Teletabi

Jól benyalta a világsajtó, s így értelemszerűen a magyar média is, arról a hatvanöt éves lengyel vasutasról szóló hírt, aki egy baleset következtében még 1988-ban kómába esett, s valami csoda folytán csak most, tizenkilenc év után ébredt fel. Csodálkozott is nagyokat, hogy nincs már kommunizmus, sehol a Lengyel Egyesült Munkáspárt meg a jegyrendszer, ellenben mindenkinek van már mobiltelefonja, és nemcsak ecetet lehet kapni a boltokban; az ilyen hírt szereti csak igazán az olvasó.

Nem véletlen, hogy pár évvel ezelőtt a Good bye, Lenin! című filmet is óriási sikerrel vetítették, pedig ez csak kitalált történet volt, egy asszony tért vissza a kómából, a családja pedig, hogy sokk ne érje a mamát, visszavarázsolta neki a régi NDK-t, Honeckerrel, Trabanttal, vendéglői generálszósszal.

Hanem ez a lengyel vasutas nem esett kómába. Az igaz, hogy a balesete után elébb megnémult, majd le is bénult, az orvosok már le is mondtak róla, a felesége ápolta otthon valami megfejthetetlen hittel, ám közben mindent, látott és hallott, ami a közvetlen környezetében zajlott, csak éppen reagálni nem tudott, ami feltehetően a sors legkegyetlenebb csapása, amit ember a nyakába kaphat. Aki szereti Roald Dahl Meghökkentő meséit, s nemcsak nézi, de olvassa is azokat, az emlékszik annak a professzornak az esetére, akinek az agyát a halála után is működésben hagyták a volt laboratóriumában egy lavórban, ám az egyetlen szemgolyóján kívül minden más érzékszervét elvették tőle. Délutánonként meglátogatta őt a felesége, ám az a kínok kínja volt, mert a korábban a puritán férje által kordában tartott hölgy most kirúzsozva, cigarettával a szájában hajolt a lavór fölé, s a férje szemébe fújta a füstöt; a szem mindent érzékelt, az agy mindent felfogott, csak épp nem tehetett semmit.

Ez lehet, hogy fantasztikus mese, teli derűvel, asszonyi bosszúval, de tudom én, mi az: tehetetlennek lenni. Midőn a gyerek még egészen kicsi volt, a tévénk minden reggel a BBC-re volt állítva, mert azon ment a Teletubbies című sorozat, amelyről legyen elég annyi, hogy már egy három hónapos magzat is feltehetőleg előrébb tart szellemileg. Felnőtt szempontból, persze. Mindegy, ezt nézte a gyerek, ám egyszer idegbecsípődés miatt mozdulni se tudtam napokig az ágyban, s a feleségem vitte a gyereket az óvodába, a BBC-ről elfelejtett átváltani, a távirányító számomra elérhetetlen magasságban volt valamelyik polcon, kénytelen voltam a Teletabikat nézni, és azt nem kívánom senkinek, a végén azon kaptam magam, hogy én is csücsörítek, selypegek, és délutánig ott marad a vigyor a számon.

A negyedik nap már kikrémezve a bajt a derekamból, s amúgy mentálisan is teljesen rendbe téve magamat, ott ültem a puffon, és áhítattal néztem a Teletabik vonulását, fel a dombra, le a dombról.

Ez már csak azért is idetartozik, mert ezekkel a rém egyszerű lényekkel lett teli a világsajtó, s épp a lengyel vasutas országának jóvoltából. Lengyelország gyerekjogi ombudsmanjának ugyanis feltűnt, hogy a sorozat egyik szereplője, mégpedig a lila színű ruházatot viselő Tinky Winky női retikült hord a karján, holott a fején háromszög alakú antenna van, tehát fiú, magyarán fennáll a veszélye annak, hogy Tinky Winky homoszexuális, és a lengyel gyerekek, sőt az egész világ fiatalsága ezt a mintát követi majd; a két Kaczynski országában tudjuk, hogy ez mit jelent.

Ombudsmannal nem szívesen vitatkozik az ember, pláne amióta Lenkovics Barnabásból a Tinky Winky szintű ombudsmankodása után alkotmánybíró lett, de hát az azért hogy a fenébe van, hogy én ágyhoz kötve, a Teletabi minden részletét magamévá téve, kvázi kómába esve nem vettem észre, hogy Tinky Winky a saját neme iránt vonzódik. Sőt, egyetlen magyar újságíró kollegám sem vette észre, ideértve a Demokratától kezdve a Magyar Nemzetig az összes, erre érzékeny publicistát? És hol van ilyenkor legalább a kereszténydemokrata párt meg a klérus? Mi több, a gyerek se nagyon vette észre, mert midőn mintát követve Tinky Winky akart lenni, nem az anyja lila kézitáskáját akasztotta a nyakába, hanem háromszöget követelt a sapkájára.

Megjegyzem, a Teletabi őshazája, Anglia sokkal toleránsabb. Angliában az egyik rádióállomás kérte fel a hallgatóit, hogy mondják meg, szerintük melyik a leggyanúsabb és a gyerekek fejlődésére nézve leginkább problematikus gyerekműsor. Ott szóba se jött a Teletabi, a legtöbb hallgató ugyanis a Micimackót kritizálta, amennyiben Micimackónak kizárólag fiúbarátai vannak, fennáll tehát a veszélye annak, hogy buzi, és akkor Malacka se áll meg a lábán.

Bőven itt az ideje, hogy a Kaczynski ikrek is megszólaljanak a Teletabi-kérdésben mint a kommunizmus igáitól megszabadult Lengyelország nemzetmentő vezetői, végre a helyes útra terelve a böszme lakosságot. Ez azért is volna kívánatos, mert a szerencsétlen lengyel gyerekjogi ombudsman, aki történetesen nő, nem győz szabadkozni. Érzi, hogy a két egypetéjű hülyeségei feltartóztathatatlanul eszkalálódnak, és nincs menekvés, mert azt mondja, egyáltalán nem hiszi, hogy a Tinky Winky tényleges veszélyt jelentene a feltörekvő ifjú lengyel nemzedékre, ám hivatalból lehet, hogy követelnie kell a Teletabik mellőzését a közszolgálati programból (a magyar ORTT meg nagyokat hallgat).

Hát, nem tudom, hogy a lengyel vasutas nem bánta-e meg, hogy nem esett mégis végleges kómába.