Tibi Bá'

Van abban valami mélységesen elgondolkodtató, hogy e pillanatban Tibi bácsi az ország legnépszerűbb embere. Amint kiteszi a lábát az utcára, menten leszólítják, élemedett korú hölgyek kezdenek sikongatni, komoly férfiak kérik a tanácsait, és számolatlanul kapja a házassági ajánlatokat. Tibi bá’ napi három órát tölt a számítógép előtt, saját termesztésű csicsókát árul az interneten kilószám, válaszol minden meghívásra, legutóbb három napig bulizott 69 évesen tinilányok között; szerencsétlen Uhrin Benedek két év után most lép fel újra a Szigeten, de már a kutya se lesz rá kíváncsi.

Tibi bácsi a király.

Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy ő az Áll az alku? című, főműsoridős, TV2-s produkció állandó főszereplője. Aki az Áll az alku? című műsort sem ismeri, annak most nem fogom elmondani, hogy micsoda, legyen elég annyi, hogy miután Vágó Istvánt megszüntették az RTL Klubon a Legyen Ön is milliomos! című kvízműsorával együtt, s a további műveltségi vetélkedőket egy Balázs nevű, eleddig tisztázatlan IQ-jú fiatalemberre bízták, az Áll az alku? lesz az ország legjelentősebb szellemi vetélkedője. A szellemi próba abban áll, hogy huszonegy játékos közt kiosztanak huszonegy bőröndöt, mindegyikben pénz van, az egyikben ötvenmillió, a másikban kevesebb, van úgy, hogy csak egyetlen forint, mindegy is, a játék szórakoztató, és tökéletesen lefedi a mai Magyarország társadalmát: ha valakinek a bőröndjében tízmilliós vagy annál nagyobb összeg lapul, akkor azt megnyervén ő már példakép lesz, akire hősként néznek az emberek, s ennek megfelelő bánásmódban is részesíti őt a sajtó.

Nincs ebben semmi hiba. Ám ha valaki azt hiszi, hogy Tibi bá’ nagyobb összeget nyert már a bőröndjének köszönhetően, és ettől lett népszerű, sőt mára már egyenesen a TV2 reklámarca, nagyot téved. Tibi bá’ úgy lett népszerű, hogy még egyetlenegyszer sem versenyzett, egyszerűen a háttérben maradt, s csak akkor mutatta a kamera, amikor a versenyző azt mondta neki, hogy Tibi bácsi, nyissa ki a bőröndjét. És akkor Tibi bácsi kinyitotta, és az volt benne, ami volt, a női társadalom mindenesetre G-pont közeli bizsergést érez magán Tibi bácsi minden koffernyitásakor, és azt mondja, ezért már érdemes volt megszületni.

Tibi bá’ tehát semmi mást nem tud, mint felszólításra bőröndöt nyitogatni, de azt nagyon.

Ez feltétlenül figyelemre méltó. Mert mi volt eddig? Vágó Istvánnál szabadidős postások vért izzadva válaszoltak néhány hirtelenjében jött kérdésre a reneszánsz zenétől kezdve a kvantummechanika titkain át az ókori olimpiákig, ám ha nem vittek haza húsz- vagy negyvenmilliót, le se szarták őket, mert mi abban a hecc: állat támasztva gondolkodni, meg belevörösödni az agyhasználatba. Tavaly ilyenkor még a délelőtti betelefonálós műsorok vitték a prímet a maguk extravagáns kérdéseivel, példának okáért, hogy a Duna melyik várost szeli ketté két partot képezve maga körül: Szegedet, Budapestet vagy a Hortobágyot? Illetve, miután nem érkezett elfogadható megfejtés, a „hol folyik a Duna?” kérdésbe fordult a kvíz, s erre már százával érkeztek a helyes válaszok, hogy „a híd alatt”, amit percekig tartó sikongatással ünnepelt a győztes és az őt segítő, erre a délelőttre szabadnapot kivett kollektíva, az ember sajnálta is, hogy nem lehet közöttük.

Ez is rendben van. E sorok írója amúgy is afféle homo ludens, mindenféle szellemi játékot szeret játszani, s mélyen előrehajolva emel kalapot mindenféle tudás előtt, példának okáért, amikor valakinek kijön este legalább négy kenószáma, és őszintén együttérez azokkal, akiknek csak hármasuk van a lottón, de úgy, hogy az elmondásuk szerint pont a két könnyű számot nem találták el, pedig a három nehéz bejött.

Most ennek vége. Most már nagy ívben tesz az ország az efféle tudásra is, úgy látszik, beleunt az állandó szellemi készenlétbe, ennek megfelelően új ideálokat keres. Teljesítménytől és szerencsétől függetlenül ma az a nyerő idol, aki egy bőröndöt a megfelelő vezényszó után fel tud nyitni, sőt afféle bónuszként az esetek többségében a koffer belsejében található számot is be tudja olvasni. Mélyebb összefüggésekbe ágyazva ez annyit tesz, hogy a jövő társadalma ezután a kétmilliárdos lottónyertesekre is ugyanolyan közömbösen fog tekinteni, mint az akadémia rendes tagjaira. A magyar társadalom a lottóhúzások után nem a nyertest fogja ünnepelni, hanem mint az Áll az alku?-ban a koffert, magát a lottógömböt, amelyben pontosan kilencven golyó forog. Sőt, minthogy a tudományos és technikai forradalom jegyében a számokat immáron nem Hédike húzza ki, hanem sűrített levegő, az emberek nem Hédikét fogják fétisként tisztelni, hanem azt az embert, aki a sűrített levegőt palackozta, ami aztán rövid átmenet után nyilvánvalóan abba az állapotba torkoll, amikor a társadalom már egy üres palack láttán is euforikus sikongatásban tör ki, és fél életét adná azért, hogy a palackkal összeköltözhessen.

A palack mint fétis. A nagyapám állt mindig filozófusi elmélyedéssel egy palack szódavíz előtt ivászatos esték utáni reggeleken, mélyen elgondolkodva a palackban táncoló buborékok mozgásán, hogy aztán két enyhe böfögés között a nyitott ember rácsodálkozásával állapítsa meg halkan, nagyon halkan, de már nem is velem, hanem egyenesen a világmindenséggel pörölve, hogy „hiába, no, az élet már csak ilyen.” - És akkor én a nagyapámat nagyon bölcsnek és okosnak láttam, a világot meg végtelenül egyszerűnek.

Ne hagyjuk Tibi bá’ bőröndjét elzülleni.