Számlalottó

Megyesi Gusztáv
2009. 01. 14. · Hócipő 2009/01
Alig léptünk az új esztendőbe, máris megvan az év első hőse, s mindjárt egy asszony: B. Kornélia, ötvenöt éves könyvelő. Azt írja róla méltató cikkében az újság, hogy „a fiatalos nagymama az év eleje óta nagyon figyel, hogy a fodrásznál vagy a kozmetikusnál is biztosan kapjon számlát, hiszen egy szelvény a kormány Tiszta Haszon programjában most akár egymillió forintot is érhet. - Eddig sosem kértem számlát, de most minden szelvényt elteszek - mondta a nagymama, aki - ha Fortuna kegyes lesz hozzá - unokájára költi a pénzt.”Mint ismeretes, január elseje óta azok, akik valamely lakossági szolgáltatásról, példának okáért villany- vagy gázszerelésről, bojlerjavításról, szobafestésről és mázolásról vagy éppen fodrásztól, műkörmöstől, szoláriumostól számlát kérnek, majd ennek számát a kibocsátó cég adószámával elküldik sms-en vagy e-mailben a megadott címre, havonta egyszer sorsoláson vesznek részt, aminek a végén boldog és becsületes adózóként akár egymillió forintot is nyerhetnek.
A bolondnak is megéri.
Főleg, hogy ugyanaz a személy akár száz számlát is beküldhet havonta, akárha kombinált lottószelvényt állítana ki; jobban mondva ezért a szerencsejátékért egy árva fillért sem kell fizetni, tehát ingyen juthat hozzá az adózó a főnyereményhez, ráadásul úgy, hogy közben önmaga, anélkül, hogy észrevenné, kifehéredett, mégpedig hazája gazdaságával egyetemben.
Az egész számlalottónak ugyanis ez volna az értelme. „A kormány - idézek a beharangozóból - a játék segítségével szeretne megálljt parancsolni a feketegazdaságnak. A szakértők szerint az akció a teljes problémát nem oldja meg, viszont segíthet a lakosság szemléletváltásában.”
Na most a fél ország ezen röhög, sőt az ellenzék egész kampányt alapoz erre a nemzetgazdasági lottózásra, jelezvén, hogy a kormány nemcsak tehetetlen, de most már elveszítette maradék józan eszét is.
Ám én őszintén szólva nem értem, hogy mi a baj a számlalottózással. Hiszen kormány nem volt még a földön, amelyik ilyen egyértelműen demonstrálta volna, hogy ebben az országban már egymillió forinthoz hozzájutni is kizárólag szerencse kérdése. Mint ahogyan nem a képesség, de legfőképp nem a teljesítmény dönti el azt sem, hogy a társadalom tagjai a hierarchia éppen melyik fokán végzik. Kizárólag a szerencse dönt az ember sorsa felől, szerencsén értve azt, hogy már eleve hová születik az ember, s földi pályafutása során maffiaszerű vagy nincstelenekből álló közösség veszi őt körbe. Miképpen a hülyéből és a tisztességtelenből éppenúgy lehet milliárdos, mint hajléktalan, vagy az okosból és tisztességesből szintén, a fodrásznál öntudatosan számlát kérő állampolgár is pontosan a szerencse függvényében kap vagy nem kap egymillió forintot.
Ráadásul itt nem csupán arról van szó, hogy mondjuk beküldi tízezer belelkesült ember nyiratkozás után a fodrásztól kapott számlát, és akkor a tízezer becsületes, frissen nyiratkozott ember közül tíz becsületes nyer, hanem ennél már ez a játék is bonyolultabb, illetve, hogy úgy mondjam, életszerűbb.
Ha én most lemegyek a lakóhelyemhez legközelebb eső számlagyárba, amelyik történetesen éppen egy vendéglátó-ipari egységben működik, ugyanazt látom, mint tavaly, tavalyelőtt, sőt tíz évvel ezelőtt. Hogy ha nem volnék evás, húszezer forint ellenében kapnék a számlagyártól mondjuk szobafestés utáni százezer forint plusz áfáról szóló számlát, amiben hiba nem volna, legalábbis adóellenőr abban hibát még nem talált a tíz év alatt. Akkor én ezzel a vásárolt számlával haszonhoz jutnék, hiszen költségelszámolás után kisebb adót kellene befizetnem, ám mindezt még további egymillióval is megfejelhetném, mert ugyan már miért ne indulnék én is a számlagyár számlájával az össznépi számlalottón.
Amivel csak azt akarom jelezni, hogy ha a lakosság most egy emberként beváltva a kormány számításait, hirtelen hóemberré fehéredne és nyakra-főre küldené be a számlákat a Szerencsejáték Zrt. kormánylerakatába, minek következtében a költségvetés év végére 200 milliárd forint többletbevételt könyvelhetne el, akkor az én százezer forintos számlavásárlásom mindjárt elenyésző csintalanságnak számítana az össztársadalmi haszon mellett, ráadásul példámmal, hogy beszálltam a játékba, másokat is erre ösztökéltem, a lakosság a jó példát követve tömegmértekeben követelné ki szolgáltatóitól a számlát, én még kormánykitüntetés gondolatával is kacérkodnék. Sőt, nemzetgazdasági szempontból az volna a legpraktikusabb, ha egyenesen a vecsési számlagyár reaktiválná magát, és annyit nyerne a sorsoláson, amennyit nem szégyellne; ez pontosan kifejezni a honi viszonyokat.
De nem ez a baj. Hanem, hogy a számlalottó-propaganda fő alakjául pont egy könyvelőt választott az újság. Holott a könyvelő olyan, mint az ember orvosa vagy ügyvédje, neki az állampolgár sohasem hazudik, sőt a legfőbb bizalmasa, gyóntatója és tanácsadója, aki ennek fejében kizárólag olyan tanácsokat ad bizalmasának, amikkel ő jól jár, s orcáját átjárja a feltétlen bizalom és optimizmus ragyogása.
Következésképpen egy könyvelő asszony nem fog soha olyat mondani a fodrásznak sem, hogy adjon neki számlát, mert indulni akar a sorsoláson, hiszen tudja, hogy a feketegazdaság az nem valami ördögtől való intézmény, hanem nagyon is valóságos társadalmi újraelosztás, amiből azonban igen bölcsen ki van hagyva az állam. Erősen feltételezhető, hogy ezt már a könyvelő unokája is tudja.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
