Adósságcsapda

Para-Kovács Imre
Nyomtatás
2005. 03. 30. · Hócipő 2005/07
Felébredtem, és arra gondoltam, hogy polgár vagyok.
Régebben rockandroll-értelmiségi voltam, de már elmúlt, valamint jó fej is voltam, de az is. Mára ez maradt, a hónap elején befizetendő törlesztőrészlet bizonyossága: az vagyok, akinek ad kölcsön a bank, és aki érdemesnek találtatik az eladósodásra, bíznak benne, tudják: 15 éven keresztül törleszteni fog, mert polgár, aki megteheti.

A második gondolatom az volt, hogy megnézem a laptopomon, mit kell csinálnom, de nem találtam az ágy mellett, ahol heverni szokott, úgyhogy lemásztam a galériáról, és körbenéztem a lakásban.
Szép nagy lakás, 15 évig fogom törleszteni, 62 négyzetméter, a laptop pedig kicsi és lapos. A szerkezetet egy erre a célra vásárolt hátizsákban hordom magammal, ha menet közben is írni akarok, a forgalmazó útmutatásához tartva magam, miszerint a laptopot ne laptoptáskában hurcolásszuk, mert akkor mindenki tudni fogja, hogy mit viszünk, hanem a hasonló biztonságot nyújtó, azaz párnázott és merev hátizsákban, amiről azt gondolják az emberek, uzsonnacsomag.

A hátizsákot sem láttam sehol.
Három macska érkezett, és figyelmeztettek, hogy mi a kötelességem. Konzervet nyitottam, és macskát tömtem, evvel ellesznek egy darabig.

A macskákat nem érdekelte a laptop, amit tökéletesen megértettem, életük egyszerű és mégis titokzatos, problémáik evilágiak, illetve amennyiben nem, nem kötik az orrunkra. Megoldják maguk, nem kérnek segítséget. A rangidős például néha leül a semmi elé, és mereven nézi hosszú perceken át, követi a semmi mozgását, figyeli, mi történik benne. Kissé nyugtalanító látvány, de már megszoktam.

Kétlaki életet élek, a kedvesemnél van a cuccaim fele. Ott voltam tegnap is, ott írtam volna, ha lett volna hozzá kedvem, biztos ott maradt a szerkezet, nem kell aggódni, mivel elég kevés időt töltök az utcán, nem szoktam beülni sehová, nem vagyok kint, ha értik, mire gondolok.

Eltelt egy nap.
Másnap megkérdeztem tőle, hogy nála van-e a hordozható komputer, de azt válaszolta, hogy nincs, egészen biztosan az irodában hagytam, ahová hetente egyszer elmegyek értekezni, mert értekezni jó, az mozgatja a világot, meg állítólag a szerelem.
Meg a Szuperbuli - Áder Jánossal. Találjanak ki Önök is műsorokat.
Vasárnap nincs nyitva az iroda, hétfőn nyitva van, de nem tudom a telefonszámát, úgyhogy átballagok, felmegyek, belépek, és kérdezek.
De nem, nem hagytam itt.

Három nap telt el, és csak most hasít belém a félelem: elveszett, nincs többé, nekem annyi, benne volt életművem egy jelentős része, valamint készülő könyvem második fejezete, a Gyermekkor, melyben azt mesélem el, hogy én is voltam gyerek, és akkoriban sokkal kisebb volt a pofám, viszont többet mozogtam, valamint apám is volt, aki nevet változtatott, valamint bajuszt növesztett, miután elvált. Elvált tőlünk.

Azért ez nem volt ennyire egyszerű, a készülő könyvben is legalább harminc oldalon keresztül fejtettem ki, amit nem egyszerű rekonstruálni, most is csak ennyi sikerült.
Biztos Önöknek is volt apjuk, elképzelhetik.

Maradt a taxi, a megbízható, barátságos vállalat, amelyik rendszeresen fuvaroz engem díj ellenében, hogy ne kelljen megismernem a villamost.
Nem látták, nem volt nálam, nem tudnak semmit, nem találtak.

Itt elkezd egy jeges marok kaparászni a gyomrom körül, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megragadja a nyelőcsövemet, és annál fogva kifordítson, hogy megismerje végre belsőm, milyen is odakint (idekint).

Megismételhetetlen, misztikus pillanat, ahogy elér a felismerés a tudatos zónába, ahogy megérkezik a parancs: tessék káromkodni, mert itten most vesztve van, veszítve minden, ami fontosnak tűnt, vagy az is volt esetleg, és nincs olyan Kürt Kft., amelyik visszacsinálja, amelyik megtalálja a szöveget a nem létező vincseszteren.

Könnyű tavaszi infarktus, éppen csak meglegyint.
Egy olyan műsor is kellene egyébként, amelyet Heller Ágnes és Ganxta Zolee vezet.
Csak úgy mondom. Miheztartás végett.

A taxi hátsó ülésével az a baj, hogy új és új utasok szállnak be oda, anélkül, hogy a sofőr ellenőrizné minden kiszálló után az otthagyott dolgokat. Minek is nézné, ha valami ketyeg - kiugrik, ha valami ugat -, telefonál.

A hátizsák nem ugat, nem ketyeg, elvan csöndesen, mint házelnök az interpellációk után.
A magyarok nem lopnak, viszont tévednek néha, beszállnak egy bérgépjárműbe, és azt hiszik, hogy az ott heverő hátizsák az övék, nem is kérdeznek, csak a hátukra veszik, és elballagnak vele. Nem emlékeznek jól. Nincs rövid távú memóriájuk.

Szegény magyarok.
Otthon aztán kibontják a zsákot, és rájönnek, hogy nem az övék, nem is volt laptopjuk, nem is tudnak írni.
Mit tegyenek?
Nem emlékeznek már, honnan került hozzájuk, jobb esetben odaadják a gyereknek játszani. Jáccál, Petike!
Rosszabb esetben bevernek vele egy szöget, és berakják a szerszámos ládába.

Én meg ülök a gépem, a nagy, telepített, stabil gépem előtt, és szomorkodom. Ezentúl csak otthon dolgozom, nem megyek sehová, nem írok sehol máshol, csak abban a levegőtlen, ám barátságos lyukban, amit dolgozószobaként jelölt ki nekem a világ.
Ide most halk zenét kérek, fátyolos női hanggal, köszönöm.

Teljes kiőrlésű, biopászka kapható - olvasom, és a kedvem jelentősen javul.
Mindenesetre arra kérem a feledékeny magyart, aki jelenleg egy laptoppal többet birtokol, mint a múlt héten, hogy nyissa meg a gépet, indítsa be a rendszert, majd másolja ki a dokumentumok mappát egy CD-re, amit nyugodtan küldjön el nekem.
A zsákot és laptopot nyugodtan tartsa meg, a heteken belül bekövetkező, megmagyarázhatatlan, de halálos betegségéhez nekem nem lesz semmi közöm.

A fentebb vázolt polgárosodási folyamat következményeként havi törlesztőrészletem laptopnyi minden alkalommal. Minden hónapban egy laptopot befizetek, ezért csekély a valószínűsége, hogy egyhamar újat vásárolok.

Meg akarok halni.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
Para-Kovács Imre összes cikke
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/10  •  V. 6. – V. 19. Para-Kovács Imre: Hankó nemzeti kulturális gyógyszerész vajon érti, hogy nem az a tét, hogy Orbán megsimogatja-e a buksiját, hanem, hogy vezetőszáron viszik-e el? Smuzewitz Ilona: Kik hiányoznak a parlamentből? Avagy ki emlékszik Kósára a csengeri örökösnőn kívül? Váncsa István a finn­ugor elmélet és az azbeszt kölcsönhatásairól Farkasházy Tivadar pontosan érti, miért az utcán válaszolgatott Orbán az újságírók kérdéseire, ott ugyanis nincs plafon Havas Henrik Orbán szentté avatását szervezi, hogy ne hasonuljanak meg vakhitű követői Dési János: K-európában eddig a pesszimista volt korunk realistája, aki már májusban felkiáltott: ajaj, mindjárt havazni kezd! Lendvai Ildikó: szeretné, ha megismételnék a kampányt Juszt László azt keresi, melyik csapat fogadná be Orbánt szertárosként A Heti Kamu megtudta: a Szent Korona helyett Kövér László bajusza előtt tehetik le esküjüket a képviselők Selmeczi Tibor előveszi a pincébe eltett krumplit, most, hogy elmarad a háború Orbán és zsebesei! – keressük együtt: Hogy hol a lé?
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.