Tragikus hirtelenséggel

Para-Kovács Imre
2009. 03. 23.
Alig-alig látunk a könnyektől, de amikor mégis, akkor borzalmakat: Gyurcsány Ferenc, a mi Ferink majdnem lemondott, de nem egészen, mert a lemondás az olyan végleges dolog, ez meg inkább lebegtetés, mert bizony ő a nagy lebegtető, az országot is milyen szépen, mintegy öt éven át.Hócipő: Nem találunk szavakat.
Gyurcsány Ferenc: Akkor vegyék fel a szerkesztőségbe Le… de hoppá, ne mondjunk neveket, mert még tévesen következtetnek az elemzők…, szóval nála ez nem fordulhat elő...
Hócipő: Olyan hirtelen történt minden, hogy még Ki… azaz izé, nem mondunk neveket, szóval K. sem ért rá bejelenteni: vállalja a miniszterelnökséget...
Gyurcsány Ferenc: Valahogy nem szivárgott ki, pedig már egy napja tudják a párt vezetőségében. Igaz, azóta kényszerzubbonyban várták a kongresszust a pincémben, de még így is elég szép teljesítmény, hogy legalább néhány újságírót meglepett a bejelentés.
Hócipő: Mit is jelentett be pontosan?
Gyurcsány Ferenc: Azt, hogy amennyiben a következő holdtölte péntekre esik, és Sz. - szintén név nélkül - addig egy kacsatollal lyukat vág a parlament kupolájába, akkor valószínűleg félre állok a reformok útjából.
Hócipő: De az MSZP-t ismerve, annyi reformot akarnak ők, mint XIV. B. a papi nőtlenség terén...
Gyurcsány Ferenc: A szocialista pártban igenis vannak elkötelezett emberek, akik komoly reformokat akarnak. Én kettőt ismerek, de nem árulom el a nevüket, mert akkor megeszik őket a többiek. Az egyikük például azt szeretné, ha ezentúl az út bal oldalán haladnának a gépjárművek, a másik pedig a krumplibogarakkal akar valamit kezdeni...
Hócipő: Ön szerint ki lesz az utódja, ha Sz.-nek mégis sikerül egy kacsatollal kilyukasztani a parlament kupoláját?
Gyurcsány Ferenc: A helyzet nehéz. Vannak sokan, akik annyira hülyék, hogy szeretnének miniszterelnökök lenni, de ők - éppen ezért - szóba sem jöhetnek. Azok közül kell valakit kiválasztani, aki nem akar miniszterelnök lenni, de ez pedig abba a nehézségbe ütközik, hogy nem akar miniszterelnök lenni. Be fogjuk ígérni neki, hogy egy év után ő lehet Magyarország jókedvének utazó nagykövete, és minden földrészen röhögnie kell majd.
Hócipő: Mi esetleg felajánlanánk Éles Istvánt, és akkor nem lenne gond, mert bármilyen összetételű tömeg előtt meg tudna szólalni bárkinek a hangján, mondani meg úgysem kell semmit...
Gyurcsány Ferenc: Éles Istvánra már mi is gondoltunk, de jobb megoldásnak tűnik, ha nem áldozunk fel erre az egy évre valóságos személyt, és megkérünk valami ügyes kezű karikaturistát, hogy rajzoljon nekünk egy miniszterelnököt, akit aztán majd mutogatunk. Gondoltunk Pumuklira is, mert őt sokan ismerik, de szóba került a kockásfülű nyúl is...
Hócipő: Addig is engedje meg, hogy a szerkesztőség nevében megköszönjük eddigi munkáját, és kellemes pihenést kívánjunk, mivel erősen ráfér Önre, ahogy elnézem... Most is rezeg a feje...
Gyurcsány Ferenc: Köszönöm.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/10 • V. 7. – V. 20.
ORBÁN ÉVEKIG FALAZOTT MATOLCSYNAK!
Para-Kovács Imre: már várja, hogy Magyar Péter emlőssel szexeljen, ukránoknak kémkedjen és idős asszonyokat gázoljon a zebrán
Váncsa István: Szép hazánkban a veszélyhelyzet olyan, mint egykoron a szovjet és a magyar nép barátsága: örök és megbonthatatlan!
Smuzewitz Ilona: Balsors akit Weber tép – aki szerint nem pontosan így van a Himnusz szövege, annak át van mosva az agya!
Farkasházy Tivadar: hatezer éves a Hócipő
Havas Henrik sajtó alá rendezte a karmelitában Orbán főművét, a Háború és békét
Dési János lebuktatja magát, hogyan csinálta ki a magyar sertésexportot, amikor tudósított a titokban tartott sertéspestisről
Verebes István előzetes riportja a 2026-os választások után a Parlamentből távozó fideszes politikusokról
A Heti Kamu megtudta: Kövér László véletlenül saját magát is kitiltotta az Országgyűlésből
Selmeczi Tibor: dübörög a jólét, ha akad aki megveszi az 5500 forintos lángost is!
2025/10 • V. 7. – V. 20.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
