Tar-túra

Megyesi Gusztáv
2013. 10. 02. · Hócipő 2013/20
Állunk az Unplugged nevű debreceni kocsmában, amelynek valamikor még Lilla volt a becsületes neve, alig lézengenek néhányan, tavaly sokkal többen voltak. Ám aki itt van, minőségi vendég: ötven körüli férfi ül a műbőr fotelban és dartsozik, ülve dartsozni se láttunk még embert soha. Fogja a nyílvesszőket, kényelmesen hátradől, majd kellő koncentráció után dob, és általában el is találja a dartstáblát.



Tavaly úgy öt-hat ember állt a pultnál, melósok, hajléktalanok, s nézték az inváziót, mint csörtet be a kocsmába húsz-harminc vendég, a Tar-túra résztvevői. Megszállják a kocsmát, s mikor mindnek pohár kerül a kezébe, valaki előáll és olvasni kezd négy-öt percnyi részletet Tar Sándor valamelyik novellájából. Kocsmáról, melósemberről szólnak ezek a felolvasások, nem is szólhatnának másról, mint a nyomorúságról, hiszen szinte csak nyomorúságot látni mindenütt, ahogyan a túra beharangozójában is olvashattuk: „A rendszerváltás óta már csak botladoznak, sántikálnak és bicegnek közöttünk a szegény emberek, és a magyar társadalom többsége úgy néz rájuk, mint a tetvekre - azt viszont nem nézi el nekik, ha ugrálnak. Ne ugráljon, ne beszéljen, ne mondjon véleményt, ne kritizáljon, ne szólaljon meg itt senki, ez az új kurzus parancsa. Itt, Európa új szegényházában ezt mára alaposan megtanulták a havi negyven-ötven - ezer forintjukért dolgozó emberek, a kiszolgáltatottak, a megfélemlítettek, a megnyomorítottak, a becsapottak és kifosztottak. Akikért lassan senki nem emeli föl a szavát, mert a hatalom lesújt mindenkire, aki nem menetel együtt vele.”



Nem tudni, hogy az üres kocsmák összefüggésben vannak-e a beharangozóban írottakkal, min - den esetre a túra alatt, reggel tíz és délután kettő között nem nagyon találkoztunk vendéggel egyik kocsmában sem, hacsak nem a rezsicsökkentésnek örültek a távolmaradottak meghitt, családi körben vagy épp az Arany Bikába betérve, előkelő helyen kiélve felhőtlen boldogságukat.




Tar Sándor 2005 januárjában halt meg, s még annak az évnek a nyarán találta ki Giczey Péter, Kácsor Zsolt és Porcsin Zsolt, hogy valamiképpen meg kellene emlékezni a viharos és szomorú életű íróról. Porcsin Zsolt szerint Kácsor kollega ajánlotta a kocsmatúrát, minden évben végigjárni azokat a helyeket, ahol Tar Sándor rendre megfordult. Leginkább persze a lakóhelye körzetében, a Dorottyában, a Paksiban, amit ma Balszélsőnek hívnak, ezekben a krimókban mindig meg lehetett találni. Amikor aztán Tar Sándor a városba ment, útközben be-benézett néhány műintézetbe, oda- meg visszafele is, ezért is kezdődik a Tartúra a Turmix vendéglőben, ötvenméternyire a Nagytemplomtól.



És a piactól. Mert azt nem lehet megtenni, hogy a vonatról leszálló tarturista ne a piacon kezdje, a túra mínusz egyedik állomáshelyén, ahol olyan lacikonyha található, amelyből kevés akad az országban, csak azt kell eldönteni, hogy reggeli gyanánt pacalt, toroskáposztát, hurkát, kolbászt, hagymás vért vagy hagymás velőt eszik-e az ember; sajnos, mindbe belekóstolni már délben se nagyon megy. Kocsival senki se érkezik a Tar-túrára; alkoholmentes sört vagy csak málnát, egyéb lónyálat inni olyan, mint zokniban tusolni a Medicor zuhanyzójában, továbbá mélységes mély sértés Tar Sándorra nézve. A Medicor nem véletlenül kerül szóba, a túra résztvevőinek többségét Tar Sándor egykori medicoros társai alkotják, munkásemberek, ha úgy tetszik, melósok, akikhez az egykoron az NDK-ban dolgozó kollegák csatlakoznak, mert Tar egy időben a keletnémeteknél kereste vendégmunkásként a boldogulást.



Porcsin Zsolt, aki az ország egyik legkiválóbb honlapját szerkeszti vagy.hu címmel, dacolva a hivatalos Debrecennel, a kósalajosi szellemiséggel, azt mondja, hogy a Kelet-Németországban dolgozó magyarok, akár karl-marx-stadtiak, akár drezdaiak vagy lipcseiek, az NDK megszűnése óta összejárnak, függetlenül Tar Sándortól, aki nem vett részt ezeken a találkozókon, viszont a halála után az endékások elsőként csatlakoztak a túrához.



Húsz-harminc emberről van szó, semmi felhajtás, diszkrét gyülekező a Turmix asztalainál, majd laza, feltűnésmentes séta a már említett Unpluggedba, majd a Prémiumba, a Dorottyába, legalábbis annak bejáratáig, mert az intézményt épp felújítják, aztán a Balszélsőbe, végül az Ádám presszó kerthelyiségébe, ahol viszont a sörön kívül babgulyás várja a vendégeket minden évben. Itt már keveredik az asztaloknál pesti irodalmár, vasutas, egykori lakatos, lapszerkesztő, regényíró, s aminek Tar Sándor is tán a legjobban örülne: megannyi egyetemista. Minden évben meglepetést okoz egy-egy bölcsészhallgató. Idén például egy 26 éves fiatalember állt az Unplugged kocsma porondjára, s olvasott fel egy Tar Sándor-verset, ami igazi kuriózum; a fiatalember maga kutatta fel a verset, Kácsor Zsolttól tudni, hogy a fiatalember pesti születésű, de most Pécsről érkezett a barátnőjével Debrecenbe.



Miközben helyi irodalmárok, noha kedvelik Tar írásművészetét, nem merik vállalni a túrát; végigvonulni a városon liberális csapattal: szörnyű bűn. Könnyű Závada Pálnak, ő már klasszikus közellenség; ez a mai hivatalos Magyarország nem is annyira a liberális gondolkodást, mint inkább a tehetséges embereket nem szereti, az önálló gondolatot és akaratot. Csoda-e, hogy Tar Sándornak nincs emléktáblája Debrecenben; ha minden igaz, majd jövőre, a tizedik emléktúrára dobnak össze a résztvevők egy táblára valót; a város nem tekinti magáénak az írót. Ebben nyilván közrejátszik besúgó múltja is; akkor viszont mi végre adott neki ingyen díszsírhelyet a város, igaz, nem „kiemelt kategóriájú”, hanem csak „kevésbé kiemelt kategóriájú” sírhelyet. Vagy akkor mire fel az 50 ezer forintos ösztöndíj, amit az író a halála után (!) kapott a várostól; s csakugyan: mekkora novellát írna mindebből Tar Sándor, ha ugyan egyáltalán érdemesnek tartaná tollára venni az efféle hétköznapi abszurditásokat.






Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.