Hungaromegafon

Kéri László
2019. 09. 25. · Hócipő 2019/20
Történt egyszer Magyarhonban, kampányidőkben, hogy egy türelmét vesztett és hatalmát féltő Nagyúr az ő népével való demokratikus utcai érintkezése során némileg meglepő párbeszédtechnikára ragadtatta magát. A színe elé hívatlanul oda került politikai ellenfelének az arcába, fülébe, mindenébe beleüvöltötte nemtetszését. Talán eleve nem bízott önnön hangerejében, mert mindezt – feltűnés nélkül – egy közepesen fejlett megafon segítségével követte el úgy húsz-harminc centiméternyi távolságból. A különös eset elképzeléséhez némi segítség lehet annak ismerete, hogy e páratlan párbeszédnek számos kamera, telefon és egyéb hang- és képrögzítő eszköz is tanúja lehetett. Ennek következtében a Fészbuk (FB) Népe még aznap számos változatban lehetett közvetlen átélő tanúja e különleges kampányeseménynek. Márpedig az FB Népe az adott történelmi körülmények közepette megközelítőleg milliós nagyságrendű leendő választópolgárt számlált, ennek következtében nem meglepő, hogy ez a vadonatúj kampányújítás napokig szóbeszéd tárgyává vált.

A választási küzdelem végjátékához közeledő küzdőfeleket is megosztotta az esemény helyes értékelésének lehetősége. A decibelben megtámadott fél úgy vélte, hogy ez az inzultus napnál világosabb bizonyítéka az Elvetemült Nagyúr pillanatnyi elmeállapota mindinkább állandósulni látszó mivoltának, ezért úgy ítélte meg, hogy az ő oldaluk további kampánytevékenysége imigyen fölöslegessé vált, hiszen elegendő lesz a Nagyúr megafonos ámokordítási jelenetének vég nélküli ismételgetése is. A hatalmon lévők ennél kifinomultabb összetevőkben gondolkodtak. Egyrészt a Nevezett Nagyurat azonnal kivonták a kampányforgalomból, mert attól tartottak, hogy további váratlan lépéseivel még megerősítené az elmeállapotáról viharos sebességgel terjedő vélemények valóságalapját. Másrészt viszont, értő módon fedezték fel az esetben meglévő, rejtett kampánykincsek további kibányászásának a lehetőségeit.

Nem is rossz… nem is rossz… mormolgatta a Legfőbb Stáb stratégája. Legalább minden korábbi kísérletünkhöz képest sokkal erőteljesebben demonstrálhatjuk azt, hogy a Mostani Ellenzék még a leg­elemibb párbeszéd folytatására is teljességgel alkalmatlan… Az meg már egyébként is túlzottan komplikált üzenet lenne, ha még azt is megvitatnánk, hogy kinek a hibájából, mert az is elég, ha a Végeredményt reggeltől estig megtapasztalhatják. A napokig tartó tanácstalanságnak végül a Legfelsőbb Helyről megérkező értelmezés vetett véget. A számtalan kampánycsatát megélt Vezető úgy vélte, hogy ez a vadonatúj fejlemény nagyon is szervesen illeszthető bele a már hónapok óta formálódó Új Vonala keretei közé. Ez a megafonos megoldás nem más, mint az egykori hittérítők eltökéltségének, mély keresztényi buzgalmuknak és odaadó, áldozatos munkájuknak az újbóli és szükségszerű felfedezése – mondotta. És ezek után valamennyi helybéli kampánystábot napokon belül felszereltek kellő mennyiségű és hangerejű megafonokkal. A siker páratlan volt. Nem akadt egyetlen település, egyetlen közterület sem, ahol bárki, bármiféle felforgató szándékú egyed beleköthetett volna a kormányzati sikerek és üzenetek szakszerű tolmácsolásába.

A választási győzelem páratlanul fölényesre sikeredett, sehol az országban nem akadt egyetlen aprócska falucska sem, ahol e hangerővel bárki is eredménnyel tudott volna szembeszállni. Nem csoda, ha a választások után a hívek nem akarták letenni a megafonokat, a továbbiakban ezek segítségével jártak be a munkahelyeikre, így beszélgettek a szomszédjaikkal, a rokonaikkal, bárkivel, akivel útba akadtak. A családfők, anyósok, idősebb testvérek is mind-mind rákaptak arra, hogy pillanatnyilag előnyösebb helyzetüknek mindenekelőtt a megafonok használatával szerezzenek érvényt, akár otthon is. A porrá zúzott ellenzék – mint mostanában mindig – ezúttal is későn kapott észbe, s csak több hónapos késéssel kezdte felszerelni a jócskán megfogyatkozott aktivistahálózatát, ám az év végére már tökéletesen megvalósult az Új Nemzeti Párbeszéd. Mindenki, aki élt és mozgott, megafonnal a kezében ébredt és aludt el, lassanként kezdett felnőni egy vadonatúj generáció is, amely már el sem tudta képzelni az eredeti, Saját Hang használatát.

A teljes körű sikertől és az új nemzeti egység látványos győzelmétől kissé megzavart Vezér a külföldi útjai során is kezdett megpróbálkozni az itthon oly sikeres megoldással. Brüsszeli és stras­bourgi konfliktusai során is képtelen volt letenni a megafont, s ezt várta el a többi hazai képviselőtől is. A huszonvalahány partner­ország képviselői és vezetői eleinte furcsállották ezt, majd belátták, hogy hazájukban, otthon is akad egy-két megafonos ámokfutó – legfeljebb nem szokták őket ott komolyan venni. A magyar helyzet azonban kezdett aggasztóvá válni, mert senkivel nem lehetett semmit sem érdemben megbeszélni. Végső tanácstalanságában az Európai Csúcsszerv vezetői felkérték az OLAF nevű szervezetet, hogy nézzenek már utána, milyen forrásból telik Magyarországnak tízmillió megafonra.

Némi vizsgálódás után az OLAF meglepő eredményre jutott. Mint kiderült, az egész jelenség mögött pofonegyszerű ok rejtőzött. A Legfőbb Vezető egy viszonylag közeli rokon fiának már nem jutott egyetlen olyan ágazat sem, amiből gyorsan meg lehetett volna gazdagodni. A rokoni unszolás háttereként egyetlen referenciát tudott a jelölt felmutatni, egy közepes méretű bádogműhelyt, ahol legfeljebb megafonokat lehetett előállítani. Némi uniós pályázati háttérrel a kis volumenű termelést viszonylag hamar nagyüzemi méretűvé lehetett fejleszteni. A piac fogadókészségének kibővítését pedig rá lehetett bízni a rokoni kormányzatra. És a magyarok megint megmutatták a világnak, hogy találékonyság, versenyképesség és a semmiből történő teremtés adottságai terén nem szorulnak rá a külföldi minták szolgai másolására. Megmutattuk, hogy mennyivel jobb az, ha csak mi beszélünk, de eleve megoldjuk azt is, hogy semmit se halljunk meg.

P.S. A kormány legfantáziadúsabb tagja pedig úgy vélte, hogy a szélesebb, uniós piacra való betörés hosszabb távú stratégiáját most már e téren is nagyon időszerű lenne megteremteni. A sikeres hazai fejlesztések következtében – ma már – akár több száz milliós fogyasztói igényeknek is eleget tudnánk tenni.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/21  •  X. 9. – X. 22.
BORKAI–ORBÁN ÚJRATÖLTVE Para-Kovács Imre: Kokaint adjatok, ne krumplit! Farkasházy Tivadar szerint Tarlósnak a Tarlós című újságért, tőlünk nyugatra bárhol 24 órán belül le kellene mondania Smuzewitz Ilona: 20 méter autóút-, egy nagyobb kupac sóder-, egy üres tehenészet- és egy kilátó elé épült kilátó átadáson járt Bartus László a Budapesti Együttműködés Rendszeréről, s hogy a kampány­stáb, miként próbálja mindenhol kihozni Tarlóst győztesnek Bakács Tibor szerint teljesen életszerű, hogy az ellenzék választási plakátjai éjjel lemásznak a keresztfáról, és bekérezkednek az önkormányzathoz melegedni Trunkó Barnabás a rezsiutalvány-tőzsdéről A Heti Kamu megtudta, a jövőben stadionépítésekhez kötik az EU-támogatásokat, valamint hazánk új fizetőeszköze az egy krumpli lesz! Orbán és Rogán duettje a Fidesz-kongresszusról! A HÓCIPŐ NEM OSZT SE KRUMPLIT, SE RÉPÁT – MI ŐKET OSZTJUK!
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.