A foci én vagyok

Megyesi Gusztáv
1999. 03. 24. · Hócipő 1999/06
Hanacseknek vége. Múlt csütörtökön este a Sportvilág című rádióműsorban Torgyán József, a Ferencvárosi Torna Club minisztere bejelentette, hogy kérni fogja Deutsch Tamást, a Magyar Testgyakorlók Körének miniszterét, indítson vizsgálatot Hanacsek játékvezető ellen, mert a helyzet tarthatatlan.

Torgyán kint volt az MTK-Fradi mérkőzésen, a díszpáholyban ült, közvetlenül Deutsch mellett, zöld sálat lógatott alá, az MTK-drukkerek „szalonna, szalonna” rigmussal köszöntötték őt, majd az anyját szidták, ettől függetlenül a vidékfejlesztési miniszter tisztán látta, hogy Hanacsek bíró „a Ferencváros megfélemlítésének céljával osztott ki sárga lapokat a találkozó elején”, amiből kifolyólag Torgyán miniszter joggal tiltakozott határozottan, hogy „ilyen szintű bírót küldtek erre a rangadóra”.

Ebben az ügyben lépni kell - nyilatkozta a sajtónak.

Lépett, s meg kell őt értenünk. Torgyánnak nagyon sok munkája feküdt ebben a meccsben. A találkozó előtt személyesen kereste fel a játékosait az öltözőben, s a mágneses tábla előtti lelkesítő beszéde után taktikai s szakmai tanácsokat is adott Vlad edző ijedelmére (pl. hogy nyerni kell, s hogy fiúk, én is veletek megyek ám a busszal), erre fel ez a Hanacsek-senki egy ilyen szintű meccsen dúvadként esik neki Torgyán fiainak. De annyira, hogy - Torgyán rádiónyilatkozatát idézve -, még Deutsch barátom is elismerte, Hanacsek elfogult volt. Igaz, Deutsch azt is hozzátette, hogy más meccseken viszont a Fradi javára voltak elfogultak a bírók, mire viszont Torgyán azt felelte, jó, jó, de ez most nem más meccs, ez egy konkrét, megfogható meccs, az én meccsem.

Nem tudni, mi lesz, de Hanacseket ki kell takarítani a futball életből. Deutsch ezt már csak rutinból is meg fogja tenni, már három hete, hogy nem függesztett fel senkit, ráadásul a FIFA se szólhat majd egy büdös szót sem, mert bármit is szólnának Hanacsek likviditása ellen, az már beavatkozás volna a magyar belpolitikába, s lábbal tiprása a magyar jognak. A FIFA amúgy is öszszecsinálja magát a Deutsch név hallatán. Feltehetően koalíciós kompromiszszum születik majd a két miniszter között, Hanacsek föl lesz akasztva, cserébe viszont Deutsch, hogy egyensúly esete forogjon fenn, már bírókat is felfüggeszt majd, leginkább azokat, akik korábban az MTK ellen, illetve a Fradi javára fújtak brutálisan. Száz ilyen bíró is van, sőt, ezer, ezek mind Hanacsek sorsára jutnak, a végén pedig nem marad bíró, ami nem baj, sőt, éppen ez a kívánatos, szabad lesz a pálya, a többit pedig már tudjuk: Torgyán és Deutsch is tud meccset vezetni, egyik a a Fradi-összest vezeti majd, a másik az MTK-összest, amikor egymás ellen játszanak, egy félidőt én, egyet pedig te.

Eljő az idő, midőn egy felesküdött magyar miniszter arról ismerszik meg, hogy tréninget vezet, taktikát dolgoz ki, mágneses táblán korongokat tologat, gyúr, pulzust mér, igazolást ellenőriz, meccset köt le (pl. Milan Pesten), a JT-nél kijelöli magát vezetőbírónak (ő maga a JT is egyszemélyben), a Belgrád rakparton ülést hív össze, hogy Lányi kisgazda alelnök milyen formációt alkalmazzon az ÚTE színeiben a Fradi ellen, szombat délután utolsó tanácsokat ad a fiúknak, majd kivezeti a két csapatot a pályára, levezeti a meccset, de úgy, hogy közben a kispadon is ül, sőt, a B-közép sűrűjében is, szotyolát vesz saját magától, és azt meg is eszi, majd mint vidékfejlesztési miniszter szembeszáll Deutsch MTK-miniszterrel, hogy igenis, ha kell, tizenkét fővárosi csapat legyen a profi első ligában, kész, passz, rendbejött a magyar futball.

A szurkolók két táborra szakadnak? Az egyik Deutsch, a másik Torgyán anyját szidja, zsidózó, illetve szalonnázó kórusok fakadnak dalra, a zászlókra narancsot, illetve búzakalászt hímeznek otthon az asszonyok, a nézők a műsorfüzetekben tallóznak, Deutsch vagy Torgyán életútja izgalmasabb-e, a tippmixen pedig arra lehet fogadni, hogy hány ezer tonna búza marad Torgyán nyakán, illetve, hogy a legközelebbi tévé-vitán ki lesz az alkotmányjogban a nyerő: Deutsch, fideszjogász, vagy professzor Kolláth, alkotmányjogász.

Mire persze idáig eljutunk, a FIFA már rég kizárta a magyar futballt a nemzetközi életből, ám ez senkit az égvilágon nem fog zavarni. A magyar futball reprezentánsa addigra a parlamenti válogatott lesz, Orbán Viktorral az élen (már most is ők a magyar futball közepe, a Wembley utolsó meccsét ők játszák majd az angol képviselőkkel), Orbán pedig amúgy is egy parlamenti Európa-Kupa vagy bajnokok ligája megszervezésén fáradozik, s ha ez bejön, ő lesz a honi futballvilág egyszemélyben, de hiszen mindig is ez volt a kizárólagos álma.

Más variáció nincs. Hacsak az nem, hogy 2002-ben a FIFA nyeri a választásokat Magyarországon.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.