Csatorna töltelék - 2006/23

Tökéletes történelmi pillanatban élünk, becsüljük meg, tartsuk nyitva a szemünket, és örüljünk, hogy nem valami tümmedt demokráciába születtünk, például Svájcba vagy Norvégiába, ahol semmi ilyesmi nincs,emiatt aztán boldogtalanok is a svájciak és a norvégok.

De mit csinálnak a norvég és svájci bolondok, ha nincs nekik Gyurcsány Ferencük és Orbán Viktorjuk? Elképzelni sem tudom, biztos emberevő-metál zenekarokat alakítanak, vagy isznak, mint az állat, de ez legyen az ő problémájuk.

Én tévét nézek.

Egészen pontosan: megnéztem Elbert Márta és társai DVD-jét, a Mozgóképes történelem címet viselő alkotást, amely a rendszerváltás dokumentumait mutatja meg azoknak, akiket érdekel.

Két óra tömény rendszerváltás, Fiatal Demokraták, Szabad Demokraták, Magyar Demokraták és a gonosz Magyar Szocialista Munkások, akik váltanának is meg nem is, de az Ellenzéki Kerekasztal lenyomja őket, mint fröccsöntő kutyája a meleg plasztiknyulat.

Úgy énekli Szűrös Mátyás az Internacionálét, hogy attól megfájdul a szív, legszívesebben mindannyian vele énekelnénk, mint ahogy Pozsgay Imre is szimpatikus, fontolva haladó, békés szocialista, aki vállán viseli a bizalom terhét, de méltósággal, emberszeretettel megtelve ácsorog a történelem főutcáján, ahol éppen kétirányú lett a forgalom.

Csintalan Sándor nem látszik egyik filmben sem.

Nem csak azért érdemes megnézni a Fekete doboz felvételeit, hogy elröhögcséljünk a Fideszhez csapódott komancsokon, hanem azért is, hogy megteljen szívünk valami vidámsággal, szeretettel és emelkedettséggel, és most nem tréfálok, nem ironizálok, nincs bennem semmi cinizmus. Tényleg meghatott a film, felidézte bennem a nyolcvanas évek végét és azt a furcsa hangulatot, amit a választások előtt éreztünk, amikor még nem volt szabadon választott parlamentünk, de volt egy rakás nagyon értelmes, büszke és bátor értelmiségink, akik véget akartak vetni annak a szürke pokolnak, amit létező szocializmusnak hívott a bénák serege.

Jó volt látni azt, aminek most a paródiája zajlik.

Akkor megvívták harcukat az értelmiségiek, és most megpróbálják megvívni sajátjukat a korlátoltak is, de azért ez nem így megy. Egy rendszerváltás volt, és most jó darabig nem lesz másik. Még szerencse, hogy nem jelentkeztek mindazok, akik nyolcvankilencben nem értek rá, nem követelték, hogy nekik is jár egy kis utcai lázongás, tüntetés és rendszerváltás, mert akkoriban éppen a telken voltak, esetleg influenzások.

A tüntetőket bátorítani kegyetlen cinizmus, mert nincsenek tudatában annak, amit mondanak, szavaik a klinikai politizálás határán lógnak át minden alkalommal, ha két mondatnál többet engednek meg maguknak, és adni alájuk a lovat, nos olyan fokú politikai aljasság, amit még az én edzett pofám is nehezen visel.

El is kezdtem olvasni Moldova György könyvét Kádár Jánosról, hogy ki is szakadjak a folyamatos őrületből, de ne is távolodjak el messzire a mi kis hazánktól.

Mást vártam, valahogy a beharangozókból, reakciókból azt vártam, hogy valami vállalhatatlan, benyalós könyvet írt a szerző, de nem, a Kádár János tisztességes könyv, bár a szerző értelmezéseivel nem értek egyet, politikai nézeteit nem osztom, azonban úgy tudom elolvasni, hogy nem kapok közben agyvérzést, nem érzem, hogy át akarnak verni.

Moldova szerint Kádár János jó fej volt, szerintem meg nem.

Van, aki szerint Antall József is jó fej volt, szerintem ő sem. Gyurcsány Ferenc sem jó fej, Orbán Viktor sem jó fej, de minden bizonnyal akadnak, akik ellenkeznének velem. Ha azonban Szijjártó képviselő akarna meggyőzni, hogy Orbán Viktor jelentős és értelmes politikus, akkor habzani kezdene a szám, ha viszont Moldova György népszerűsítené a Fidesz vezérét, azt valahogy elviselhetőnek tartanám. Stílus kérdése.

Nem változna a véleményem semmit, de legalább nem állna le az emésztésem.

Október huszonharmadika előtt írom ezeket, amikor még nem lehet tudni semmit az elkövetkező napokról, csak annyit, hogy hamarosan döntésre kell vinni az alkotmányozó sátortábor ügyét, mert különben egy életre beégünk önmagunk és a világ előtt.

Az egész valahogy mocskos, ostoba és szürke, elég megnézni egy híradást, hogy koszosnak érezzük magunkat. Nincs semmilyen jó megoldás, amit így utólag (előre) javasolni tudnék, tehát csak nézem a történéseket, és nincsenek illúzióim. Hagyom, hogy irigyeljenek a norvégok és a svájciak, de azért nem vagyok benne teljesen biztos, hogy pontosan értik a helyzetet.