Vigyázz, az ellenség lehallgat

Kéri László
2008. 07. 02. · Hócipő 2008/14
Ez a figyelmeztetés volt a katonaságnál a telefonra rászerelve. Telefon csak egy volt, ez is a századhoz vezető folyosó bejáratánál üzemelt, ott álldogált a mindenkori századügyeletes, őrizte a századot meg a telefont. Ügyeletesként sok-sok órát ácsorogtam tétlenül ott én is, olvasni, beszélgetni nem lehetett, egyetlen feladatom volt, amit előírtak: tisztelegni minden arra járónak. Közben meg azon törtem a fejem, hogy mire következtethet az ellenség azokból az információkból, amelyeket ezen a készüléken megszerezhetett, így például abból, hogy Engel honvédnak levele érkezett, Kripta törzsőrmester menjen a hadtápirodára, reggeli torna félmeztelenül stb.

Néhány hónap múlva az ezred elhárítós tisztje barátságos magánbeszélgetésre invitált. Ekkor azt az üzletet ajánlotta, hogy rendszeresen hazajárhatnék a hétvégéken, ha megosztanám vele, hogy a századunkból kik és miért szoktak elégedetlenkedni. Többet aztán egyszer sem mentem haza, mert az üzlet hamvába holt. Pedig az elhárítás szerint nagyon jó káderlapom lett volna ehhez a feladathoz. Ezek után viszont azt nagyon is jól megjegyeztük, hogy közülünk kik járnak feltűnően sokszor haza. És ezt a tapasztalatot később, az egyetemi évek során is igyekeztünk nem elfeledni.

Ami azt illeti, volt miért gyanakodnunk. Demszky Gábor később megtehette, hogy kikérje az évfolyamunkról 1972-ben készült dossziét. Két évvel ezelőtt megkaptam tőle ezt a - csaknem ötkilónyi - dokumentumot. Két napon keresztül olvastam hitetlenkedve a sok száz oldalnyi jelentést: mikor kivel találkoztunk, miről beszélgettünk, milyen filmeket néztünk meg a filmklubokban stb. Egy túlbuzgó csoporttársam jelentéséből még azt is megtudhattam, hogy mit kérdeztem a pégé-szemináriumon…

Harmincnégy év távlatából is felfoghatatlan volt ez az egész, és lehangoló arra gondolni, hogy alig néhányunkra az egykori belügyminisztérium képes volt felnőtt emberek, alezredesek és egyebek tucatjainak munkáját rááldozni - mi meg huszonegy évesek voltunk akkor…(Zita megjegyzése mindehhez: így lehetett teljes foglalkoztatást produkálni…)

A későbbiekben már megfigyelésünk körülményeit is ki lehetett ismerni, egy részük nyíltan bemutatott ellenőrzést demonstrált, néhány más ügy viszont nem sejthető mélységű veszélyekről tanúskodott. Amikor végeztünk, az államvizsgák időszakában egyik évfolyamtársunkat azért csukták le, mert egyes szocialista vezetőkről zárt körben, egy szemináriumi foglalkozáson, fiatalok körében nem a kurzustrend szerint vélekedett. Nem állítom, hogy nagyon sokaknak nem az jutott eszébe: ezen az alapon őt is bármikor el lehetne kapni.

Nem könnyen, hanem szép lassan, de az évek során azt is megtanulhattuk, hogy a katonaságbéli figyelmeztetés parancsa talán fordítva is megállja a helyét: vigyázz, mert aki lehallgat, az ellenség. Nagyjából eme zagyva, s a kívülállók számára alapjában véve láthatatlan szerkezetű háló közepette tettük dolgainkat évtizedeken keresztül, s nem hinném, hogy a magyar társadalom elsöprő többsége 1989/1990 fordulójáig, az ún. Duna-gate kitöréséig középponti problémaként számolt volna ennek a sötét szférának a létével/nemlétével. Az elmúlt tizennyolc év során pedig a nagy-nagy gondossággal, de meglehetős rendszerességgel kipattantott ügynökügyek terelik a figyelmet az egykori lehallgatási nagyüzem romjainak privatizált ügyleteire. Azt az egyet azonban biztosan állíthatjuk, hogy a lehallgatások/megfigyelések régi és új szokásainak megismertetése, a keretek nyilvános körülhatárolása legfeljebb csak a szavak, a deklarációk szintjén volt fontos minden egyes kormányzati időszakban. A magam részéről az az illúzióm mindenesetre megmaradt, hogy ilyen ügyekhez leginkább csak azoknak van közük, akik ezt valamilyen okból nagyon is igénylik. S ez most már végképp a szűk politikai osztály játéktere, mindebből a magánvilág nyugodtan kihagyható.

Idén májusban egy véletlen folytán két hétre olyan méretű közéleti botrány közepében találtam magam, aminek következményeire előre képtelenség megfelelően felkészülni. Ennek kapcsán azt is megtudhattam, hogy a modern technikának köszönhetően ma már bárkit, bárhol le lehet hallgatni, bármiféle találkozót, rendezvényt utólag könnyűszerrel nyilvánossá lehet tenni, akár igénylik ezt a résztvevők, akár nem. Mindössze annyi kell hozzá, hogy a jelenlévők valamelyikének mobiltelefonja üzemben legyen, a gazdája ne vegye ki belőle a sim kártyát. Nem kell ma már ügynökháló, nem kell szolgálat, ezernyi dosszié, konspiráció, engedély, sőt még arra sincs szükség, hogy maga az érintett tisztában legyen a telefonja egyéb célokra történt felhasználásával. Magáncégektől, szakosodott vállalkozóktól megrendelhető szolgáltatássá silányult mára mindaz, ami nemrégiben még szigorúan őrzött állami/hatalmi monopólium volt… Mindezt fel lehet fogni akár a nyilvánosság teljes körű győzelmeként is. S akadnak is - nem is kevesen -, akik ezt tényleg így hiszik.

Én azért szeretnék ez ügyben továbbra is a be nem avatott, kinevetendően naivak korszerűtlen táborához tartozni. Két évvel ezelőtt, azon a bizonyos 2006-os szeptemberi őszön is kisebbségben voltam a hazai médiában azon véleményemmel, miszerint egy negyedévvel később hirtelen előkerült, alig egypercesre vágott "beszéd" ismert módon történt terítésével és tálalásával valakik egy egész országot folyamatosan az orránál fogva vezettek. A legfontosabb kérdésekre akkor sem volt válasz, igaz, hogy eme kérdéseket még azok sem erőltették, akiknek pedig fontos lett volna a tisztánlátás. (Kik, miért, hogyan, miért pont azon a napon és abban a változatban dobták piacra azt a nevezetes beszédet...?) Akkor még azt hittem, hogy egyszeri/egyedi helyzet áldozatai lettünk, s ilyen megoldásokkal nem lehetséges egy normális országban eredményesen operálni.

Ma már belátom, ebben is alaposan melléfogtam. Feltehetően a demokrácia és a piacgazdaság határtalan kiterjesztéséről, a rendszerváltás visszafordíthatatlan győzelméről lehet szó - a kommunikációs és technikai forradalom hatalmas előrehaladása mellett. Lehetőségeink elképzelhetetlen mértékben tágultak ki. Mindennapi kegyetlenkedéseink megszokott skálája ezután olyan megoldásokkal, trükkökkel, ötletekkel gazdagítható, amelyekről korábban még csak álmodni sem mertünk.

Már nemcsak az ellenség hallgat le. A barátod is.

(P. S. A fejlődés amúgy beláthatatlan, a következő lépésben mindenki magát is lehallgathatja, aztán meg úgyis elhallgat. Mint a sír. Mintasírok leszünk. Sírmintánk a csend lesz, sokatmondóan fogunk tudni hallgatni, lehallgathatjuk egymás csendjeit. Talán ma már Wittgenstein is árnyaltabban fogalmazna. Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Vagy legalább - lehallgatni.)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/9  •  IV. 24. – V. 8.
Para-Kovács Imre: senki sem akarja Orbánt elhallgattatni, csak ha lehet inkább beszéljen olyan türk tudatú országokban, ahol szívesen látják őt és retardált barátait Váncsa István: Az Unió úgy döntött, hogy most már aztán tényleg az asztalra csap, és a négypárti többség neki is látott egy újabb határozattervezet megfogalmazásának Smuzewitz Ilona: a létezés a Fidesz által lehetséges, a Fidesz nélkül a farkasok együtt legelnének a bárányokkal, de a Fidesz meghozta a szabadságot és a magántőkealapokat Farkasházy Tivadar hiányolja Magyar Péter 12 pontjából az „örök élet +20 évet” Havas Henrik elfogta Varga Judit „Te mocskos áruló, kedves Péter” kezdetű levelét Kéri László: Forgatókönyv lejáratáshoz Dési János őrült rohangálást látott a Karmelitában, amikor kiderült, mégsem lesz meg az ajándékba odaígért áruházlánc Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Orbán annyira megirigyelte az influenszerek Deák téri pénzszórását, hogy saját kezűleg fog krumplit szórni a Karmelita erkélyéről
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.