Most már elég

Kéri László
2013. 07. 24. · Hócipő 2013/15
És ezt jobb, ha egész Európa azonnal komolyan veszi. Betelt a magyarok pohara. Több mint ezer éve tűrjük, hallgatjuk azokat a képtelen hazugságokat, amivel némely európai körök dicső múltunkat rendre igyekeznek bemocskolni. A mai napon parlamentünk úgy határozott, hogy betelt a pohár - és ezt nektek is megüzenjük. Méghozzá olyan kétharmados határozattal, amilyent ti, tötymörgő, kontinentális balfékek még csak elképzelni sem vagytok képesek.

Mi, magyarok, akik több mint ezer éve elhoztuk nektek az európai értékeket, nem tűrhetjük tovább rágalmaitokat. Ti még azt sem tudtátok, hogyan kell begyújtani. Ha annak idején, nem kis személyes erőfeszítéseket téve, nem saját kezűleg és lóháton visszük el nektek a tűzgyújtás titkait, akkor még mindig kolostoraitokban fagyoskodva sínylődnétek, mert olyan élhetetlenek vagytok. Több mint ezer éve tűrjük hazugságaitokat az augsburgi, meg a merseburgi győzelmeinkről. Jól tudjuk, hogy Madarász Henrik és Ottó is miféle szász, sváb, cseh, bajor és egyéb multinacionális csoportok érdekeit szolgálták, s csak azok segítségével érhették el, hogy utólag a keresztény média képes volt megsemmisítő győzelmünket vereséggé meghamisítani. S azóta is ezt a valótlan galádságot terjesztitek.

Később, Pozsonynál Búvár Kund megmutatta nektek, hogy mi vár a pöffeszkedő betolakodókra nálunk, de azóta is pofátlanul járjátok a Dunát a kihívó üdülőhajóitokkal. 1116-ban Kálmán király egyszer s mindenkorra szabályozta a zsidók jogállását, ti meg a következő ezer évben sem voltatok képesek tőlünk tanulni, és évszázadokon át e kérdések megoldásaival szenvedtetek. Nektek újabb ezer év kellett ahhoz, hogy végre elismerjétek a csökkent munkaképességűek egyenlő jogállását, mi meg már 1131-ben Bélát Vakon is királlyá választottuk. S még nektek van képetek minket kioktatni. A tatárjárás idején egyszer már megmutattuk nektek, hogy miféle következményekkel járhat az, ha mi kijátsszuk a keleti kártyát, de úgy látszik, hogy nagyon rátok férne már egy újabb lecke.

Ha még sokat ugráltok, akkor inkább elveszítjük a nándorfehérvári csatát, oszt’ - tőlünk - mehetnek a törökök egész Európán át, egyenesen Brüsszelbe. Meg is érdemelnétek, mert nem vagytok képesek megegyezni velük, legalább negyven éve már. Még elküldtök nekünk egy-két ilyen Tavares-jelentés- félét, s megmondjuk Hadik grófnak, hogy egyáltalán nem kell visszasietnie Berlinből - ha már egyszer 1757-ben úgyis elfoglalta.

A vasfüggöny mögött eltöltött negyven év alatt elegünk lett a diktátumokból. Most már mi is szeretnénk egy keveset diktálni. Legalább a jegyzőkönyvvezetőknek. A Magyar Országgyűlés nem engedi, hogy csak a kisebbnek kelljen tisztelni a nagyobbakat. Vegyétek tudomásul, hogy már szóltunk Tisza Istvánnak, ne engedjen hadat üzenni Szerbiának. Egyébként sem akart. Ferdinándot meg egyébként is utáltuk, Gavrilo Principet pedig inkább kiadjuk az azerieknek. S akkor elmarad az egész első világháború, s hiába ármánykodtatok, nem lesz Trianon sem. Ti meg csak táthatjátok a szájatok, és törhetitek a fejeteket, hogyan teremtsetek Csehszlovákiát, meg Jugoszláviát, s mire hivatkozva kezdjetek neki az Unió összetákolásának.

A mai napon határozatot fogadtunk el, hogy megvédjük Magyarországot, a magyar emberek egyenjogúságát. Nem hagyjuk csorbítani történelmi érdemeinket sem. Mostantól minden úgy lesz, ahogyan mi látjuk, ahogyan mi akarjuk. Sőt, visszafelé is minden úgy volt, ahogyan mi szeretnénk, mert minálunk az elmúlt három évben nagyszerűen bevált a visszamenőleges jogalkotás gyakorlata. Ezért mostantól fogva minden úgy volt, ahogyan mi szerettük volna. Vegyétek tudomásul, hogy 2013. július 5-e után Magyarország határait mindig is három tenger mossa. Legfeljebb abban vagyunk hajlandóak az Unióval tárgyalni, hogy mely tengerek jöhetnek szóba. Olimpián, világbajnokságon ezután csak mi nyerhetünk, s utólag tessék az összes Nobel-díjast eredetileg magyar származásúvá nyilvánítani.

S ha a németek még sokat ugrálnak, akkor szeretnénk őket arra figyelmeztetni, hogy az 54-es berni vébédöntőből még csak a kilencven perc telt le. A hosszabbítás még hátravan, s ha Nemzetünk Első számú Labdarúgóját még becseréljük, akkor könnyen lehet, hogy csúfos vereséget fognak szenvedni. Ha ő is beáll, akkor a 2:3 helyett akár perceken belül lehet még ez a meccs is 6:3, s akkor vihetik ezt a szégyent a vitrinjükbe ők is, mint az angolok. Akik az óta sem voltak képesek kiheverni a hathármat, mert utána néhány éven belül az egész világbirodalmukat is elvesztették.

Szóval, Európa, jó lesz vigyázni. Felszólítottuk Magyarország Kormányát, hogy ne engedjen az Európai Unió nyomásának, ne hagyja csorbítani sem a jövőnket, se a múltunkat. S mostantól mi sem szeretnénk a Ti helyetekben lenni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/22  •  X. 20. – XI. 2.
18 OLDALON AZ ELŐVÁLASZTÁS KRÓNIKÁJA Váncsa István: Nő, eredj, légy osztályharcos! – avagy a DK, MZP és Korzika tizenötezer szarvasmarhája Para-Kovács Imre Kásler Miklós kiteljesedett tudományos munkásságáról, akihez táviratban jelentkezett asszisztensnek Karikó Katalin Smuzewitz Ilona: Elrabolták Gyurcsányt és Dobrevet, akiket Budán tartanak fogva! Farkasházy Tivadar: Zavaros, bölcs és nagy volt a Duma – avagy ki hogyan lépett oda vagy vissza a másiknak Dési János visszaemlékezése arról, hogyan lett mindenhol más színű Fenyő János zakója Avar János elképzelte, ahogy Orbán Varga Mihálynál kuncsorog nyugdíjemelésre valóért Trunkó Barnabás csodálkozik, hogy Dobrev és MZP a klímaváltásról vitázott a kormányváltás helyett A Heti Kamu megtudta, hogy irodája padlójába betonozzák be Polt Pétert, akit a betonkeverők érkezése előtt még szögvasakkal is odaerősítenek
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.