Dobozolás Amerikában
Bartus László
2004. 03. 03. · Hócipő 2004/05
Nem vagyok normális, hogy Amerikában is olvasom a magyar újságokat, és ami rosszabb, az olvasói hozzászólásokat is. Szégyellnivaló függőségben szenvedek. Néha már csak lopva merem megtenni, hogy a feleségem ne lássa. Próbáltam leszokni róla, de nem ment: valami megmagyarázhatatlan erő húzott. Miután egyetlen józan érv sem használt, cselhez folyamodtam: lemerítettem a laptopom elemeit. Másik énem kacagott, és bedugta a konnektort. Próbálkoztam áramszünettel, de a zárlat néhány fekete embert megrázott a liftben, és a hibát kijavították. Még el sem vitték az égési sérülteket, én már a böngészőben voltam. Aztán összekötöttem néhány vezetéket a falban, hogy a borzalmas magyar híreket eltereljem Mexikó irányába, de a tűzriadó ettől is elvette a kedvem. Csak akkor nyugodtam meg, amikor beléptem az egyik publicisztika rovatba, és az végre teljesen feldúlt.Kétségbeesésemben elkezdtem tanulmányozni a "Hogyan szokjunk le a dohányzásról?" című, szenvedélybetegeknek írt szakkönyvet, ami jó hatással volt az angoltudásomra, de a fülem mögé ragasztott szigetelőszalag nem használt semmit, csak két centi szélességben letépte a bőrt a nyakamon. Másnap bűntudattal és reszkető kézzel nyitottam ki újra a magyar lapokat. Önbecsülésem utolsó morzsáit összeszedve új ötlettel rukkoltam elő. Feleségem nagyot nézett (és teljesen felvillanyozódott), amikor arra kértem, kötözzön az ágyhoz, mert erről az oldalamról még nem ismert. De az már neki is sok volt, amikor azt mondtam: most pedig lassan, óvatosan tegye a mellemre a laptopot. Az állammal mozgattam a kurzort...
Elhatároztam, tudományosan közelítek a problémához. Kezdtem megfigyelni, mikor tör rám az ellenállhatatlan vágy. Úgy vettem észre, hogy a kísértés akkor legerősebb, ha amerikaiak vagy más nyugatiak között vagyok, esetleg a New York melletti amerikai kisváros utcáit járom, az idilli környéket, ahol lakom. Próbáltam elemezni, mi váltja ki bennem a magyar hírek iránti olthatatlan szomjat. Mert igazából nem voltam kíváncsi arra, mi történik otthon. Az ostromlott és zaklatott lelkiállapot, a félelmek és indulatok, a tehetetlen düh megszokott kéjes érzése hiányzott. Az adrenalin szintemmel voltak súlyos problémák. Hiányzott, amit utáltam. Arra lettem figyelmes, hogy amikor ismeretlenek rám mosolyognak, és köszönnek az utcán, vagy kinyitják előttem az ajtót, már mennék a magyar újságokhoz. Pedig nyugalom száll rám, rég elfelejtett emberi érzések törnek fel bennem, majdnem sírva fakadok, de nem merek, nehogy egy magyar meglássa, és rájöjjön, hogy a rendszerváltás előtti emlékeimet sírom vissza. Felsóhajtok és kiengedek, hogy nem kell állandó készenlétben kennem, szüntelen támadástól tartanom, mégsem tudok nyugodtan megmaradni: másra vannak az érzékeim "szocializálva". Félek szabad és kedves lenni.
Vagy, ha az autópályán felkészülök arra, hogy legalább fél órát kell várnom, amíg a csúcsforgalomban beengednek a külső sávba, és minden alkalommal egy (duda) szó nélkül megáll az egész kocsisor, hogy méltóztassak befáradni, akkor már legszívesebben fejbe vágnám őket, azonnal hazarohannék, és nyitnám ki a számítógépet. Izgatott leszek, ha meglátom a lehúzott ablakkal parkoló autókat, s akkor áll helyre a komfortérzetem, ha eszembe jut: a mi kocsink szélvédőjét fél téglával zúzták be, hogy a tíz percre otthagyott hátizsákot elvigyék. Szinte reszketek az elvonási tünetektől, amikor látom: vannak még helyek, ahol nem kritizálják egymást az emberek. Nem beszélnek senkiről a háta mögött. Egyszóval, magyar embernek kibírhatatlan. Meg lehet őrülni attól, hogy hangos szót vagy veszekedést még nem hallottam, kivéve egy alkalmat a postán, de aztán az a férfi is megszólalt, hogy "lófasz". Lehetett volna bárki, de ez az egy is magyar volt. Borzalmas volt hallani, tudatalatti énemnek mégis kedves, és azon a napon elfelejtettem magyar honlapokat fürkészni. Nem volt rá szükségem, a "kelet-európaiságom" ki volt elégítve.
Rájöttem, hiába jöttem el több ezer kilométert, Magyarország bennem van. Azt, amitől menekültem, elhoztam magammal. Olyan vagyok, mint egy szabadságolt frontharcos, és itt dobozolok, Amerikában. Akár gyógykezelésre is mehetnék egy Kelet-Európában eltöltött tíz év után. Itteni mércével mérve, akár nyugdíjazhatnának is.
Taktikát váltottam. Legjobb, ha Amerikába transzformálom a magyar életérzéseket, utána talán könnyebb lesz levetkőzni. Találkoztam egy demokratapárti aktivistával, aki olyan agresszív, elfogult gyűlölettel beszélt a republikánusokról, ahogyan mostanában csak egy demokratapárti aktivista képes. A hölgy Howard Dean demokrata elnökjelölt híve, és kitűzőt is viselt a kabátján. Amíg csak azt hallottam, hogy Howard Dean kiváló szónok, humoros anekdotái vannak és kiváló sportoló, még nem voltam biztos a dolgomban. De mikor megtudtam, hogy hívei nem fogadják el az előző választások eredményét, ezért demokráciaközpontot készülnek felállítani a választási csalások kivédésére, és még radikális politikai akció köröket ("PAC - Political Action Committee") is szerveznek, amelyek tagjai "individual campaigns" keretében szerveznek újabb támogatókat ("mindenki hozzon magával még egy embert", mondtam én, mire be akartak szervezni a kampánystábba), akkor már tudtam: a baloldali, liberális Howard Dean az én emberem.
Dean keménységét, konfrontatív személyiségét szerették a hívei leginkább, és biztosak voltak a győzelmében. Már két hete nem olvastam magyar lapokat, amikor az első előválasztáson Dean vereséget szenvedett a mérsékeltebb Kerrytől. Megijedtem, hogy újra jöhetnek a magyar hírek, és azt mondtam magamban: most nem kell hagyni. Most kell még keményebben. Mozgósítani kell a tábort. Nem csalódtam, mert Dean közölte, hogy az első forduló után nem adjuk fel, és egy akkorát üvöltött, hogy egész Amerika megrémült. Pedig már a port sem töröltem volna le a számítógépemről, ha nem kellett volna megnéznem az interneten terjesztett 30 másodperces kampányfilmeket Bush elnökről, amelyek után egy magára valamit adó ember nemcsak távozik a Fehér Házból, hanem szégyenében elbujdosik valahol Irakban. Az alkotások még versenyben is álltak egymással, de mire eredményt hirdettek, addigra a kőkemény Dean kiesett a választási küzdelemből. Nem értettem, miért ilyen finnyásak az amerikaiak, a kötelet még nem is emlegette.
Ez is csak azért történhetett meg, mert Amerikában az egy párthoz tartozóknak is előválasztásokat tartanak (nálunk ezt sutyiban lezsugázzák). Ahelyett, hogy lenne egy vezér, és akinek nem tetszik, már régen kirugdosták volna. Akkor Dean nem bukik meg, Amerikában pedig a hangulat olyan borzalmas lenne, mint Magyarországon, és akkor nem lennének elvonási tüneteim. Most meg marad nekem a langyos Kerry, akinek a legdurvább ötlete eddig az volt, hogy Bush nem volt katona Vietnamban, ami - ha jól emlékszem - korábban dicsőségnek számított, de én csak a Hairt láttam. Bush mellett halálra unom magam, még egy rendes szeretőt sem tudtak a Kerrynek összehozni. Még amiben bízhatok, hogy Kerry nagyanyja (Löwe Ida) Budapesten született, és talán a vér nem válik ennyire vízzé. De ha Kerry nem mutat valamit a jó magyar virtusból, maradnak a magyar újságok. Bár, ha meggondolom, már nem is hiányoznak annyira...
Bartus László
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Bartus László
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/24 • XI. 20. – XII. 3.
Nézze meg képeinket Magyar Péter bepoloskázásáról!
Para-Kovács Imre nem tartja valószínűnek, hogy Magyar Péter szaglóhártyájának regenerálódása után Buddhává változik
Farkasházy Tivadar: Orbán Ráhel milliókért öltözött orosz zászlónak október 23-án
Váncsa István: mi köze a magyar-argentin űripari együttműködésnek a honvédelem rendszerét feltörő, nem biztos, hogy orosz hekkerekhez?
Smuzewitz Ilona: Az amerikai választás visszaadta Semjén hitét. Amerika normális, tehát Semjén is normális, őrület, hogy mennyire!
Havas Henrik megtudta a karmelitában, hogy milyen nagy és gazdag lesz Magyarország, amely még nem elég nagy és gazdag, de az lesz!
Dési János: nem érti, hogy háborús vészhelyzet és háborús infláció idején miért is töltenék a honvédek a S.E.R.E.G. című sorozat kritizálásával az idejüket?
Verebes István újabb Örkényiádái
A Heti Kamu megtudta, hogy hatalmasra nőttek Rogán Antal fülei, és mindent hall, ami Budapesten történik
2024/24 • XI. 20. – XII. 3.
Nézze meg képeinket Magyar Péter bepoloskázásáról!
Para-Kovács Imre nem tartja valószínűnek, hogy Magyar Péter szaglóhártyájának regenerálódása után Buddhává változik
Farkasházy Tivadar: Orbán Ráhel milliókért öltözött orosz zászlónak október 23-án
Váncsa István: mi köze a magyar-argentin űripari együttműködésnek a honvédelem rendszerét feltörő, nem biztos, hogy orosz hekkerekhez?
Smuzewitz Ilona: Az amerikai választás visszaadta Semjén hitét. Amerika normális, tehát Semjén is normális, őrület, hogy mennyire!
Havas Henrik megtudta a karmelitában, hogy milyen nagy és gazdag lesz Magyarország, amely még nem elég nagy és gazdag, de az lesz!
Dési János: nem érti, hogy háborús vészhelyzet és háborús infláció idején miért is töltenék a honvédek a S.E.R.E.G. című sorozat kritizálásával az idejüket?
Verebes István újabb Örkényiádái
A Heti Kamu megtudta, hogy hatalmasra nőttek Rogán Antal fülei, és mindent hall, ami Budapesten történik
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
