Bem Kávéház

Megyesi Gusztáv
2011. 04. 06. · Hócipő 2011/07
Az itallapon ajánlott Sámson sör helyett Budweisert iszunk, persze csapoltat, közben Tóth Zoltán meséli, hogy a régi időkből a Szonáta egy vörös hajú lányért című filmet látta utoljára, egy NDK-s lányról szólt, aki focista akart lenni, s ha jól emlékszik, az is lett. Ez eléggé régen volt, azóta Németország női futballcsapata többször nyert világbajnoki címet, utána kellene nézni, volt-e, van-e vörös hajú játékosuk, akihez szonátát volna érdemes írni.

Ezzel nagyjából ki is merítettük a filmet mint témakört, holott a Bem mozi büféjében, hivatalosan kávézójában ülünk, ahol este lévén, kávé helyett inkább teát kérnek a betérő vendégek, leginkább egyetemista korú fiatalok. A film csak nekünk aktuális téma, minthogy először szembesülünk azzal, hogy Buda egyik híres mozija úgy üzemel, hogy nem üzemel, pontosabban szólva a világon az az egyedülálló eset fordult elő, hogy a mozi mint fő üzemág már rég nem működik, a büfé viszont igen. Sőt, nagyon is, amennyiben időnként a kávézó alkalmazottai vetítenek a nagyérdemű közönségnek; olyan ez, mintha hirtelen bezárna a Carnegie Hall, csak a vécésnéni üzemelne tovább, hogy aztán a végén ő szervezze a hangversenyeket, már amennyiben a technikai fejlődés mai szakaszában van egyáltalán vécésnéni New Yorkban.



Itt azonban ez a helyzet. Anélkül, hogy bárminemű tényfeltárásba kezdenénk, megemlítjük, hogy másfél évvel ezelőtt vált világossá, a főváros nem vállalja tovább a Bem mozi üzemeltetését (sem), meg akar szabadulni tőle, még olyan áron is, hogy az új tulaj esetleg nem is mozinak használja majd az épületrészt. Amire volt is esély: ottjártunkkor úgy nézett ki, hogy az ingatlan új tulajdonosa, aki állítólag 120 millió forintért vette meg a mozit, játékgépes bérlőnek adja ki a helyiséget; nem véletlen, hogy a kávézó honlapján a büfések már el is búcsúztak a vetítésektől. Lapzárta előtt nem sokkal érkezett azonban a hír, hogy csoda történt Budán: a lakók tiltakozása miatt kénytelenek voltak visszalépni a játékgépesek, így hát a moziterem marad, a büféről nem is szólva, legalábbis egy darabig, mert a jövő változatlanul bizonytalan.

Ehhez képest a tulajdonos, Stiller Nándor, aki régebben a Toldi mozit is vitte, meglehetősen nyugodtan kártyázik néhány törzsvendéggel az oszlop mögött berendezett sarokban, amit otthonról hozott kanapéból, asztalból és székekből alakítottak ki, s ami ezáltal kifejezetten családias légkört teremt, olyan, mintha házibuliba érkeztünk volna. Ha ehhez még hozzávesszük a gyér világítást, akár egy múlt század eleji teljesen titkos klubban érezhetnénk magunkat, azzal a különbséggel, hogy itt semmiféle titkok nincsenek.



A ma éppen szabadnapos Tóth Zoltán is meglehetősen jó kedélyű ember, határozottan az az érzésünk, hogy a bizonytalanságot is meg lehet szokni, legalábbis legyinteni rá, miként a kolleganője is jó kedéllyel tölti a poharakat a pultnál, pedig ő másodállásban dolgozik itt. Egyébiránt orvostanhallgató, a szakvizsgák után gyermekorvos szeretne lenni; meg kellene kérdezni tőle, hogy ismeri-e az épp aznap nyilvánosságra hozott statisztikai adatot, miszerint a magyar gyermekorvosok átlagéletkora 56 év; de nem akarjuk elrontani a kedvét, így hát nem kérdezünk semmit.



Azon, hogy Budapesten egyremásra zárnak be a filmszínházak, különösképpen az artmozik, most nem sopánkodnánk ebben a rovatban, ámbár megjegyzendő, hogy 103 éves intézményről van szó, amely Helios néven indult, s minden korszakot túlélt, mi több, a mai, nem épp mozipárti korszak utolsó tíz esztendejében is kétszázezer ember látogatta a rendezvényeit, a vetítésen túl ugyanis fesztiváloknak, klubesteknek, koncerteknek, kiállításoknak is otthont ad. Hogy mást ne mondjunk, a falakon, illetve a kirakatban most is kint van Magyar Dezső 1970-es Büntetőexpedíciójának plakátja, vagy Ragályi Elemér négy évvel későbbi Szilveszteréé, a nemrég Londonban elhunyt basszusgitáros, Maurics András portréja, s a „Felejthetetlen filmek” sorozatból a Nagyítás, a Nagy zabálás, a Keresztapa vagy épp a Ponyvaregény plakátja.



Ha valakinek eleddig esetleg nem tűnt volna fel, a felszolgált italokról s a szendvicsekről egyetlen szó erejéig sem értekeztünk, aminek az az oka, hogy ebbe a kávézóba nem feltétlenül enni meg inni térnek be az emberek, hanem hogy itt legyenek. Üljenek, beszélgessenek, ha úgy adódik, egyetlen kávé, üdítő vagy sör mellett; amúgy ne feledjük, annak idején a klasszikus kávéházakban órákig lehetett ülni egy csésze kávé mellett s lapozgatni az újságot.



S a moziterem, mert persze hogy oda is benézünk. Tóth Zoltán nyitja a terem lakattal lezárt ajtaját, s belépünk a szent helyre, amely sötétben olyan, mint valami véget nem érő folyosó; alighanem a Bem mozié Közép-Európa legkeskenyebb terme. Szűk ajtók, melyeken sebesen kellett távozni előadás után, mert már tódultak be az új nézők; megnyugtató, hogy az ajtók változatlanul a Török utcára nyílnak. Felkapcsoljuk a fényeket, nézzük az üres filmvásznat, ám meglepetésre nem ébred bennünk semmiféle nosztalgia, nem lép elő a jegyszedő asszony az elemlámpájával, nem zörög senki cukroszacskóval, nincs széknyikorgás, hónaljszag, elmaradnak az idétlen közbekiabálások, fél percig az az érzésünk a kihalt teremben, mintha kriptába léptünk volna; nincs annál rosszabb érzés, mint kultúrhelyet pusztulni látni.



Holott erről szó sincsen. Igaz, a fiúk másfél éve már nem a hagyományos módon, géppel vetítenek, hanem projektorral, ezért a régi gépészt már el se hívják. Még Ragályi Elemér se nagyon vette észre az új technikát, ha gyanús volt is neki, hogy „nincs rendesen kapuban a kép”; végül belenyugodott a sorsába; már az is nagy szó, hogy egyáltalán vetítés van.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.