Kronoszinklasztikus infundibulum

Hetek óta nem láttam parlamenti közvetítést, és a politikai híreket is csak akkor tudom meg, ha hajnalban elordítják egymásnak ablakunk alatt a pékek. Mondhatnám, politikai vákuumba kerültem, de nagyon jó érzés, egyszer majd próbálják ki önök is.

Nem tudatos döntés volt, csak valahogy kirohadtam az őrjöngés napi megfigyeléséből, és ami hiánynak indult, később szenvedéllyé vált - nem foglalkozom politikával, legyen meg a város valahogy nélkülem, bírja ki érdeklődésem csappanását, most mutassa meg a madarat tolláról és a többi és a többi.

Kurt Vonnegut halála belerondított némileg ebbe az idillbe, pedig számítottam rá, legutóbbi könyvének olvasásakor éreztem, nem lehet sok hátra a mesternek, úgy búcsúzott az élettől és a politikától, hogy közben még megsimogatott mindent, mindenkihez volt egy-egy rossz szava, de már tét nélkül, csak úgy magának gyűlölte a világot, ami - szerinte - értelmetlen, gonosz és igazságtalan.

Legalábbis a világ amerikai változata.

Na most akkor képzeljék el, hogyan búcsúznának hasonló esetben a magyar változat munkatársai.

Kurt Vonnegut munkásságát a Kozmosz Könyvek első sorozatának segítségével fedeztem fel, majd a Kozmosz Fantasztikus Könyvek (immár puha fedéllel, de változatlan, magas színvonalon) közreműködésével mélyültem el benne, hogy aztán az Olcsó Könyvtár hozza elém az Ötös számú vágóhidat, a második világháborúról szóló regények csúcsát.

„Semmiben keringő salak a Föld” - énekelte Menyhárt Jenő, és - bár közvetve, de - ez sokat elmond lakóinak morális und szellemi állapotáról is.

Ha elég okosak lennénk, hogy átlássuk és felfogjuk az emberi ostobaság végtelen és borzalmas hatalmát, már régen megőrültünk volna, de szerencsére nem vagyunk elég okosak hozzá, így mindig adunk magunknak némi esélyt, reményt, lehetőséget.

Kurt Vonnegut elég okos volt, de írással védekezett a megtébolyodás ellen, mondatokat rakott egymás után a papírra, hogy ettől valamelyest józan maradjon, elmebeteg, különös, elkallódott, szétroncsolódott hősöket alkotott, hogy ne kallódjon, roncsolódjon.

Nagyon kemény, fárasztó út, válasszuk inkább az elbutulást.

„A szocializmus semmivel sem gonoszabb szó, mint a kereszténység. A szocializmusból éppúgy nem következik Joszif Sztálin meg a titkosrendőrség meg a templomok bezárása, mint ahogy a kereszténység sem áll ok-okozati viszonyban a spanyol inkvizícióval.”

Baloldalisága még - az egyébként hisztérikusan toleráns és önmagával foglalkozó - Amerikában is feltűnt, bírálói aggkori elhülyülésnek hitték elkötelezettségét a szocialista eszmék iránt, és honi kritikusai sem felejtették el soha megemlíteni, hogy a vénember a komenyisták hálójába került, bár nagyszerű, meg minden, csak ez a kommunisztikus elmebaja ne lenne neki.

Vannak itt problémák ennek megítélésével kapcsolatban, de szerencsére ráérünk, majd hetven év múlva visszatérünk rá.

Az azért erős figyelmeztetés lehet, hogy az Egyesült Államokban, ahol Kurt Vonnegut élt és alkotott, már valamivel korábban kipróbálták azon elvet, miszerint a piac majd megoldja a mezőgazdaság, az ipar és a hazudós politikusok problémáját.

Ha jók az információim, a megoldás felemásra sikeredett, de ez aztán tényleg nem az én szakterületem.

„Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz fölött. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának.”

Egy ember elkötelezettségének mértékét nagyszerűen illusztrálja, hogy mit tenne a tökéletes világ bekövetkezte esetén.

Én például egy tökéletes világban Simon mágusról írnék lírai, tényfeltáró nagyregényt, de főleg horgászással ütném agyon az időt. Hazai politikusaink nagy része a kereskedelemben dolgozna, közértekben osztaná az észt az alkalmazottaknak, barna boltosköpenyben, esetleg valami külvárosi csőkarimagyártó üzem élén keserítené a munkások életét, de Kurt Vonnegut ebben a tökéletes világban is nyugtalanító és provokatív politikai regényeket írna, mert megtalálná a tökéletességben a tökéletlenséget.

Ez a dolga (küldetése, feladata, mániája) neki.

Egy tökéletes világban rámutatna, hogy tökéletes világ nem létezik.

Most éppen halott, de ez ne tévesszen meg senkit.

Életművének jelentős része magyarul is hozzáférhető, méghozzá elég jó fordításokban, élvezhető, értő tolmácsolásban. Jó lehet Vonnegutot fordítani. (Mit csinálsz? Vonnegutot fordítok. És akkor elönti az érdeklődő arcát a tisztelet parancsolata, de rögtön jelentkezik a cinikus lakó is. Minek?! Vonnegut már eleve fordítva ír.)

Nem tudom magam rákényszeríteni, hogy használjam a múlt időt.

Egy Nagy Amerikai Szocialista minimum él, élt és élni fog.

„Avégből születtünk a világra, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!”

A tévénézés ebben a periódusban valahogy elmaradt, egy fél jéghokimeccset láttam, és azt, hogy valaki kiabál valakivel az utcán, de hogy miért, azt már nem vártam meg.

Egy tökéletes világban kortársaink jelentős része meg sem született volna.

Így adva helyet azoknak, akik örökké élnek.