Két félidő Orbán Viktorral
Buzsik Zsolt
2010. 05. 24.
Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Együttműködés Programja címet viselő kormányprogramot, vasárnap délután pedig már a Győri ETO stadionjának díszpáholyában szurkolt kedvenc hazai csapatának, a Videotonnak. Leendő miniszterelnökünk szurkolás közben is szívesen adott interjút a Hócipőnek.Orbán Viktor: Hajrá, Vidi! Hajrá, Vidi! Kérdezzen csak, szerkesztő úr, többfelé is tudok figyelni.
Hócipő: Rossz nyelvek szerint a kormányprogram gyakorlatilag ugyanaz, mint a Fidesz választási programja.
Orbán Viktor: Jól látja, kedves barátom: a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot. Már csak nem óhajtja ezt is a szememre vetni?
Hócipő: Nem, dehogy! Sőt azért is jó, hogy a 85 oldalas dokumentum valójában nem tartalmaz semmi újdonságot, mert így az ellenzék könnyebben fel tud készülni a kormányprogram vitájára.
Orbán Viktor: Bizony, ráadásul erre rendelkezésére áll az egész pünkösd, a vasárnap és a hétfő is.
Hócipő: Sokan hiányolják a konkrétumokat.
Orbán Viktor: Hű, a nem jóját, ez a szép fejes gólt érdemelt volna! A győztesnek nem igaza, hanem feladata van. A győztestől nem azt várjuk, hogy bizonygassa igazát, hanem azt, hogy tegye a dolgát.
Hócipő: Azt mondják, hogy a kormányprogram nem jelöli meg a forrásokat az elképzelések megvalósításához.
Orbán Viktor: Mekkora kapufa! Véget ért az átmenet hosszú, zavaros időszaka, létrejött a nemzeti együttműködés rendszere. A nemzeti ügyek kormánya a nemzeti ügyeket képviseli.
Hócipő: Ezt értem, de...
Orbán Viktor: Látta ezt a remek lövést? Alig egy méterrel suhant el a jobb kapufa mellett! Igen, a magyarok gyökeres változást akarnak, az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született. Most hallom, hogy a Kecskemét bevarrt egyet a Debrecennek. Hurrá, bajnok lesz a Fehérvár!
Hócipő: De például honnan lesz több rendőr, több fizetéssel? Vagy hogyan csökkentik felére a kórházi várólisták hosszát?
Orbán Viktor: Hűha, nagyon feltámadt a Győr, nehogy baj legyen, fiúk! Az elmúlt nyolc évben megingott az emberek bizalma a demokráciában, az alkotmányosságban és a jogállamban, de lesz ám itt szigorú elszámoltatás!
Hócipő: Hogyan fogják talpra állítani a gazdaságot és megteremteni a szociális biztonságot?
Orbán Viktor: Hát ettől féltem, micsoda peches gól, megpattant egy védőn. A Fidesz demokratikus eszközökkel forradalmi változásokat tervez véghezvinni a legfontosabb nemzeti kérdésekben. Na, a bajnoki címnek annyi. Jó, az ezüstérem is szépen csillog, de a Lokisokon szebben csillogott volna. Az iskolákban minden nap lesz testnevelés, és évenként egységes fizikai felmérés. A bukott kormánynak pedig el kell számolnia minden fillérrel. És Kósa Lajossal is elszámolok!
Buzsik Zsolt
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Buzsik Zsolt
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.