Csatorna töltelék - 2007/15

„Jake anyja lefilmezte, hogy ezek az idegenek zöld zselévé változtattak itt valakit.”

Gyönyörű mondat, gondűző, tartalmas és szórakoztató. Éjfél után akadtam bele a Film+ nevű csatornán, aminek létezéséről ugyan tudtam, azonban eddig még nem élveztem szolgáltatásait.

Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy valahol, a világ egyik szegletében (Amerikára gondolok, de már nem vagyok ebben teljesen biztos) napi huszonnégy órában hülyeségeket írnak közepesen-jól megfizetett emberek, majd ezeket a hülyeségeket filmre viszik mások, a következő teremben becsomagolják, és konténerekben szállítják szerte a világba, hogy aztán éjfél után ráakadhassak.

Ezek az alkotások tulajdonképpen nem léteznek, nincsenek benne az adatbázisokban, senki sem látja őket, illetve amennyiben igen, a tudatküszöb alatt maradnak, és senki sem emlékszik rájuk, az egész csak egy színes, értelmetlen adatfolyam, egyszóval csak arra jó, hogy növelje a káoszt.

Ez azonban (hol is lennénk összeesküvés-elméletek nélkül?) nem lehet ilyen egyszerű.

A jó rendezők azért készítenek filmet, mert nem tehetnek mást, filmet kell csinálniuk, különben értelmetlen az életük.

A cinikus rendezők azért készítenek filmet, mert nagyon sok pénzt akarnak keresni, és ez is teljesen rendben van, még mindig jobb, mintha heroint adnának el gyerekeknek.

A fentebb felvillantott film alkotói azonban nem tartoznak egyik kategóriába sem, tulajdonképpen nem is rendezők, csak szorgalmas szakmunkások, mint ahogy a filmben szereplők sem színészek, igaz, a nézők sem nézők, így rendben is lehetne a történet, de nincs.

„Találkozott már olyan emberrel, aki kutya akart lenni?”

Valószínűbb, hogy ezekben a filmekben olyan kódolt üzenet van elrejtve, aminek hatására mosóport és kutyatápot vásárolunk (jobbik eset), de az is megeshet (rosszabbik eset), hogy hatásukra megengedőbbek leszünk független államok lerohanása esetén, és nyugodtan nézzük, ha a világban meglehetősen kiterjedt mészárlás folyik.

Jó lenne látni az összehasonlító teszteket, hogy milyen különbség lenne nézettségben, amennyiben csak villogó színes képeket adnának a csatornák, mindenféle összefüggés és értelmes mondatok nélkül, illetve ezen - valódinak tetsző - filmek, műsorok vetítése esetén. Elég, ha csak abból indulok ki, hogy valamelyik nagy kereskedelmi csatorna elsötétítése alatt nagyobb nézettséget produkált, mint azok, melyeken volt adás.

„Ezredes, mi van azon a tengeralattjárón? A pokol kiskapuja.”

Ahogy a tévékészülékek egyre vékonyabbak lesznek, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy a film csupán egy felszín, hártya a nagyon vékony képernyőn, és tényleg nincs mögötte semmi kiterjedés, semmi plusz dimenzió, sem tudás, sem erkölcs, sem szag, sem íz.

A 35-ös filmnek még volt érzékelhető kiterjedése, a VHS-szalagnak már alig, de a digitális felület tényleg elérte a nulla vastagságot, csupán két kiterjedés maradt, és az elveszett harmadik magával rántott mindent.

Érdekes figyelni, hogy igyekszik a filmipar kárpótolni minket a veszteségek miatt egyre nagyobb felbontással, mintha azzal pótolni lehetne bármit is.

Megy a cirkusz, hogy a 720x576-os felbontást felváltja a forradalmi 1600-szor ezervalamennyi, és akkor boldognak kell lenni, miközben a valóság bármilyen kis felületen is alapból hozza a végtelenszer végtelent.

Egyre tökéletesebb felületet kapunk, hogy megfeledkezzünk a mélység elvesztéséről, azonban még ez a tökéletesség is csak tökéletlenség, valami barkácskutya, pacák és massza.

„Ezt kipróbáltad már emberen? Nem, még soha.”

Ez a felület (modern technológia, NASA, teflon stb.) egyre szilárdabb és ellenállóbb lesz, lefed mindent, egy szívós héj rajtunk és mindenen, mert azzal nem nyugtatgatnám magam, hogy ez csak a tévében van.

Rég kijött onnan.

Jó néhány éve volt szerencsém találkozni egy hétéves gyermekkel, aki attól rettegett, hogy Donald kacsa kijön a mesefilmből, és megöli őt.

Hosszan kezelték, és fogalmam sincs, jobban lett-e.

Lehet, hogy meggyógyult, és már nem fél a borzalmas hangú kacsától, de valószínűbb, hogy egyszer kijött a dög, és kitépte a szívét.