n+1

Nem szívesen mennék át közgazdászba, de azért az igen érdekes, hogy miközben a magyar lakosság tudvalevőleg most sokkal rosszabbul él, mint öt évvel ezelőtt, sőt a márciusi reformnak nevezett megszorításoknak köszönhetően gyakorlatilag már éhen is halt, egyre-másra veszi fel a hiteleket, és mindent megvesz, amit eléje raknak.

A most közzétett adatok szerint az elmúlt két évben az autóvásárlásra fölvett hitelek összege megháromszorozódott, és a háztartások is jóval négyszázmilliárd fölötti értékben vettek föl kölcsönöket, végül is a lakosság mindösszesen hatezermilliárddal tartozik a bankoknak, és semmi jel sincs arra nézvést, hogy éhenhalás miatt ez a tendencia megállna.

Erre aztán többféle magyarázat van. Az egyik, s persze hogy ezt maga a pénzügyminiszter bizonygatja, hogy a lakosság bízik a reformok sikerében, úgy gondolja, hogy némi szűkebb időszak után mégiscsak itt lesz a Kánaán, akkora bizodalma van kormányban, reformban, hogy gondolkodás nélkül eladósodik, sőt nemcsak elfogadja, de közben bele is szeret a konvergenciaprogramba. Amiben lehet valami, mert én is a Gyurcsány-kabinet iránti szeretetemből kifolyólag vettem a múlt héten hitelre egy új mosógépet a fél perc alatt atomjaira szétesett régi helyett.

A másik magyarázathoz már erős magyarságismeret kell. Nem mondom, hogy ennek megértéséhez egy Stefka István-szerű fényes elme szükségeltetik, de hát mit csináljunk, ő pedzegette, hogy a magyar lakosság eljutott a múlt század eleji állapotokba, amikor is kizárólag kölcsönbe tudott vásárolni a sarki fűszeresnél, s a kocsmákban is csak a személyzet jóindulatának köszönhetően kaphatott italt hitelbe. Stefka a minap olyan kismamába ütközött a boltban, aki nem tudta kifizetni a pénztárnál a cechet, ezért szégyenszemre azt kellett mondania, hogy majd estére hozom a pénzt, és estére tényleg hozta; nyilván közben személyi hitelt vett fel az egyik banknál.

Ami csak azért fontos, mert hitelt felvenni maga a nemzetárulás. Ezt az egyik közkedvelt jobboldali hírportálon olvastam, miután az egyik cikk a magyarországi helyzetet elemezte. Arról van szó, hogy az SZDSZ most megválasztott elnöke, Kóka János, és egy Regős nevű ember hódítani jött Magyarországra, hogy az utolsó sejtjéig kizsákmányolja a magyar embert, ami ellen egyedül az erkölcs fegyverével lehet védekezni. Nem szabad, hogy Kóka és Regős, majd később aztán Kertész Imre (!) Nobel-díjas író elérjék a gazdasági céljukat, nevezetesen, hogy a dolgozó nép által megtermelt új értéknek a hetven százalékát zsebre vágják, ezért az egyetlen járható út, ha a magyar nép teljesen visszafogja a fogyasztását, s egyáltalán nem megy be a bankba kölcsönért, miáltal nevezett hódító urak tönkremennek. „Nincs szükség n + 1 cipőre, ruhára. Nincs szükség bizonyos italokra, ételekre” - önti a szerző matematikai formulába felismerését, s az ember tényleg elgondolkodik.

Egyrészt ugye már eddig is komoly lelkifurdalást okozott neki, hogy például egyenesen három pár cipője van otthon, s tavaszra újabb zöld színű tergálpulóvert akar venni a barna pantallójához, ezenfelül kacérkodik egy új kenyérpirító megvásárlásának lehetőségével is, egyszóval, fogyaszt, mint az állat, mégpedig oly javakat, amelyek nélkül eleink, egészen a hunokig visszavezetve, szépen elvoltak, ráadásul eme javak hiányában is képesek voltak utódokat nemzeni, lám, mi is itt vagyunk.

Azon már itt, a Hócipőben is sokszor elmerengtünk, hogy legjobb volna, ha a lakosság úgy ahogy van, teljesen leállítaná az anyagcseréjét, a szervezetének egyszerűen nem volna inputja, egy idő után aztán outputja sem, így nem verné magát semmilyen költségbe; megjegyzem, egyre szélesedő rétegek már komoly előrehaladást mutatnak eme állapot megközelítésében, ők már valószínűleg soha az életben nem vesznek fel hitelt, és nem vásárolnak még botmixert sem.

Teljesen igaza van a cikkírónak, hogy „ne az legyen a módi, hogy a gazdagságunkat csillogatjuk - ez az idétlen neodarwinizmus követelményét kielégítő elfogadását jelenti csupán” (sic!), ennek szellemében a polgári körökre támaszkodva meg kell szerveznünk a „vásárlási stop” akciókat is. Ezáltal ugyanis Kóka, Regős és Kertész Imre uraknak nem lesz profitjuk, amibe rövidesen bele fognak pusztulni, igaz, hogy mi is, de legalább látjuk még, hogy keselyűk köröznek az ő hullájuk fölött is, s az ilyesféle öröm a magyar embert mindenért kárpótolja.

Azon gondolkodom, hogy volt-e már a történelemben olyan eset, hogy a tömegek a saját elhatározásukra nem ettek, nem ittak, nem vásároltak, ám abba legelébb is a kizsákmányoló osztály pusztult bele, ideértve a Nobel-díjas írókat is. Ezt csak azért lenne fontos tudni, mert amint azt a mostani húsvéti vásárlási láz is bizonyította, a magyar nép egyelőre még méltatlan a magyar névre, egy se akadt a soraiban, aki ünnepek előtt a plázák, hiper- és szupermarketek ajtaja elé állva önnön testével védte volna meg véreit a nagy, közös bűntől, vagy verte volna ki a kezükből az elektromos citromfacsarót.

Illetve egy ilyen embert azért ismer a történelem, az már más kérdés, hogy karácsonykor, húsvétkor épp miatta van ez az eszement bevásárlás, arról nem is szólva, hogy láttuk, hogyan végezte.