Időkerék Hamar Zsigmonddal

Murányi András
2008. 03. 12. · Hócipő 2008/06
Hetvenhat éves, és mindenre emlékszik. Olyannyira mindenre, hogy miután beterel bennünket csepeli házának garázzsal vegyített javítóműhelyébe, s két másodperc után szóba kerülnek a motorok, félórás előadás következik, ilyen mondatokkal: a dugattyúgyűrűt öszszehúzza a csatorna. Lassan azért föltesszük a kezünket, mire Hamar Zsigmond úgy reagál: "Elnézést, de a motorsportot csak tényeken keresztül lehet bemutatni." Kisvártatva kiegyezünk x-ben, s oldottabban beszélünk e korábbi kiváló versenyzővel, későbbi jeles szerelővel a régi viadalokról és Drapál Jánosról, aki az idén lett volna hatvanéves. Hamar barátja és szerelője volt a bajnoknak.


- Annyit észleltek, hogy Drapál kicsúszik a teherautó-gumikból
épített falba.


Zsiga bácsi - 1946-tól - huszonkét évig versenyzett. "Minden a csepeli salakon kezdődött" - mutat a megannyi futballcsatát megélt, közeli stadion felé az öreg mester. Itt, a fű és a nézőtér közötti futópályán nyomták a meccsek előtt-szünetében-után Csepellel, Danuviával meg egyebekkel. Számos tehetség körözött a salakon; alanyunk karrierjéből egy műhelybéli dokumentum a sok közül: "A crossbajnokság 125-ös géposztályában Hamar Zsigmondé lett a büszke cím, 1958". Zsiga bácsi eleinte a Csepeli Vasasban, majd - 1952-től - a Honvédban nyűtte a motorokat; utóbbiban kötötte össze szakmai életútját Drapál Jánossal. Aki, ugye, nem volt más, mint az első, világbajnoki futamot nyerő magyar motorversenyző (1971 és 1973 között egyszer-egyszer a Csehszlovák és az Osztrák, kétszer a Jugoszláv Nagydíjon bizonyult a legjobbnak), azaz, aki e tekintetben először vágott komoly rést a drótkerítésen.


- Ha ló nincs, jó a szamár is!

Hamar és a számos más címet begyűjtő Drapál sorsa 1968-tól fonódott össze; Zsiga bácsi ekkor fejezte be a versenyzést, a zseni pedig immár két éve száguldozott a Honvédban. "Természetes volt, hogy miután leszálltam a Cetkáról, először idősebb Reisz, majd ifjabb Reisz és Drapál szerelője lettem - említi Hamar. - Jancsival rögtön azonos hullámhosszon voltunk; nemegyszer előfordult, hogy ő csak gondolt valamit, és én már csináltam, illetve hogy nekem jutott eszembe valami, és Jancsi tudta, mit teszek majd."

Hamar Zsigmond amúgy nem "csak úgy" lett szerelő; esztergályosnak ment, majd szerszámlakatos és idomszerészként végzett, s persze folyton reszelt, fúrt, faragott: "Amikor a Térképészeti Intézet motorjait javítottam az Ezredes utcában, a versenyzők rendre bejártak hozzám. Egy idő után több sportmotor volt a műhelyben, mint oldalkocsis..." A tudásra szükség is volt, lévén, hogy a magyar és a nyugati versenyzők között óriási szakadék mutatkozott. Hiába kapta meg Drapál a Yamaha szériamotorját doboznyi kellékkel, ha évad közben kijött egy-egy új gyertya- vagy keréktípus, s akkor a gyári háttér előnyéről még nem is beszéltünk. Az ám, a gyári motor: "Ha Jancsi megkapja, másként alakul a pályafutása" - réved a múltba a szerelő. A "miért nem?" kérdésre Hamar el is mondja a választ, de inkább mégsem: nem akar senkit megbántani. Azért annyit ideírhatunk, hogy 1973-ban, amikor Drapál a 350-esek között vezette a vb-lajstromot, a versenyző és a szerelő - "gyári" céllal - az amszterdami vezérképviseleten időzött hosszan. A motor végül másoké lett, Zsiga bácsiéknak pedig maradt az ügyeskedés. "Miközben jártunk a vb-re, figyeltünk, mit csinálnak a nagyok. Brnóban speciel azt láttam, hogy a menők tréningjei után szétkapják a blokkot, és a futamra újat tesznek bele, noha a főtengely nyolcszáz kilométer versenyszerű használatot biztosított. Minek szedték szét? És akkor jöttem én. Bár Jancsi az edzésen kitűnően ment, így az első sorból rajtolhatott, azt mondtam: na, most mi is gyáriak leszünk! Jancsi csak legyintett, mondván, csináljak, amit akarok, én pedig szétszedtem és összeraktam a blokkot. És nyertünk az új főtengellyel!" Hogy miért is kellett cserélni? "A labirintgyűrű elkopott, és a kartellnyomás egyik kartellból a másikba lökdöste az üzemanyagot." Hacsak így nem.


- A labirintgyűrű elkopott...

Hamarék bátran vállalkoztak ("kockázat nélkül nincs siker"), amikor Barkasukkal kimentek Finnországba. A kisbuszba beraktak egy póttartályt, mert arra sem volt pénz, hogy útközben tankoljanak is, s amikor a verseny után Jancsi motorjának maradék, fáradt benzinjét betöltötték a Barkasba, majd Zsiga bácsi beindította a kocsit, a finn komp közönsége fuldokolni kezdett. "Kiciánoztuk őket" - összegez a szerelő, hozzátéve: "A Barkas soha nem hagyott ott bennünket, viszont láttunk kötéllel vontatott Fordot."

Na de milyen ember volt Jancsi?

A mosolygós mester nem rázkódik meg, de érződik, hogy barátja elvesztését nem dolgozta fel. "A versenyt, a motort mindig nagyon komolyan vette, elképesztően koncentrált. De figyelt másokra is, a feltörekvőkkel rengeteget foglalkozott. Barátságunkat nem lehet szavakba önteni: én vigyáztam az ő életére." Az 1985. augusztus 11-i, pöstyéni tragédiáról Zsiga bácsi nem tud mit mondani; csak annyit látott messziről, a depóból, hogy egy test felemelkedik, majd alázuhan. A versenytársak is csak annyit észleltek, hogy Drapál kicsúszik a teherautó-gumikból épített falba... "Örök titok, hogyan történt" - összegez Hamar Zsigmond. Másodpercek telnek el, mire a teret újra betölti a beszéd.

Fény és árnyék


- Gadea kezére vigyázzatok!

"Este van, este van: kiki nyúgalomba!" - mondhatnánk a költővel, ám ebből legföljebb a napszak meghatározása lenne igaz. Még hogy nyúgalomba: a gyorsasági világbajnokság nyitányaként a katari Losailba szólított motorosok mindennek mutatkoztak, csak nyugodtnak nem. Elsősorban azért, mert este indultak, ekként kísérőként megszokott verőfényes napjuk helyett ezúttal megannyi világítótest adta a fényt. Így viszont a versenyző folyton árnyékot lát, de nem tudja, hogy az a sajátja-e vagy a riválisáé. És akkor más viszontagságról még nem is beszéltünk; mondjuk, a beton gyors hőfokváltozásáról sem, amely a gumik "belövését" illetően izzadtságszagú előkészítést feltételez. Mindehhez képzeljük hozzá, hogy akadt, akinek már a viadal előtt is csak heves küzdelemben sikerült motorját prímává pofozni - hogy aztán a gép a legkiélezettebb pillanatban mondja azt: bocs, de esek szét.

Jaj, igen: Talmácsi Gáborról és az ő motorjáról van szó. A 125 köbcenti címvédője - az esti viszonyok feltérképezésén túl - rengeteget pepecselt a segítőkkel, mire a gép összeállt a rajtra. Vázgeometria, blokk - nem részletezzük, maradjunk annyiban: a sziszifuszi meló nyomán Talma a második helyről indulhatott, és az utolsó négy körig hol vezetett, hol nem, mindenesetre folyvást az élbolyban haladt. Majd a jelzett szakasznál egy ország hördült fel (a helyi publikum aligha, minthogy egy NB II-es futballmeccs összlétszámát se tették ki): a klasszis az Aprilia hibája miatt az élről csúszott hátra. S miután a motorblokk kétszer is megragadt, az elmúlt év legjobbja tizenkettedikként - négy pont birtokosaként - gurult át a célon. A győzelem a csapattársé, a sérült vállú Sergio Gadeáé lett; érdekes, hogy a spanyol kolléga gépével minden stimmelt...

Minden magyarok Talmájának interpretálása: "Nehéz szavakat találnom, hiszen motorom tizennégy körön át remekelt. Négy körrel a vége előtt éreztem, hogy megragad a blokk, ám csodával határos módon sikerült versenyben tartanom magam. És amikor már azt hittem, minden rendben lesz, s vissza tudok zárkózni a többiekhez, akkor a motor ismét beragadt... A pontos okot még nem tudjuk, csak azt, hogy nem szerelési hiba történt. Elkeseredésre azonban nincs okom, mert sokáig nagyon jól ment a gép, Jerezig kijavítjuk a hibát, és ott a dobogóért csatázok majd."

A spanyol megméretést két és fél hét múlva rendezik. Kis locsolás rendel.


- Ez most Katar vagy Dakar?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20  •  IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak! Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.