már van, és szívesen megnéznék közelebbről valami másfajta színű medált is...

Várjon csak, hadd tűnődjek kicsit, milyenre gondolhatott...

Amikor Gyulaynak a semmi közepén olimpiai elsőségről beszéltünk, csak ő mosolyodott el picit. Mi végtelenül komolyan gondoltuk.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.