Csatorna töltelék - 2004/15

Para-Kovács Imre
2004. 07. 21. · Hócipő 2004/15
A végén megint személyes kedvencemnél, a Filmmúzeumnál fogok kikötni, de oda még rögös und hosszú út vezet, mivel eltértem szokásomtól, és televíziós kritikaírásra televízió nézésével készültem (bohóctréfa), és tényleg nagyon, de nagyon köszönöm a tapsot.

Az zavarhatott meg, hogy egy magazinban szembesültem a ténnyel: a szerkesztők szerint Szabó Sipos Barnabás George Clooney kiköpött mása, úgyhogy azonnal kivezettem a szobából az ott fellelhető gyermekeket, és behúztam a sötétítőt, nehogy kiszivárogjon a titok, majd csöndes sírdogálással töltöttem a nap hátralévő részét. Este pedig megtekintettem a Duna televízión Nastassja Kinski egy méltán elfeledett alkotását, melyben minden neszre összerezzen, és azonnal levetkőzik, hogy párzás után párduccá változzon.

Párzás - jó szó, amikor a húsok vadul összemásznak.

Megjegyezném, Nastassja Kinski bizonyos szögből meglepően hasonlít a fiatal Szabó Magdára, valamint egy emlékezetes csokinyúlra, amit a prepubertás delelőjén locsoltam össze a lakótelepen.

Kevés választott el attól, hogy visszavonuljak, bezárkózzam kertembe a nemrégiben vásárolt 1947-es Rendőrségi Közlönnyel, és filozofikus értekezéseket gyártsak az élet nagy és kevésbé nagy kérdéseiről, de szerencsére a begubózás előtt kinyitottam a postaládát, ahonnan elém hullott Fenyvesi Ottó új kötete, a Blues az óceán felett.

"Maximum rock and roll!" - írta a szerző a könyv elejére, és én figyelmeztetésnek, feddésnek vettem ezt az ajánlást. Szándékával ellentétben, arra gondoltam: bizonyos kényszerítő erők hatására (meg a kor, a rohadt kor!) méltatlanul és gyáván lettem negyven éves koromra józan paraszt, ami csak felszínes adalék, de lent a mélyben, ott ahol a libidó és düh székel, ott sincs valami rendben, onnan is kiszól néha a hiány, és Fenyvesi Ottó, a láthatatlan barát tízezer kilométerről, vagy csak százról, észreveszi ezt.

Maximum rock and roll tehát, üsd az öreget! - ahogy Buzatti volt szíves eligazítani a tévelygő ifjúságot valamikor, valamikor. A Hajtóvadászat öregekre című darabból (és társaiból) egyébként tévéfilm is készült, emlékszem, döbbenten ültem a fekete-fehér készülék előtt, és figyeltem az öregek lemészárlását, majd a főhős megöregedését (vadászból vad - a szokásos morális tam-tam), arra gondolva: a magyar tévé aranykorát élem.

Az ismétlésből aztán gondos kezek kicsippentették az inkriminált részt, ilyeténképpen meglehetős káoszt teremtve, mivel az összefoglaló cím - Hajtóvadászat öregekre - megmaradt, és én végignéztem megint, majd megnyugodtam, maradtam otthon; Magyarország, biztos sok volt a telefon. Persze, ez még az előző szisztémában, amikor Kádár él, és a televízió is a létező szocializmus érdekeit szolgálja.

Maximum rock and roll, totális költészet, totális tévé.

Egy másik ember (foglalkozása: másik ember) arról énekel, hogy meglehet még az, ami elveszett, nem a tévében, persze, nem, de mégis olyan, mintha, mintha a tévében ülnék, és énekelné nekem.

Minden egy irányba mutat. Odakint a parabolaantennát cibálja a változás szele. A reklám után hosszú szünet, forradalom készül, vagy színházi közvetítés. Nem sok lehetőségem maradt. Fogom magam, és felrobbantok körülöttem mindent, vagy leülök a nyolcórás Tour de France-közvetítés elé, és végigkísérek minden szökést. Nézem, ahogy mások szöknek. Szöknek, aztán beérik őket hatvan méterrel a cél előtt. Mintha értelmetlen lenne minden szökési kísérlet, mintha mindig azoknak jönne be a számítás, akik a hajtóvadászat hajtói oldalán menetelnek, tekernek, futnak, vannak. Azért csak gyerünk, magyarok, gyerünk a tévé elé, a Tour nagyon jó, szellemes és fanyar közvetítés, tájak, emberek, városok. Jövőre talán, mert mire ez az írás megjelenik, már vége, de akkor is.

X-akták, Vidám vasárnap, Copa America.

A rádióban Büntető mozidélután, a Büntető mozidélutánban Prokopp Dóra, a Filmmúzeum főnénije. Mentik, ami menthető, a hőskor filmjeit, a videókorszak előtti felvételeket, amikor még ünnep volt egy-egy megörökített pillanata, és nem uralták el a mozgóképipart a vállalkozók gyermekeinek ballagási felvételei. Csörög a telefon (nem a rádióban, hanem nálam). Megyek a Delelőbe, mert jópofa vagyok, és kell a következő könyvnek a reklám. Megyek tévét nézni. A maximum rock and roll pillanatnyilag elmarad, marad a cincogó blues az óceán felett.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/4  •  II. 14. – II. 27.
Para-Kovács Imre: nem létezik jobb megoldás, mint a nővé operáltatott Fodor Gábor vagy Szili Katalin kinevezése államfőnek Váncsa István felidézi, hogyan cseleztek ki egy vendéglői asztal melletti falban talált poloskát Smuzewitz Ilona: Lemondhatatlan szomorúság gyötri Novák tanácsadóit Farkasházy Tivadar: felidézi azt az időt, amikor Novák Katalin még egy perc alatt tizenhatszor mondta ki a család szót Havas Henrik a karmelita helyett ezúttal a Cinege utcában vizitelt Orbánnál Dési János megtudta, Nemzeti Twist Olivér Kegyelmes Program indul a vallomások visszavonásának megkönnyítéséért Lendvai Ildikó: Szövegminták kezdő hazafiaknak Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: mi magyarok találtunk fel mindent. Is. A Heti Kamu megtudta, az új köztársasági elnökasszony „Hát persze, hogy vállalom, apa!” felkiáltással fogadta el a felkérést Magyar mécsesek égnek az ukrán lövészárkokban!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.