Az igazság fanatikusai

Kéri László
2006. 10. 11. · Hócipő 2006/21
Szép ez a széles körű felháborodás. Szép és felemelő. És érthető. Hiszen becsaptak benneteket. Hazudtak nektek. Mi az, hogy hazudtak! Még be is ismerték! Szörnyű lehet együtt élni azzal a felismeréssel, hogy az embert becsapták, visszaéltek a bizalmával. Nem csoda, ha minden egyéb gondját-baját feledve kimegy a nagy térre, csatlakozik a hasonlóan felindult tömegekhez, és tiltakozását nem kívánja addig abbahagyni, amíg sérelmét nem orvosolják egyértelműen. Még az életét is hajlandó kockáztatni ezért.

Az ember lelkét váratlan melegség önti el, s némileg röstelkedik, hogy nem tartozik azon rettenthetetlen csoportokhoz, akik számára az állampolgári méltóság minden egyébnél fontosabb érték. Szép is mindez így, együtt. Mindazonáltal a töprengőbb fajtában feltolul néhány ünneprontó kérdés, s nem érti, hogy eme össznemzeti felháborodás miért pont két héttel az önkormányzati választások előtt vált ennyire sorsszerűen fontossá, visszavonhatatlanul eldöntendő problémává. Vajon ugyanezen tömegek miért nem mentek tavasszal tüntetni? Januártól április végéig, szünet nélkül? Hiszen számtalan okuk lett volna rá. Miért nem mentek a Szentkirályi utca elé, amikor kiderült, hogy - minden tagadás ellenére - mégiscsak a pártjuktól indult el a szerver-feltörési akció? Miért nem keresték Deutsch Tamás lakhelyét, amikor kiderült, hogy kínosan melléfogott a „Magyarország bekaphatja”-projekttel? Miért nem tüntettek április végén Orbán Viktor ellen, hiszen Vezérük számtalanszor megígérte nekik a biztos győzelmet? Mert - és ezt tőle tudjuk: a haza nem lehet ellenzékben…

A liberális szavazók mire várnak? Miért nem reklamálják Kóka miniszter ablakai alatt a pannon puma lendületét? Miért nem mentek tüntetni akkor, amikor pártjuk kiharcolta a nyilvánvalóan értelmetlen és kontraproduktív adócsökkentést?

És mire vár a szocialista szavazó? Ha valakik, akkor ők aztán igazán joggal foglalhatnák el a Kossuth teret, végül is a miniszterelnök szavai alapján ők lennének az igazi áldozatok, a többszörösen becsapottak. Miért nem mentek a baloldali szavazók a kormány megalakítása után két nappal azonnal a közterekre - akkor, amikor kiderült, hogy az egyensúlyteremtés merőben más döntéseket kényszerít ki, mint amire várakoztak? Miért nem protestáltak Gyurcsány ellen 2004 októberében, amikor friss miniszterelnökként folytatást ígért - ahelyett, hogy radikális, gyors és visszavonhatatlan változtatásokkal nyitott volna?

Miért nem ment ki tüntetni 2004. december hatodikán Orbán Viktor ellen valamennyi jobboldali szavazó? Hiszen Vezérük három héttel korábban nemhogy kétmillió, de négymillió igen-szavazatot ígért nekik. Ehelyett éppenséggel döntetlenre hozta az elsöprőnek beharangozott győzelmet.

* * *

Szóval, min is vagytok valójában olyannyira felháborodva, kedves nemzetmentők? Azon, hogy valaki előállt és bevallotta a maga hazugságait? Meg a tiéteket. Meg a ti vezéreitekét. Ti meg tovább hazudtok magatoknak, reggel, délben, este, sőt, most már éjszaka is. Az utcán, otthon, a szomszédoknak, a kedvenc heti- és napilapotokban, a kedvenc tévétekben. És legfőképpen: a Téren. Forradalmat hazudtok magatoknak, történelmi tettnek képzelitek és hirdetitek mindazt, ami közönséges visszaélés a jogaitokkal. Azt mondjátok, az igazság elkötelezettjei vagytok, miközben kapva kaptok minden olyan rémes, átlátszó és szánalmas hazugságon, ami megerősíthet benneteket abban, hogy másnak lássátok magatokat, mint amik valójában vagytok. Angol nyelvű transzparensekkel veszitek magatokat körül, tetszelegtek az idetévedt, tájékozatlan külföldi újságírók érdeklődésének özönében.

Még a képtelen ellentmondásokkal telített hosszú, tizennyolc éves magyar átmenet rettenetes éveiben is rendkívül ritka volt az ennyire álságos/hazug alkalom, amikor valamely közösségi cselekvés ily nyilvánvalóan alakult át önmaga tragikomikus paródiájává. A Kossuth tér sok-sok hazug, nevetséges gyűlést, arányt tévesztett szónokot, rendezvényt látott már 1989 óta.

E sorok írója legalább tucatnyi olyan eseményről jött el úgy onnét, hogy azt érezte: mások helyett kell szégyenkeznie. Ezek a mások persze sohasem szégyenkeztek, mindig el voltak telve önmaguk történelmi szerepének kivételes fontosságával. Láttam én itt a most újonnan felfedezett sztárotokat egykoron köztársaságot kikiáltani, s azt is, hogy az ünnepély után hogyan szaladt az akkori hatalom legbelsőbb köre a leendő reprezentáns árnyéka után. Szánalmas látvány volt. Láttam itt - életemben először - 1990 hideg februárjában, ahogyan jó szándékú, hajnali háromkor útnak indult öreg kisgazdákat hülyített Torgyán József; üvöltözésétől még a galambok is ijedten menekültek Budára át. Láttam itt a taxisblokád napjainak parttalan, véget nem érő, hajnalokig tartó vitáit. Láttam Csurkát és Le Pent együtt - roppant tanulságos közönség vette őket körül. Láttam nagyszabású Fidesz-gyűléseket, millióknak látott százezrekkel. Láttam vérszegény szocialista kampány-esztrád-rendezvényt, ahol összezagyválták a rapet az egykori polbeat rémségeivel. Láttam csüggedt, reményvesztett baumagos tüntetőket hetekig itt sátrazni, láttam jégpályán ezernyi fiatalt téli szünetben korcsolyázni.

Ami viszont az elmúlt hetekben a téren folyik, az nemcsak szomorú, szánalmas paródiája az egész tizennyolc évnek. Nemcsak visszaélés a rosszul megtanult demokráciával, nemcsak országhitelrontás. Nemcsak kalandorkodás és az újkori magyar politikai periféria, az örök vesztesek elképesztő szereptévesztése. Ennél többről van szó. Tönkreteszitek a Teret, hosszú időre megrontjátok a szellemét, leromboljátok azt, amit ez a tér adott sok-sok éven át.

És ne beszéljetek a nemzet nevében, ne lengessétek a nemzeti zászlót az árpádsávos és egyéb magánszimbólumaitok között! Senki sem hatalmazott fel benneteket erre az önként kiterjesztett képviseletre. Beszéljetek mindannyian a magatok nevében, legyen mindegyiktek hidegkúti, lepsényi, verőcei, mátyásföldi stb., de azon belül is, mindenekelőtt saját maga.

Itt kezdődik a hazugsággal való szembenézés - először beszélj a magad nevében. Aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Sajnos egy biztos. Ez a Tér sokáig nem lehet az, ami volt: vagyis mindenkié.

Kéri László, 2006. szeptember 30.

P. S. Mindezt még a választás előtt írtam, azóta már azt is tudhatjuk, hogy e közelmúltban a Jövő elkezdődött. A végéről azonban még fogalmunk sincs.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2017/9  •  IV. 26. – V. 9.
ROGÁN ÉS A LETELEPEDÉSI KÖTVÉNYEK Smuzewitz Ilona a szomorú és sértődött csecsenekről Farkasházy Tivadar elismerte, hogy 636 társával ő volt a Sándor-palota harmadik mázolója Para-Kovács Imre tudósítása a civil szervezetek több tízezres szívecskéjéről Bakács Tibor Settenkedő végre bevallja, hogy Szabadkára átdobott Soros ügynök Trunkó Barnabás számba vette Forbesz Forbeszovics vagyonát Exkluzív háromoldalas képriport Rogánról és bizniszeiről Látta ön már Gulyás Mártont lila nyakkendőben, Trump sapkában az M1-es tudósítójaként? A Heti Hamu megtudta, tenyérgombától szenved Orbán Viktor
Hócipősök könyvei
PARTNEREINK




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.