Lesz adócsökkentés!
Buzsik Zsolt
2010. 06. 07.
Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár szombat délelőtti sajtótájékoztatóján ismertette az általa vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését, majd külön interjúban nyugtatta meg kétségbeesésre hajlamos munkatársunkat.Hócipő: Ugye, nagyon súlyos a helyzet?
Varga Mihály: Azt kell mondanom, hogy nagyon, de végre láthatjuk az igazságot.
Hócipő: Gondolom, még Önt is megrázta mindaz, ami a bizottság munkája révén tudomására jutott.
Varga Mihály: Nem mondhatnám, hogy megrázott, csak beigazolódott az a korábbi rossz előérzetünk, miszerint a költségvetés számai nem valósak.
Hócipő: Nem valósak?
Varga Mihály: Nem bizony, a költségvetésben számos tétel el van számolva.
Hócipő: Mégis, mennyi az a számos tétel?
Varga Mihály: Számtalan.
Hócipő: De hogyan tudják így talpra állítani az országot?
Varga Mihály: Nem lesz könnyű, mert az előző kabinet sokkal rosszabb helyzetet hagyott ránk, mint vártuk, de mi mást is várhattunk volna tőle.
Hócipő: És mekkora a lyuk a büdzsében?
Varga Mihály: Azt kell mondanom, hogy nagyon nagynak tűnik az a lyuk.
Hócipő: Ezek szerint megszorításokra lesz szükség?
Varga Mihály: Nem lehet játszani egy ország költségvetésével, mert az komoly dolog.
Hócipő: Akkor megszorításokra számíthatunk?
Varga Mihály: A cél az, hogy az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok megvalósuljanak.
Hócipő: Értem, megszorítások lesznek.
Varga Mihály: De kérem, maga többet emlegeti a megszorításokat, mint Szijjártó Péter fénykorában! A Bajnai-kormány nem mutatta be a valós helyzetet az országnak, a felelősség elsősorban a Gyurcsány- és Bajnai-kormány tagjait terheli.
Hócipő: Tudtam! Romokban az ország, tönkrement a gazdaság, államcsőd fenyeget, jaj, jaj, jaj!
Varga Mihály: Nyugodjon már meg! A helyzet konszolidált, a hiánycél tartható!
Hócipő: Biztos?
Varga Mihály: Biztos, de ehhez intézkedések kellenek.
Hócipő: Megszorítások, ugye?
Varga Mihály: Nem, dehogy! Nyugodjon meg és figyeljen ide: garantálom magának, hogy lesz adócsökkentés.
Hócipő: Tényleg? Mikor? Mekkora?
Varga Mihály: Mikor mekkora.
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.