Fekvőrendőr

Megyesi Gusztáv
2008. 11. 05. · Hócipő 2008/23
Újra lehet közlekedni az Árpád hídon - erre az örömteli hírre ébredt múlt szerdán a főváros népe, s a hír súlyát mutatja, hogy minden más, amúgy a világválsággal, tőzsdékkel, IMF-pénzekkel, itthoni bérbefagyasztásokkal foglalkozó hírt megelőzött.Előző nap ugyanis teljesen leállt a forgalom az Árpád hídon. Egyébiránt a forgalom rendszeresen le szokott állni az Óbudát Angyalfölddel összekötő hídon, nem is kell hozzá koccanás, lerobbant kocsi, a híd önmagától is beáll, pár óra múlva aztán minden logika nélkül újra beindul a forgalom, anélkül, hogy volna rá tudományos magyarázat.
Ám a mostani dugónak szemmel is jól látható oka volt: felújítják a hidat. Ennek keretében kicserélik a dilatációs szerkezetet, amely a hőtágulásból származó mozgásokat hivatott kiegyenlíteni, a csere idejére azonban értelemszerűen rés keletkezik, amit el kell tüntetni. Ezért hétfőről keddre virradóra védő-, egyszersmind forgalomlassító burkolatot helyeztek el az útra, köznapi nyelven szólva fekvőrendőrt, ami azonban túl magasra és meredek ívűre sikeredett, úgyhogy a reggeli csúcsforgalom idején már egymás után akadtak fenn rajta az alacsonyabb alvázú autók.
A szakemberek dicséretére legyen mondva, hogy még a délelőtt folyamán bizottság szállt ki szemlézni, s megállapította, hogy a fekvőrendőr túl magas, le kellene nyesni belőle, s minthogy a rávezető út is túl meredek, laposításra van szükség. A szemléző bizottság azt is rögzítette, mi több, a nyilvánosság elé tárta, hogy a híd felújítását ugyan a Közterület-fenntartó Vállalat végzi, ám a fekvőrendőr kiépítését alvállalkozóra bízták, akit jelenleg is keresnek, hogy megállapítsák a felelősségét. Addig is a szemlebizottság operatív csoporttá alakult át, majd úgy döntött, hogy hidegaszfalttal meghosszabbítják a fekvőrendőrre való fel-, illetve lehajtás útját, majd miután az esti csúcsforgalom véget ér, lebontják az egész rámpát, s egy teljesen új, immáron kedvező paraméterekkel rendelkező fekvőrendőrt helyeznek el az úttesten. Ami végül is szerda reggelre megtörtént.
A szakértők s a média révén gyakorlatilag az egész magyar társadalom most azt az embert marasztalja el, aki a fekvőrendőrt nem jól számolta ki. Milyen mester lehet az, kérdi a lakosság, aki úgy helyez el fekvőrendőrt, hogy nem számol a gépkocsik alvázmagasságával, következésképpen a gyanútlanul érkező autók akkorát ugranak a bukkanón, hogy ezzel az erővel mindjárt a pesti oldalon is kiköthetnének.
A fölvetés jogos. Hiszen még csak azt se lehet mondani, hogy ismeretlen feladat előtt áll az a magyar szakember, akire fekvőrendőr tervezését bízzák. Magyarországon ugyanis eléggé kifejlett kultúrája van a bukkanók építésének. Míg a hetvenes-nyolcvanas években rokonság, baráti körök egymás házának, nyaralójának építésén segédkeztek kalákában, addig a kilencvenes években ugyanezek a rokonok, barátok és munkatársak elsősorban fekvőrendőrök építésében fogtak össze. Nagyjából a kilencvenes évek közepére státusszimbólummá vált a fekvőrendőrök építése frekventált villanegyedekben, sőt lakótelepeken, magam is részt vettem ilyen munkálatokban, bukkanót helyeztünk el a megrendelő háza közelében, miáltal egy idő után megszűnt a forgalom; még öt évvel ezelőtt is gyújtó hangú cikkek követelték az illegális fekvőrendőrök fölszedését és az építtetők megbüntetését.
Kultúra tehát volna.
Csakhogy a fekvőrendőr készítése szellemi munka elsősorban. Ki kell számolni ugyanis azt az ívet, amelyen az adott alvázmagasságú gépkocsi úgy juthat át adott sebesség mellett (ez az Árpád hídon 30 km/óra), hogy még éppen nem repül át a hídkorláton a zökkenéstől, viszont az utastérben tartózkodók már épp elharapták a nyelvüket, mellesleg abból a pedagógiai megfontolásból kifolyólag, hogy egy életre megtanulják, hol lakik az úristen, s hogy azt a szakaszt az idők végezetéig elkerüljék.
Frekventált villanegyedek és lakótelepek fekvőrendőr-építő kalákáiban mindig akadt matematikus, fizikus, jobb híján csillagász vagy asztrológus, aki kiismerte magát a vonatkozó képletek világában, kellő fizetség vagy szóbeli dicséret ellenében deriválni és integrálni is tudott; de bizony nem is hallottunk az Árpád hídihoz hasonló fennakadásokról.
Ami viszont múlt héten történt, az maga a vég. Egy kultúra vége. Egy ember, aki fekvőrendőr-építésből él, és nem ért a fekvőrendőrökhöz, ez a lehető legteljesebb igénytelenség. Ám hogy mégse maradjunk végképp remény nélkül, a technikai-kulturális fejlődést és a jobb, korszerűbb iránti igényt igazolandó, az Árpád hídi dugó napján jelentették a hírügynökségek, hogy Győrben ismeretlen tettesek elloptak két fekvőrendőrt, s minthogy a szerkezet Amerikából importált, újra felhasználható tömör gumiból készült, komoly esély mutatkozik a megtalálására.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem!
Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval
Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről
Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd
Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot?
Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat
Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról
Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával
Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig
A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
2025/18 • VIII. 27. – IX. 9.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
