Beismerő vallomás a felfüggesztett tárgyalásról

Buzsik Zsolt
2010. 07. 19.
Felfüggesztette a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság a magyar kormánnyal. Az IMF-delegáció számos kérdésben nem jutott dűlőre a magyar tárgyalóféllel, az EB pedig úgy véli, a kormány tervei egyelőre nem eléggé kidolgozottak ahhoz, hogy azokról érdemben tárgyalni lehessen. A hír kapcsán Kósa Lajost, a Fidesz gazdaságpolitikusát kérdeztük.

Kósa Lajos: Én szívesen nyilatkozom, de miért pont engem kérdeznek? Nem is vagyok a Fidesz gazdaságpolitikusa.

Hócipő: Először Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert kérdeztük, de ő csak az MTI-nek kiadott közleményét ismételgette. Ezért gondoltunk Önre, Önnek eredeti meglátásai vannak, és mindenről önálló véleménye van.

Kósa Lajos: Ez hízelgő, de ne reménykedjen, nem hagyom ám magam csőbe húzni! Államcsőd közeli helyzet említéséről ne is álmodozzon: csak egyszer volt Budán kutyavásár.

Hócipő: Értettem. Sikeresnek értékeli a tárgyalásokat?

Kósa Lajos: Mosom kezeimet, én nem vettem részt a tárgyalásokon, ebben az ügyben teljesen ártatlan vagyok. Nem mintha a magyar kormány delegációjának valami bűne lenne, mindössze arra óhajtottam rámutatni, hogy én ott se voltam.

Hócipő: De azt tudja, hogy miért szakadtak meg a tárgyalások?

Kósa Lajos: Nem lehetne mégis inkább Varga Mihályt kérdezni erről?

Hócipő: Próbáltuk, de ő gondolkodási időt kért, a cikknek viszont hétfőn meg kell jelennie.

Kósa Lajos: Hát jó. Annyit tudok, hogy a magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.

Hócipő: Elnézést, de ez a Matolcsy miniszter úr által kiadott közlemény szövege. Tehát Ön szerint miért szakadtak meg a tárgyalások?

Kósa Lajos: Ez számomra is rejtély, hiszen az IMF és az EU küldöttségei elismeréssel méltatták az új kormánynak a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit...

Hócipő: Visszatérve a tárgyalások felfüggesztéséhez...

Kósa Lajos: Igen, amint azt az IMF közleménye is leszögezi, számos kérdés nyitva maradt, a küldöttség tehát visszatér Washingtonba, és a fennmaradó nézeteltérések áthidalására törekszik.

Hócipő: Melyek ezek a „fennmaradó nézeteltérések”?

Kósa Lajos: Úgy tudom, kevesellték a bankadó mértékét, és hogy a kormányprogram csak 29 pontból áll, valamint sokallták Simor András jegybankelnök fizetését. Vagy fordítva. Mondom, nem voltam jelen a tárgyalásokon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.