A napfény íze

Beszélgetés Gyulai Istvánnal

Murányi András
2005. 12. 07. · Hócipő 2005/25
Természetesen kibogozzuk a Pötsch-ügyet is, mert a konfabulálás az konfabulálás. Mindemellett Gyulai István képes tíz perc alatt három nyelven nyilatkozni, ám csak akkor lenne elégedett, ha az a három legalább öt lenne. Lényegileg a huszonháromszoros magyar bajnok futó és későbbi televíziós újságíró 1991 óta sikeres főtitkára az optimális helyre telepített Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, továbbá fizetés nélküli szabadságon lévő alkalmazottja az MTV-nek. Az interjú végén pedig nem átallott kinézni a hőmérőre.

Nem unja még Monacót?


Ezt nem lehet megunni. Most, ugye, amikor a késő ősz kora télbe hajlik már, felnézek az égre, és azt látom, hogy ott csak elvétve fordul elő felhő; a tenger megszokott csodálatos képét mutatja, a...

Ne, kérem, ne! Magyarország lakosságát éppen most kezelik depresszióval!

Ez esetben bátorkodom megjegyezni: a panoráma őszi, téli képei budai lakásomból is tetszenek, csak most speciel nem tartózkodom otthon.

Mit lehet még kitalálni a csöpp Monacóban?

Azért lehet...

Például beül a kocsiba, gázt ad, és már ott a vége.

Esetleg magyar pókerjátékosokat kalauzolok.

Gondolhattam volna...

Valami versenyen voltak itt, és egyszer csak bent ültünk az autómban azzal, hogy szépen bemutatom nekik a Forma-1-es pályát. Így is történt, mondtam, hogy itt látható a rajt, ez az alagút, ott jobbra az istennyila, s végül a cél; jól szórakoztunk.

Hát a szűkösebb napok?


Amikor van néhány szabad órám, teniszezem és síelek. Előbbi az állam másik végében található: néhány perc alatt azért csak odaérek kocsival. Utóbbi, az Isola 2000 nevű hely már komoly erőpróbát jelent: százhat kilométert kell autóznom, ráadásul szerpentinen!

Ennyi megpróbáltatást hallva, nem is értem, hogy két és fél éve miért nem jött haza, s lett az MTV elnöke. Tényleg: miért nem?

A feladat nosztalgikus és emocionális okból is vonzó volt a számomra, ugyanakkor a posztot társadalmi munkában töltöttem volna be, és ez, mint később kiderült, naiv elgondolás volt a részemről; a törvény amúgy sem teszi lehetővé az effajta szerepvállalást. Viszont érdekes, hogy én, akinek hetven főállású alkalmazott dolgozik a keze alatt, nem igazán szeretem, ha valaki egy-egy napon otthon szeretné végezni a munkáját, holott most már aztán végképp minden a számítógépről szól: levélírás, elemzés, amit akarunk. És nem mindegy, hol ül előtte az ember?

Megrázkódtatást okozott, hogy nem lett belőle semmi?

Azt azért nem. Kerestem a lehetőséget, de alapvetően teljesítményközpontú vagyok, akit az érdekel, hogy tökéletesen végezze a munkáját. Messzire ne menjek, egy napokban készült felmérés, amely azt vizsgálta, hogy általában a főnökök mit tartanak a legfontosabb tényezőnek, azt mutatta ki, hogy nálam kilencvennégy százalékos a produktum iránti igény. Még szép: az IAAF kétszáztizenegy tagországának nemzetközi irányítójaként nem tehetem meg, hogy akárcsak egyetlen apró hibával küldjek el körlevelet, bármit. Én az ilyesmibe belegebedek!

Négy éve, az edmontoni vb-n tátott szájjal hallgattam, amint tévéseknek laza váltásokkal angolul, németül, majd franciául adott interjút. A nyelvelsajátítási mutatóját nem mérték?

Azt nem, ellenben sajnálom, hogy az effajta flottság spanyolul vagy olaszul nem a sajátom. Milyen szép lenne öt nyelven pörögni!

Más?

Oroszul is elboldogulok, ha nem a mezőgazdaságról kell beszélem.

Feladom...

Akkor adja fel, ha megtanulok rendesen spanyolul és olaszul is!

Mikor közvetített legutóbb?

Csaknem négy évvel ezelőtt, a Salt Lake City-i olimpiáról.

És, hiányzik?

Nem mondom, a díszpáholyban gyakran megbököm a mellettem lévőt, hogy a hármas pályát figyeld...

Annak idején Gyulai Istvánra is mutogathattak.

Voltam magyar bajnok, Universiade-győztes, indultam olimpián, sőt, finn újságírók azt mondták, a 64-es olimpián érmet nyerek majd négyszázon. Nem nyertem, döntőbe se jutottam, ám rengeteget köszönhetek az atlétikának. A 60-as években angol szakos egyetemistaként kikerültem Londonba, s minden érdekelt, csak a futás nem: naná, nagy szám volt ez annak, aki először tizenöt éves korában járt külföldön, ráadásul az NDK-ban. Tokiónak mást is köszönhetek: a zsebpénzhez dugiban hozzácsaptam valamennyit, s harminc tranzisztoros rádióval tértem haza. Egy kivételével elment mind, s a bevételből megvettem életem első autóját.

Mit lett a maradékkal?

Azon hallgattam a BBC-t. Már csak a nyelv miatt is...

Gyermekeivel mi a helyzet?

Iparkodhatnának, mert a hároméves unokám mellé szeretnék még néhányat.

Kis atyai teher a vállon. Amúgy?

Mint rendesen, együtt leszünk karácsonykor. Huszadikán jövök haza, huszonegyedikétől Miki, Kati, Marci és Julcsi rábök dolgokra, amiket én megveszek, majd huszonötödikén vagy huszonhatodikán elmegyünk síelni.

A sport magától jött?

Mikinél és Katinál olyannyira, hogy édesanyjuk, Kazi Olga nálam is tehetségesebb atléta volt, úgyhogy ők az anyatejjel kapták az adagot. Ha, mondjuk, Pesten közvetítettem tornát, ott ugrált a háttérben Miki; el is törte a karját. Jöttek velem mindenhová, s lássuk be: ennél jobban sportot fölszedni nem lehet. Arról nem is beszélve, hogy a közvetítések után azt tapasztalták, apjukat megállítja a fűszerestől a portásig mindenki. Miki és Kati is televíziós; talán nem véletlenül.

Miki még döntős is volt a 99-es atlétikai világbajnokságon...

Sőt: gyakorlatilag az ő futásával lett finalista a négyszer százas váltó. Csodálatos emlék!

Marci meg, Salt Lake City után, a torinói téli olimpiára készül bobban.

És milyen az élet! Ő, aki ezerhatszáz százalékkal többet tett a kvalifikációért, mint bármelyik, még a selejtezési elvek szigorítása előtt kijutó turista, lehet, hogy a mezőny maximálása nyomán lemarad Torinóról!

Marci két olyan versenyre is eljuthatott volna, ahol társaival nagyobb esélye lett volna a rajtjog megszerzésére, de nem volt tízmillió forintja a bob utaztatására.

Innen is látszik, milyen gyerek: az istennek se szólt volna nekem! Pedig, teszem azt, ha reklám gyanánt ráírja a bobra, hogy Thank you, papa!, talán meg is oldhattuk volna a problémát.

Nem ez az első családi bobos kaland. Még izgul?

Noha korábban közvetítettem a sportág versenyeit, a bob komoly pulzusemelkedést nem okozott: ültem a kommentátorállásban, s miközben szépen felkészülve hasonlítgattam az időeredményeket, azt néztem, nekimennek-e a falnak vagy sem. Aztán a 94-es, lillehammeri játékokon lementem a pálya mellé, hadd lássam közelről, miként jön le Miki, aki amúgy a 98-as olimpián is indult. Na most: a pálya mellől egész más. Állsz, állsz, állsz, majd hirtelen elkezd valami zörögni úgy, mintha sínre tett fejjel hallanám a közelgő vonatot, és zutty, az a valami borzasztó sebességgel elhúz melletted. Mondtam is neki: ha előbb hallom, bele nem ülsz.

És akkor most már elmondhatja: anno direkt használt olyan hangulatfestő elemeket, mint "nagyot nőtt a kis Pötsch" és "messzire szállt a finn gerelye"?

Nem. Én nyelvtanárként arra ügyeltem, hogy jól ejtsem ki a neveket, s a mondatok rendben legyenek.

Na...

A konfabulálásra, a valóság és a képzelet egyfajta összemosására akad példa, de a mesének úgy kell szólnia, hogy az alapsztoriban ne legyen hiba. Egy példa. Réges-rég a barátnőm azt mondta nekem, hogy ha eszedbe jutok a csehszlovák fővárosban, mondd be: Prága felett szépen süt a nap! Úgy is kezdtem a közvetítést, hogy kedves nézőink, Prága felett szépen süt a nap! Na most, ha éppen borús az idő, akkor baj van, s legföljebb úgy lehet megoldani a szituációt, hogy bár Prága fölött eddig szépen sütött a nap...

Amióta beszélgetünk, változott a helyzet Monacóban?

Nem.

Kérem, konfabuláljon! De az is jó, ha csak szimplán hazudik: ömlik a hó!


Amikor Julcsi Londonban járt óvodába, folyton arról áradoztam neki, hogy ahol én lakom, ott garantált a napfény. Aztán végre eljött hozzám, erre mi történt: érkezésekor húsz év után esett a hó, és öt álló napig pocsék idő volt. Becsületére legyen mondva, csak a harmadik napon vetette fel: papa, hol van a nap? Egyébként, ha már újra rákérdezett, muszáj kimondanom: huszonnégy fokot mutat a hőmérő. De csak azért, mert éppen rásüt a... Most mit mondjak: a nap.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.