Végbélkúp

Tegyük fel, hogy az Országos Választási Bizottság - és lapzártakor a szakértők szerint erre van a legnagyobb esély - úgy dönt, hogy elfogadja a Fidesz három népszavazási kérdését, ám ugyanígy elfogadja Kálmán László magyar állampolgár népszavazási kérdéseit is, s ha mindebben, tegyük fel, az alkotmánybíróság sem talál semmi kivetnivalót, akkor majd a referendum napján a választók a többi között a következő két kérdést találják egymás alatt a papíron:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy gyógyszereket csak gyógyszertárban lehessen árusítani?”
„Egyetért-e Ön azzal, hogy egyes vény nélkül is kapható gyógyszereket a gyógyszertárakon kívül is lehessen forgalmazni?”

Na most, az nyilvánvaló, hogy a két kérdés ugyanarra, az ország jövőjét legalább ezer évre meghatározó sarkalatos pontra vonatkozik: ha fölmegy otthon valakinek a láza, akkor a végbélkúpot csakis a patikában vehesse meg, vagy pedig az egyébként üzemanyag-forgalmazással foglalkozó benzinkút shopjában is hozzájuthat. Az erre adott válasz eléggé egyértelmű, lesznek emberek, akik a végbélkúp árusításának kompetenciáját a bolsevista diktatúrával, illetve a szent magyar szabadsággal azonosítják, s ennek megfelelően alakítják ki álláspontjukat.

Ismerve azonban a magyar társadalom állapotát, engem az egész népszavazásban egyetlenegy dolog érdekel, nevezetesen, hogy hányan lesznek olyanok, akik mind a két kérdésre az igen vagy a nem válasz melletti rubrikát ikszelik be, azaz a nemzet megmaradása érdekében egyszerre akarják azt, hogy végbélkúpot csakis gyógyszertárakban, illetve azt, hogy végbélkúpot egyéb helyeken is lehessen kapni.

A problémát részben a magyar lakosságnak a dialektikus gondolkodásra való hajlama okozza, egyszerre igenleni és tagadni is ugyanazt, a végbélkúpban legyen benne az is, hogy csakis meghatározott helyen árusíthassák, de úgy, hogy közben másutt is kapható legyen; nem véletlen, hogy a legnépszerűbb mesénk is arról az okos lányról szól, aki vitt is ajándékot Mátyás királynak meg nem is, „kint is vagyok, bent is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok”.

Attól tartok azonban, hogy van itt egy szimplább magyarázat is. A filozófián inneni szférában ugyanis az a nagy helyzet, hogy ha az egyik kérdésre igent ír be a választópolgár, akkor az alatta lévő hasonló, de ellentétes tartalmú kérdésre értelemszerűen nemet kellene mondania (vagy fordítva), ám ez már-már megoldhatatlan feladatot róhat a polgárra. Az eddigi népszavazásokon ugyanis az embereknek nem sokat kellett gondolkodniuk, pártállástól függően ha egy kérdésre igent vagy nemet válaszoltak, akkor a többinél is ezt tették; jellemző, hogy már a legelső referendum is „négyigenes” népszavazásként vonult be a történelembe, a polgár bement a fülkébe, s teszem azt, szétikszelte az összes igen kockát, és meg volt nyugodva, hogy nem Pozsgay Imre lesz a köztársasági elnök, és akkor az nyilván mindenkinek jó.

De itt most nehéz lesz embermillióknak azt nyomatni a fejébe minden lehetséges fórumról, hogy ez a mostani hétigenes-háromnemes szavazás lesz, mégpedig olyan formában, hogy a második, a negyedik és a hatodik sorban a nemet kell behúzni, a többinél viszont az igent; Magyarországon a legegyszerűbb kérdőlapot is kábé ötvenszázalékos hibaszázalékkal töltik ki az emberek, s hogy stílszerűen a vizitdíjat említsük, ennek elkönyvelése a hírek szerint megoldhatatlan szellemi feladat elé állította még az orvostársadalmat is.

A Fidesznek, persze, megvan a megfelelő hálózata: a programalkotási igazgatóságtól kezdve a választókerületi elnökökön át a kommunikációs irodákig csak a nagyhatalmak adminisztrációjához mérhető apparátus dolgozik a nemzet spirituális vezetőjének a keze alá, de mozgósítva lesz a Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség összes tagozata, a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Polgári Kormányzás 2006 nevű alakulat, a Nemzeti Konzultációs testület, a Civil Egyeztető Fórum, valamint a Hende Csaba-féle polgári körök, a megannyi ismeretlen ismerősről, az önkéntes aktivistákról nem is szólva.

A tét világos: el kell küldeni Gyurcsányt és bandáját, és erre modern polgári demokráciákban a legmegfelelőbb eszköz ötmilliárdért referendumot kiírni a végbélkúp kívánatos felbukkanási helyéről. A baj csak az, hogy Kálmán László kérdései túl logikusak, s félő, hogy az emberek, de még a Fidesz-hívők is elgondolkodnak rajtuk, s esetleg nem Gyurcsány ördögi alakja jelenik meg előttük a szavazófülke homályában, hanem a referendum tárgya: maga a végbélkúp. Innét aztán már csak egy lépés, hogy tényleg, miért ne lehetne végbélkúpot patikán kívül is kapni. Tényleg: mi a rossz abban, ha az önkormányzatok döntik el, hogy miként látják el az egészségügyi feladataikat, s mi kivetnivaló van abban, hogy földet az vehessen, aki meg is műveli?

Persze lehet, hogy éppen az ilyen igen-nemes, nem-igenes referendum alapozza meg az ország újabb ezeréves jövőjét, mégpedig olyan népszavazási végeredménnyel, amelyben az igenek meg a nemek is egyformán győztek, következésképpen mindenki győztesnek hirdetheti ki magát, úgy magyarázva a dolgokat, ahogyan akarja, hogy aztán az Alkotmánybíróság szokásos bölcs döntése nyomán a végbélkúpot személyesen a patikusok árulják a benzinkutaknál.

Ami pontosan beleférne a képbe.