Birkák Felcsúton – II. rész

Megyesi Gusztáv
2014. 04. 02. · Hócipő 2014/07

Nem szabad tüntetésen logikát keresni. Itt van Horváth Judit, ő is felszólalt, közvetlenül Váradi András után; kell-e mondani, hogy az ellentüntetők kifejezett unszolása ellenére ő sem tudott elszámolni Simon Gábor kettőszáznegyvenmilliójával meg afrikai útlevelével.

Annak ellenére sem, hogy se nem baloldali, se nem jobboldali, sőt ez az egész egyáltalán nem érdekli.Ellenben Tabajdon él, három kisgyereket nevel, ezerötszáz négyzetméteren kertészkedik, lovat, kecskét tart, s ő is indult a földhaszonbérleti pályázaton, a meghirdetett 1300 hektárból csaknem 27 hektárt kért. Ám vigyázat, nem arról van szó, hogy mások nyertek előtte, pesti műkörmös, vagy a Közgép portása, nem, Horváth Judit nagyon is megfelelt a kiírásoknak, hiszen többgyerekes, fiatal gazdálkodó, állattenyésztéssel foglalkozik, hanem amikor kiderült, hogy egyedül ő pályázott a földre, hirtelen visszavonták a kiírást.



Perbe fogta Felcsút polgármesterét, belerondított Mészáros Lőrinc nagy üzletébe

Csak találgatni tudunk, miért: minthogy Horváth Judit se nem jobbos, se nem balos, azaz nem a mi emberünk, de nem is a mi ellenségünk, hogy használhassuk, hogy hivatkozhassunk rá, vagy legalább tüntethetnénk ellene, kifejezetten veszélyes. Amúgy ő maga írt pályázatot már másoknak is, szívességből fideszesnek is, volt, amelyikkel nyertek, volt, amelyikkel még jobban nyertek, úgyhogy tudja, mi az a Fidesz-közeliség.

Hat család lakik a majorban, csupa szegény ember. Ezt már abból is látni, mondja a juhászember, hogy a szegény ember portáján nagy az összevisszaság, mert mindent összegyűjt, megtart, s csakugyan: kád, vécékagyló, mindenféle lim-lom az egyik kiskertben, a házak mögött elhasználódott lakóbusz, még odébb gumiasztal a gyerekeknek, s rengeteg macska és kölyökkutya. Váradi Andrásnak két szép lánya van, Viviről 13 éves korában fotóalbumot is készített egy divatcég, s miközben azt nézegetjük, kérdjük, mi akar lenni. Állatorvos. Barbi, a húga viszont divattervező. A legutóbbi farsangkor saját maga tervezte rapperjelmezben lépett fel, előtte Szörnyellának öltözött, az a jelmez még jobban sikerült. A szülők azt szeretnék, hogy mindkét lány diplomát szerezzen, ez az egyetlen kitörési lehetőség. Ámbár ez nem egészen így van, mert a juhászember még mindig hiszi, hogy a fiatalok helyben is megélhetnének, hiszen egy fiatal gazda a földjéből havi kettőszázezret is kihozhat, s több az, mint Mészáros Lőrinc embereként nyolcvanezerből élni. Csak ehhez nem szabadna félniük az embereknek.



Meg is indul egy ötfős szakasz, hogy sorfalat álljanak a két tábor közé

Átmegyünk a papához, magányos ló áll szabadon az udvaron, azonnal elénk lép; jó volna tudni, mit gondol rólunk. Látják, mondja idősb Váradi András, semmi haszna neki, nem húz szekeret, nem lovagol rajta senki, de mi szeretjük, mert itt született. Liba, kacsa, nyulak mindenütt, mi persze a híres kaszát keressük, amit a rendőrség elkobzott, ám a sajtó szerint már visszaadtak. Nem adtak vissza semmit, mondja az öreg, viszont küldött az RTL-Klub meg az ATV egy-egy kaszát, úgyhogy most azokat fotózhatják.

Itt mindig cselédlakások voltak, mutat körbe. Ötven éven át kaszáltam itt a lucernát, senki se szólt, a csákvári állami gazdaság hagyta, na ja, negyvenegy évet húztam le náluk, ezek meg elvittek azért a kis lucernáért. Úgy ültettek be a rendőrkocsiba, mint a gyilkost. Hozzámondom maguknak, hogy a kommunisták nagy gazemberek voltak, de a cselédeket nem bántották, a szegényembert békén hagyták.



– Ne tévesszen meg, Bandikám, hogy nyilvánosan a Fidesz mellett állunk ki, majd ellenük szavazunk.


– Miska bácsi ellopta az anyanyulamat, de letagadta.


– Másutt elaltatják, ő kitisztította a sebet, sínbe tette.


– Semmi haszna neki, nem húz szekeret, nem lovagol rajta senki, de mi szeretjük, mert itt született.


– Éljen Magyarország, a magyar történelem, sőt az egész világ legnagyobb államfője, Orbán Viktor!


– Nagyon ért Bandi a birkához, kecskéhez.

Továbbá nehogy azt higgyük, hogy Orbánék gyarapodása most kezdődött. Már a rendszerváltás előtt összeállt itt egy posztkommunista csapat, tolták a Győző szekerét, aki párttitkár volt; Viktor még a Teleki Blankában tanult, mikor az apjának már homokbányája volt itt. Ezek mindent akartak, s most már van mögöttük hatalom is, mutat körbe a juhász. Anyám szegény azt mondta, álljak csak a Viktor mellé, ő más lesz, nem olyan, mint az apja meg a többi, de lám, olyan lett. És ezek néznek most le minket. A gázszerelő Mészáros. Igaz, az apám cigány, de az anyám a majtisi gróf dédunokája volt, úriasszony, nekem ő azt tanította, akinek nincs semmije, azon segíteni kell. Én azóta is adok, amit lehet, egy-egy malacot, bárányt a fiataloknak, mi soha nem tartottunk két anyakocánál többet, mert az már kivagyiság. Mi csak élni akartunk. Itt 31 család lakik, 24 munkaképes ember, de Mészáros cége egyetlen embert se alkalmaz.

– S ha elveszíti ellenük a pert?

– Az nem lehet. Azt én nem veszíthetem el, mert itt minden az én kezem nyomát viseli. Az nem lehet, hogy elvegyék az ember éle tét.

– Látja azt a köves utat? – kérdezi pár perccel később idősb. Váradi András a távolba mutatva. – Na, azt az utat én meg a munkatársaim köveztük ki kommunista szombatokon a két puszta kezünkkel. Az utat is elvette Mészáros.



– A szegény ember portáján nagy az összevisszaság, mert mindent megtart

Amikor már mentek a beszédek, és tartani lehetett attól, hogy esetleg érteni is lehet, amit a szónokok mondanak, megjelentek a traktorok. Előbb csak kettő kezdte el berregtetni a motort, ám aztán előbukkant a semmiből egy John Deere 8335R típusú, 335 lóerős traktorcsoda, tüntetők és ellentüntetők között is 70 millió forint, és a dupla kerekeivel, másfél sávot lefoglaló tengelyszélességével, mérhetetlen lassúsággal elhaladt a sokaság előtt; maga volt a gyönyörűség. Akkor mindenki lázba jött, főleg, hogy leállt a forgalom, autók s buszok vesztegeltek a John Deere mögött, egy rendőrautó pedig nagy okosan vijjogva állt eléje, hogy még nagyobb legyen a zaj, na, akkor már csak a katarzis hiányzott.


A híres kaszát keressük, amit az rendőrség elkobzott, ám a sajtó szerint visszaadták.


Nem adtak vissza semmit, viszont küldött az RTL-Klub meg az ATV

És a katarzis nem maradt el: középkorú, tagbaszakadt férfi ugrik a tömeg elé, hogy „Éljen Magyarország, a magyar történelem, sőt az egész világ legnagyobb államfője (sic!), Orbán Viktor!” Egy öltönyös-nyakkendős fiatalember intésére zúgni kezd a „Viktor, Viktor”, majd amikor a tüntetők lassan elvonulnak az ellentüntetők előtt, s egészen közel kerül egymáshoz a két csapat, hirtelen arca lesz az ellenségnek, s ez már új minőség. Már nincs kommunistázás, gyurcsányozás meg simonozás, hanem csak mocskos paraszt van, hogy nézel ki, tahó, bunkó, kiáltja a helybéli paraszt is, felcsúti a felcsútinak; egészen a székelykapus parkolóig kísérik az ellenséget, ott aztán a pestiek a kocsijukba ülnek, s elviharzanak Pest felé, mélységes mély csendet hagyva maguk után.

Másnap a Népszabadság honlapján egy fotó: Váradi András juhászember távozik a tüntetésről, karját erősen szorítja kisebbik lánya, aki mint tudjuk, divattervező akar majd lenni, valahol a nagyon messzi Párizsban.


Fotó: Vörös Szilárd
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.