Csatorna töltelék - 2007/11

Már egy teljes órája alszik állva az ablakommal szemben egy részeg polgár, és néha kinézek: meddig bírja, elindul vagy összeesik? -, de semmi változás, tartja magát, néha meg-megkapaszkodik egy karóban, ami egyébként arra hivatott, hogy a gépjárműveket visszariassza a járdán történő parkolástól.

Egyértelmű patthelyzetbe került, képtelen elmozdulni, mert összeesne, de kipihenni sem fogja magát, mivel éppen áll.

Most kinéztem megint, semmi változás.

Teljesítménye egyedülálló a maga nemében, mert most délelőtt 11 óra van, és máris egyenletesen részeg, zökkenőmentesen agyhalott, mint magam is voltam legénykoromban, talán azzal a különbséggel, hogy én nem tudtam állva aludni.

Irigylem kicsit.

Hat éve vagyok józan, hat éve emlékszem minden egyes napra, amit megéltem, és lenne mit törölni, ha működne még az agyradír.

Nem panaszkodom, csak leszögezem.

Ahogy nemrégiben olvastam valahol: a társadalom egy (kisebb) része optimista és derűsen néz a jövőbe, a másik (nagyobb) részének pedig nem telik kokainra. (A kokain itt behelyettesíthető bármilyen tudatmódosító szerrel, ami nem depressziót okoz, hanem eufóriát, bár más a rövid és hosszú táv, de ne rontsuk le a poént hosszadalmas magyarázatokkal.)

Józan vagyok, mint a felnőttek.

Néhány hete éppen indultam volna pókerezni, amikor egy géppisztolyos rendőr közölte velem a kapuban, hogy maradjak otthon, mert szemközt túszokat szed egy bankrabló, ami elég hülyén hangzott ahhoz, hogy elhiggyem.

Érdekes helyen lakunk.

Feleségem jött hazafelé a száz méterre lévő postahivatalból (másik alkalom, nem történik minden ugyanazon a napon, csak sűrítek, ami az írók kedvenc fogása), mert eleget volt már ott, és a zebrán két kamasz felgyújtotta a haját, amit egy másik srác azonnal eloltott, tehát bízvást mondhatom: a terepen tartózkodó járókelők átlaga normális volt, de azért ez így nem teljesen fedi a valóságot.

Hoppácska van - mondaná Palik László teljes joggal.

Miközben egyáltalán nem akarom azt kidomborítani, hogy romlott volna a helyzet, nem állítom, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének hatására az emberek megvadultak, illetve azt sem, hogy Orbán Viktor sunyi uszítása miatt mindenki elveszítette erkölcsi tartását, nem, ez így van elég régóta, nincsenek csúcsok a grafikonon, csak beérett egy összefoglaló.

Folyamatosan „hálnak az utcán”, a parkokból, elhanyagolt külterületekről behúzódtak a térre a hajléktalanok, és most a fodrászat lépcsőjén alszanak, majd kéregetnek egész nap, hogy estére visszafeküdjenek. Nem lakásukból kicsalt öregek, hanem huszonéves punkok, akik udvariasan közlik, hogy szeszre kell a pénz, nem kenyérre, arra lejmolnak, hogy berúgjanak, és este el tudjanak aludni a lépcsőn, így aztán nem kell messzire menni, ha kezdődik egy új munkanap.

A pénz megszerzésére fordított idő és a regeneráló alvás mellett már nem marad idejük foglalkozni semmivel, kerek, teljes élet.

Normális üzletmenet.

Politikusok nélkül is borzalmas ez a világ, bár hétfőn már óvatosan belenéztem a parlamenti közvetítésbe, hátha, hátha, de nem, egy darabig még távol tartom magam a közügyek intézésének szemlélésétől, mert látok elég barmot az ablakból is.

Ettől hirtelen beugrik, honnan olyan ismerős az állva alvó férfi mozgáskultúrája és gesztusrendszere: bizony a parlamentből, amikor a kamera az éppen hazudozó képviselőre irányul, és a mögötte lévő sorban a kollégák megpróbálnak úgy tenni, mintha ébren lennének, csak ők laptop, újság mögé bújnak, alkarral támasztják fejüket, majd viccesen lebicsaklanak, és bele-beleesnek a képkivágásba, hogy aztán idegesen visszarántsák arcukat.

Ugyanez a heroikus küzdelem folyik az álom ellen.

Kíváncsi vagyok, mi történne, ha lemennék, és ráordítanék az ácsorgó-alvó emberre: ágyszám-csökkentés! - mire ő megnyomná a gombot, ami lehet igen, lehetne nem -, de késő, nincs már itt, elvitték vagy eloldalgott, esetleg visszament a Kétlyukú Borozó árnyas mélyére, ahol folytatja, amit el sem kezdett.

Minap egy részeg kergetett egy másikat üvöltve: lehugyoztál, lehugyoztál! - bömbölte az üldöző, az üldözött pedig valami bocsánatfélét mormogott. Volt a helyzetben minden: konfliktus, dráma, akció, de főleg a nagy magyar valóság, ahogy két, meglehetősen hugyos ember egymásnak esik a város közepén délután háromkor.

Nincsenek csúcsok a grafikonon, de tendencia az van: fokozódik az anarchia, mert rabszolgákból nem lesz hirtelenjében működőképes liberális demokrácia. Az emberek majd hálásan nyalják meg az érkező Erős Kezet, aki rendet tesz, bár kicsit náci, kicsit véres, de legalább eltünteti a szemetet.

Olyan az egész, mint egy tankönyvi példa a Közéleti Ismeretek Hülyéknek sorozatból. A végére lehet lapozni, ha valakit érdekel a kimenetel.