Vándorcirkuszok: Síelés

Murányi András
2010. 02. 24. · Hócipő 2010/04
Itt most elvileg egy túláradóan lelkes dolgozatnak kellene állnia, hogy tudniillik az elmúlt másfél hétben térdig gázoltunk a téli olimpiában, és még néhány napig térdig is fogunk gázolni, ez az emberiség nagy ünnepe, mintegy alfája-ómegája, és így tovább és így tovább, ellenben az van, hogy csöppet visszasírjuk a kezdeteket, azokat az időket, amikor még jókat lehetett röhögni mindenféle műkedvelő szerencsétlenkedésein, amikor még nem borított el mindent az üzlet, amikor nem jöttek futószalagon az „ez lebukott, az doppingolt” típusú hírek, nem utolsósorban nem vontak körgyűrűt az úgynevezett antiglobalisták a rendező város köré. És most még halál is van... Na, szépen vagyunk.

MATTI NYAKEN

- Négy olimpiát nyertem ezzel!


- De visszavonultam!

Ezzel együtt a téli seregszemléket nézni jó, azokon lenni pláne jó; a magam részéről például négy éve Torinóban tölthettem egy hetet, hát, csak bámultam a szurkolókat, akik kora hajnalban sebtében megreggeliztek, magukra rántották az overalljukat meg a szemüvegüket, másfél-két órát mosolyogva fölbuszoztak az aktuális síversenyhelyszínre, ott sokat nem láttak, hacsak nem a célban kaptak helyet, aztán bevágtak némi snapszot meg sört, sramli, egyebek, s mosolyogva visszabuszoztak a szerpentinen újabb másfél-két órát. Kipirult arcok, jó levegő: nekünk ez jó, mi kellhet még? - tükröződött az arcokon, s bár a kérdést illetően lett volna még néhány tippem, könnyes szemmel Pierre de Coubertinre gondoltam, mint persze olimpiákon mindenki, hogy tudniillik midőn a báró 1924-ben Chamonixban elkiáltotta magát („Ez a hóborította előjáték minden tekintetben sikerült!”), ilyen nagy globális cuccra gondolt-e a későbbieket illetően, vagy valami egészen másra. Például látott-e anno maga előtt EPO-tól friss sportembereket, fecskendőtűkkel teli szállodai szobákat, rendőrségileg Olaszországból Ausztriáig üldözött biatlonosokat, 145 km/órás sebességgel oszlopnak vágódó szánkóst, esetleg hú, de demagóg ez a mondat?


A tombolán nyert bob

Akárhogyan is, a ’24-es próbán bizonyított amatőröket később már olimpiai bajnokoknak hívták, és ezt most képzeljük el. Edouard Scherrer higgadtan ül a cipészműhelyében vagy a pékségében, ez most mindegy is, és akkor a bajszos postás lélekszakadva rohan a távirattal, te, Edi, drágaédes barátom, aranyapám, azt írják itten, olimpiai bajnok lettél! És akkor Edi leteszi az állandóan leváló sarkot (kiveszi a friss kiflit), megtörli a homlokát, és arra a fantasztikus napra gondol, amikor ellenfél nélkül, kissé felolvadt talajon a célba érkezett barátaival, a két Alfreddel meg Heinrichhel... Nem is: Edi elsősorban inkább a leysini tornaegyleti tombolára gondol, ott kezdődött minden, ahol megnyerte élete első, fából készült bobját, hogy aztán virágos jókedvében próbacsúszást tartson a Leysin-Sepey útvonalon. Emlékszel, fordul Edi a postás felé, s torkában gombóc van, akkorát zúdultunk Alfredékkel a fák-bokrok között, andalgó párok és gondtalan természetjárók vastapsától kísérve, hogy utána azonmód közöltem a fiúkkal, hé, fiúk, nevezzünk már be ezzel a jó kis bobbal a Téli Nemzetközi Sporthétre, ha már annyira propagálja aztat ez a bárógyerek. Emlékszem, feleli erre a postás, hogy aztán sírni kezdjenek; hüpp, hüpp, a sörhasú Alfred Neveu úgy kéredzkedett el az asszonytól, az eminens Alfred és Heinrich Schláppi meg ellógott az esztétika- zárthelyiről, hüpp... És emlékszel-e Fritz Tschannentre?, törli meg a szemét a postás, mintegy továbbgombolyítva az olimpizmus fonalát, mennyit olvastunk róla az újságban; hát hogy ne emlékeznék, reflektál Edi, az 1948-as, St. Moritz-i síugró verseny mezőnyét mélyről szóló harmonikaszólóval szórakoztatta, majd odaállt, pontosabban ugrott, és megnyerte az aranyat...

EDDIE, A SAS

- Hurrá! Túlugrottam a lécemet!


- Legenda lettem!

Négy éve amúgy csaknem annyi (240) profi előadóművész kápráztatta el a nagyérdeműt a torinói megnyitón, amennyi versenyző Chamonix-ban indult; kicsit közben megváltozott a világ. Noha nem akarnék itt nagyon média- és reklámszociológiai fejtegetésekbe bonyolódni, főként mert nem értek hozzá, azt azért látni kell: azzal, hogy a televízió mind fontosabb szerepet kezdett játszani az emberek életében, továbbá - ebből fakadóan is - a szponzorok szépen ráéreztek a kedveltebb erőpróbák értékesíthetőségére, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években egyre jobban röhögtek a coubertini alapeszmén, s egyre nagyobb teret kapott az izomnövelőkre is épített professzionális sportteljesítmény, a sztárcsinálás. Televízióállomások először 1956-ban, Cortina d’Ampezzóból közvetítették a téli olimpiát - a dobozból a síruhás Sophia Loren mosolygott vissza: uram, ne hagyj el! -, négy esztendővel később, Squaw Valley-ben pedig már, nem mese ez, gyermek, Walt Disney rendezte a játékok nyitó és záróünnepségét. Forradalom!

PIRMIN ZURBIGGEN

- Második a lavina!


Félmilliárd a NOB-számlán?

Ne tévedjünk el: a klasszikus szakágak népszerűsödése mellett az Egyesült Államokban ekkor indulnak hódító útjukra a téli (és a nyári) extrém sportok. Hogy mást ne mondjak, Sherman Poppen vegyészmérnök 1965-ben összecsavarozott két sílécet a garázsában, hogy kislányát valami poénos újítással lepje meg, s ha ez a derék ember ezt nem teszi meg, akkor most aligha beszélünk hódeszkáról, s aligha élvezhetjük e látványos sportot Vancouverben (sem). Akkoriban robbantott Amerikában a síakrobatika is, ’90-es években pedig már iparággá vált az efféle extremitás; ha megengednek még némi privatizálást (köszönöm türelmüket), akkor ennek jegyében elmondom azt is, hogy akkortájt ifjú hírlapíróként kiküldtek a laptól „valami ugrabugrára” Ausztriába, „igyál sokat, és majd írsz valami színeset”, mire kiderült, odakint a neves finn mobilcégnek a komplett magyar futballbajnokság büdzséjét háromszor zsebre tévő hódeszkashow-járól van szó, tízezrek őrjöngenek egy sánc körül, jó lesz itt a kijelentgetésekkel óvatosan bánni.


Toni Sailer korában még cövekek közt futottak.

Elég az hozzá, hogy az első (nyári) olimpia 1984-ben volt nyereséges - Peter Ueberroth nevét azóta is áldják arrafelé, a menedzsergigászt a Time magazin kétszer is az év emberének választotta -, s bár a rendező városok sorában akadt, amelyik kisebbet kaszált a vetélkedőn, mintsem azt szerette volna, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a világ legpénzesebb és legbefolyásosabb szervezeteinek egyikévé nőtte ki magát. Belga elnöke, Jacques Rogge a minap higgadt hangon azt mondta, megtakarításaik elérik a 466 millió dollárt (több mint 90 milliárd forintot!), ellenben a cél a félmilliárd dollár elérése. Hogy minek ennyi pénz a számlán, az jó kérdés, de ne gondolják azt, hogy a NOB csak ül és nézi a kötegeket: ad ide, ad oda - adott magyar versenyzők vancouveri felkészülésére is -, eközben viszont tévés jogdíjakból, szponzori bevételekből, marketing- és reklámtevékenységből csak bevesz és bevesz...

Az emberek meg mennek és nézik.


Az élen Siitonen, akinek lépéseit máig követik.

JEAN-CLAUDE KILLY

- Hármasával gazdaságosabb!

Naná: manapság már klasszisokba oltott marketingtermékeket látnak. Itt van mindjárt a Bikiniben pózoltak az olimpia szépségei című, a nagy tekintélyű Sports Illustrated című lapban megjelent összeállítás, amelyben Lindsay Vonntól Clair Bidezig mindenféle nagyon, khm, esztétikus képeken láthatók a téli sportok ügyes és szép bajnokai; félmeztelenül a sílift korlátjának támaszkodva, napszemüvegben a havon napozva, ujujuj. E médiastratégia persze a férfiaknál is eredményes, s nem csak mostanában; Toni Sailer, az alpesi sí zsenije speciel már az ’50-es években ott virított a Bravo címlapján az ő szívdöglesztő mosolyával - a kor klasszisai másodállásban James Bondfilmekben dublőrködtek, mert oda mindig kellett egy darab nagy, havas-menekülős jelenetfolyam -, a sor pedig napestig folytatható, elég csak idevenni Alberto Tombát, aki nemcsak a pályákon és a fényképezőgépek előtt mutatta magát, hanem számos kiegészítő sportban is, úgymint: paparazzókra kifejlesztett, fordulásból fejen rúgás. És akkor most ne tegyék föl azt a kérdést, hogy mindent el lehet-e adni, mert a válasz határozott igen: a gelsenkircheni AufSchalke Arenában - amely leginkább szabadtéri labdarúgó-mérkőzésekről ismert - 2002-ben biatlon-világbajnokságot rendeztek, de a sportág múlt decemberben is tiszteletét tette a multifunkcionális létesítményben, a résztvevők pazar tűzijáték után kezdtek hozzá az „obligát” futással kombinált lövéshez, a házat megtöltő publikum pedig úgy tombolt, mint amikor a populárisabbnak nevezhető bokszban Vlagyimir Klicsko véresre verte Ruszlan Csagajevet ugyanott.

HERMANN MAIER

- Eis, eis!


- Az olimpiai arany nem, csak a platina a lábamban!

Kell-e említeni eztán, hogy a XXI. századi technika csodálatosan behálózta a „havas-jeges” sportokat is; a minap például a Graphic News szépen „lebontott” egy sílécet, és ilyen szavak szerepeltek az ábrán: carvingforduló (magas sebességnél a testsúly belülre kerül, és a léc folyamatosan érintkezik a hóréteggel), karbonszálas réteg (innen már nem fejteném ki), üvegszálas réteg, elvezető, típushossz. Chipek még nincsenek benne - a hangsúly a „még”-en van -, mindazonáltal kisvártatva alighanem eljutunk oda is, hogy az edzők joystickkel irányítják a versenyzőiket a ház söntéséből. S bár ez a szemünk előtt végbemenő eszközforradalom nyilván fantasztikus, boldogsággal tölt el laikust és rajongót, a magam részéről mindig azt várom - egyre reménytelenebbül -, mikor toppan a hóra/jégre valami totális lúzer, aki a sok csatolós-vakszos csúcsmenő elől elhappolja az aranyérmet. Vagy legalább csöppet játszik nekünk.

Mindkettőre van példa, számos.

ALBERTO TOMBA

- Ez állt a hóhoz legközelebb!

INGEMAR STENMARK

- Mi már pattintgattuk a zászlókat!


Ochoa és testvérei

Szapporóban (1972), az alpesi sí szlalomversenyének rajtjánál speciel kinevették Francisco Fernandez Ochoát, mit akar ez itt, hehehe, inkább napozzá’, mire a jó spanyol - kvázi „minden mindegy” alapon - pánikszerű lendülettel zúdult végig a lejtőn, s aranyérmes lett. Nem mellesleg az ibériai országnak mostanáig ez az egyetlen diadala a téli olimpiákról, ugyanakkor arrafelé büszkék lehetnek egy bronzra is: az éppenséggel Francisco húga, Blanca nevéhez fűződik Albertville-ből (1992). Javaslom, ne akadjunk fenn ezen: az Ochoák öten (voltak) testvérek, s mindannyian csatoltak lécet a játékokon...

FERNANDEZ OCHOA

- A fene nézte a zászlókat!

A klasszikus outsiderek kategóriájában természetesen Eddie, a Sas a nyerő; a túlsúlyos, rövidlátó, költségkímélés gyanánt pszichiátriai vendégházban is alvó brit síugró Calgaryban (1988) mindkétszer utolsó lett, de legalább nem halt meg. „Pedig volt rá esély” - nyilatkozta később a minimum őrültnek tekintett, önmagát finanszírozó, a coubertini eszméket abszolúte magáénak valló sportember. És akkor még azt is elmeséltem volna, mi lett Hubertus Rudolph von Hohenlohe herceggel, aki célja elérésére megalapította a Mexikói Sí Szövetséget, ám két felmenője nevének leírásakor azt mondtam, itt a vége. Anyja: Virginia Carolina Theresa Pancrazia Galdina zu Fürstenberg (Ira hercegnő); apja: Alfonso Maximiliano Victorio Eugenio Alexandro Maria Pablo de la Santisima Trinidad y todos los Santos zu Hohenlohe-Langenburg (Alfonso herceg). Atyaég, tényleg legyen elég annyi, hogy Hubertus Rudolph von Hohenlohe négy olimpián indult.


- Szmirnov vodkát már nem nevezhetnek el rólam!

BIATLON A SCHALKE STADIONJÁBAN

- Te melyik szektorra célzol?

Hát mi, magyarok? - tehetik fel most a kérdést. Hát mi: két ezüst, négy bronz a „hőskori” termés, de lehetne aranyunk is, hogy messzire ne menjek, a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpárostól Lake Placidben (1980) konkrétan ellopták az első helyet, Krisztina még ma is ideges lesz, ha „arról” beszél, viszont tényleg változik a világ, a műkorcsolyaduóknál például megtört a 46 éves szovjet/orosz hegemónia, Vancouverben egy kínai duó nyerte a vonatkozó számot - az első ötben három kínai kettős volt, a negyedik helyezett orosz duó hölgytagja pedig eredetileg japán! -, a kérdés meg az, a mi honfitársaink is áttörik-e valamikor a nagy falat, lesz-e nekünk téli aranyunk. Jó, jó, már a puszta felvetésért is elnézést kérek.


Huszáros hajrá

A vancouveri sztorik sem rólunk szólnak, hacsak nem vesszük ide Huszár Erika hatodik helyét a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál, hej, de jó volt faggatni Torinóban ezt a kedves lányt, amint a negyedikként elemzett az után, hogy ellenfelei kizúgtak a pályáról, de hát „ott kell lenni”, Steven Bradbury elől például három pályatárs zuhant ki Salt Lake Cityben az 1000 méter finisében, minek nyomán az ausztrál nevetve behúzta az aranyat. A síugró Simon Ammann - nyolc évvel ezelőtti duplájával - immár négy aranynál tart, vagyis aligha szerencsemalac, ellenben van valami titka, csak nem tudják, mi, a mostani első sikerét követően nézték is riválisok a kötését meg a léceit, feljelentették, ilyesmi, ám Ammann csak röhögött, húszéves volt, amikor először nyert olimpiát annak a Svájcnak, amelynek rajta kívül egy második helye van még a játékokról (1972), akkor se találtak a felszerelésén semmit, azaz inkább azt kéne mondani: Ammann zseni. Talán a svéd Jan Boklöv is az, hiszen a ’80-as évek közepén feltalálta a V stílust, micsoda forradalom volt, ahogy az északi versenyző nem párhuzamosan, hanem egymástól eltartott lécekkel ugrott, de legalább a bírók sem díjazták az ötletet és a svédek sem profitáltak semmit, mivel egy 1936-os ezüstön és egy 1952-es bronzon túl nincs medáljuk a téli játékokról. Az igazi zseni, ugye, a pályán zseni, Bode Miller is az, iszik, bulizik, erre három bronz és egy ezüst után abban a számban győz (szuperkombináció), amelyben hat éve nyert legutóbb Világkupafutamot. S még csak az se mondható, hogy a többiek ne törték volna magukat, sőt, csak úgy potyogtak az emberek síben, a 41 éves Patrik Járbyn, utoljára nekifeszülve, akkorát bukott, hogy azt hittem, darabokban söprik össze, hiába, a nagy pénz kockáztatásra készteti a versenyzőket, amúgy mi lesz, mondják ők, legföljebb szétreped a fejünk, de menni kell tovább, mint a szlovén biatlonista, Petra Majdic, aki bemelegítésekor a pálya melletti árokba zuhant, ott egy fa állította meg, négy bordája eltörött, viszont odaállt a rajthoz, bejött harmadiknak, majd többször elájult; a dobogóra ketten segítették fel, lapzártakor még élt.

Jevgenyij Pljuscsenko kedves figura, már ha éppen nem ideges, most az volt, miután az amerikai Evan Lysacek legyőzte a műkorcsolyaversenyben, az orosz őrjöngött, hogy a sportdiplomácia kicsinálta. Hogy ez igaz-e, arra én nem merek semmit reflektálni, pláne, mióta Torinóban Sebestyén Júlia egyik ugrását jól megdicsértem, mire az előttem ülő, szolgálaton kívüli pontozóbírónő rezignáltan ennyit mondott: „Túl lapos volt az ív.” Ha csak így nem.

DAVIS

- Várom az első afrikai gyorskorcsolyázót!

MANCUSO

- Na, így nézek ki felöltözve!

AMMAN NEGYEDSZER

- Végy egy jó kötés, s hagyasd jóvá a svájci sportdiplomatáiddal!

MAJDIC

- Időben kiszedtek az árokból!

JAROMIR JAGR

- Cseh-Szlovákia 3:1

BJORNDALEN

- Ennyit lőttem mellé!

PLJUSCSENKO EZÜSTJE

- Edvin Marton nélkül csak ezüstre telt!

OVECSKIN

- Én meghódítottam Washingtont, mit nem adott volna ezért Sztálin!

SEN HSZÜE ÉS CSAO HUNG-PO

- Megtörtük az oroszok 46 éves uralmát!
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/19  •  IX. 11. – IX. 24.
KÖTCSÉN MEGKÉRDEZTÉK ORBÁNT, KEZDHETIK-E A PIRAMISÁT! Váncsa István a pofátlan, halszagú finnekről, ahol súlyos veszélyben van a médiapluralizmus, Angliának pedig alkotmánya sincs Para-Kovács Imre Kötcséről: leszül, leszavaz, az abortusz pedig egyházmegyei ajánlással ingyenes marad Farkasházy Tivadar kiszámolta, Mészáros Lőrincnek és társainak 300-500 ezer év néz majd ki Uj Péter a széles körű technológiai fejlődés Janus-arcának sötétebbik oldaláról: a mindenhonnan bömbölő zenéről Smuzewitz Ilona megtudta: Tarlós szerint Karácsony mozgólépcsőzni sem tud, mert nem budapesti Dési János bejárta az országot a Felcsúti Kisvasúttal Szenzáció! Három Tarlóst találtunk: az 1990-est, a 2008-ast és a 2019-est – semmi közük egymáshoz! Kósa Lajos elmondta a Heti Kamunak, hogy azért 340 forint az euró, mert az Antarktiszon kigyulladt a hó!
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.