Diósjenői zsizsik (Csehország - Portugália 1:3)
Simonyi Balázs
2008. 06. 12.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.
Már megint az egyik piros-fehér mezes csoport egyik piros-fehér mezes összecsapása volt soron. Második forduló, itt már nem lehet alibizni: sokaknak itt a végállomás, mások meg hangolhatnak a playoffra. Örömmel konstatáltam, hogy az UEFÁnál is dolgozik egy gegmen-gárda, szerintük biztos meglepő és mulatságos, hogy ma a portugálok voltak fehérben és a csehek pirosban, s bár fekete-fehérben kényszerültem nézni (azaz inkább hallgatni Egri Viktort, de erről később) a meccset, a mezcsere miatt sokáig a portugáloknak drukkoltam, holott a cseheket akartam volna biztatni.

- Elnézést uram, visszaadná a labdámat?
Derék bohémiai és luzitán barátaink is a győzelem édes érzésével érkeztek a Genfi tóhoz, bár a Svájc-Csehország nyitómeccs kínjai után megfogadtam, hogy félszemmel figyelek csak erre a végtelenül unalmas A-csoportra. A félszem ezúttal is megvolt, tekintve hogy Balassagyarmat felé igyekeztem autóval a mérkőzés közben, ölemben egy szivargyújtóról működtetett Dimarson zsebtévével. Ez az a típus, amit általában csak a Kékfényben láthatunk a lírai vágóképeken: közvetlen a cavintonos dobozok, egy ronggyá olvasott Auchan-katalógus és egy olvasószemüveg társaságában bukkan fel, amikor egy kirabolt nyugdíjas néni teakonyhájában pásztáz a kamera.

- Na, hová dugtam?
Deco találatát még elcsíptük - tipikus, nemzetisportosan szólva „kapu előtti kavarodásból” született gólocska volt -, ám Diósjenőnél olyan zsizsikes lett az összkép, mintha Ibrahimovic arcon rúgott volna stoplis csukájával. Érsekvadkert közelében szellemképesen feltűnt egy parádés C. Ronaldo sarkalás, de - Egri Viktor sikoltására riadva - konstatálhattuk is egyben, hogy a csehek egalizáltak.

- Most már tényleg csehül álltok!
Hamarosan a szakadó eső, a hegyek árnyékolása és Jan Slota zavaróradarai miatt a vibráló kistévét bámulva időutazásban volt részem, Egri Viktor már-már Szepesi Györgynek hatott, a monokróm katyvaszban pedig mintha a berni döntő tűnt volna fel 54 évvel ezelőttről, C. Ronaldo kapáslövése, amivel a BL-döntő után megint beköszönt Petr Cechnek, és az azt megelőző támadás is a klasszikus focit idézte.

- Jövő hét csütörtökre már ne csinálj más programot!
Balassagyarmaton aztán megjött a kép, de hiába próbáltam szuggerálni a cseheknek Uri Geller tanácsára, hogy "Győzünk, győzünk", Queresma gurítása már egy erőszakos török-cseh haddelhadaat előlegezett meg a csoport második helyéért, akiket pedig valószínűleg a németek várnak majd.
Szóval jön egy patkóbélai, azaz ki-ki meccs vasárnap, ahol szinte borítékolható, hogy villan majd a piroslap, ami eddig érdekes módon még nem került elő az EB-n.
Simonyi Balázs
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
- Guca - Rezesnek áll a világ
- Volvo - Renault fúzió
Uborkaszezon (olimpia, 4.nap)
Fapapucs vs. olasz csizma (Hollandia - Olaszország 3:0)
Irapuato, avagy magyarokról vagy jót, vagy semmit (olimpia, 9.nap)- A Túró Rudi a globalizáció nyertese
Győztesek dupla hamburgerrel, kis kólával, közepes krumplival (olimpia, 15. nap)
Simonyi Balázs
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.