Szódás, szódavíz

Megyesi Gusztáv
2013. 09. 04. · Hócipő 2013/18
−Mi történik, ha kifogy a készlet?

−Nem fogy ki.

Az üres szódásüvegeket nézzük, a régi, klasszikus, dombornyomásos palackokat, a legtöbb még a háború előttről való, és fémből van a feje. Semmi nosztalgia, szigorú tárgyszerűséggel jegyezzük meg, hogy igen erős üvegek, vastag falúak, legyen elég annyi, hogy úgy telt el gyermekkorunk, hogy egyetlen szódásüveget sem törtünk össze, nem is láttunk ilyet.

−S ha mégis kifogy? Eltörnek, ellopják őket…

−Akkor nem tudom, mi lesz. Szódásüveget ma sehol sem gyártanak.



A zuglói, Ilka utcai szódásüzemben állunk, Guttman Tamásné, Éva asszony birodalmában, pár négyzetméter az egész. A földszinten töltenek és árusítanak, a félemeleten javítanak, s ott van az iroda is, valamint minden létező helyen üvegek, ballonok és flakonok töltésre várva; a teliket szinte azonnal viszik. Lerobbant bérházak között bújik meg a szikvízüzem, ha akarnák, se tudnák bővíteni, nincs hozzá hely.

Hagyjuk most a szódavíz történetét, Jedlik Ányost, aki 1844 októberében Fóton mutatta be barátainak, Vörösmartynak, Bajzának, Czuczor Gergelynek a találmányát, amellyel savanyúvizet lehet spriccenteni az urak borába, miként Joseph Pristley angol papot sem említjük, aki már 1767-ben széndioxidot tudott vízzel elegyíteni. De legfőképp a retrózást hagyjuk. Az utóbbi években újra népszerű lett a szódavíz, egyre több vendéglőben teszik ki az asztalra a klasszikus és ormótlan szódásüvegeket, akár dísznek is, erre mondják, hogy retróérzés, holott többről van szó.



Ha Magyarországon az utóbbi tíz-tizenöt évben valami kezdett civilizálttá válni, akkor a borászat mindenképpen; egyre több a jó bor, az pedig megkívánja a szódavizet, a jó borból készült fröccsöt, spriccert, hosszú- vagy rövidlépést bűn ásványvízzel készíteni. Tablettás borhoz jó akár a tablettás ásványvíz ásványvíz is, ám aki igényes, annak szódát kíván a szervezete.

Volt olyan időszak - mondja Éva asszony −, amikor azt hittem, vége a boltnak, el kell adni, annyira nem kellett a szóda. Aztán mintegy varázsütésre egyszer csak jönni kezdtek a vásárlók, bejelentkeztek a vendéglők, s ma már kulturális meg gasztronómiai rendezvényekre, fesztiválokra viszik a szódánkat.



A kisüzem 1987-től létezik, le se tagadhatná a nyolcvanas éveket, mert a cégtáblára Buborék GMK van kiírva. A Guttman család a kilencvenes évek elején vette meg a céget, mert az előző tulaj inkább a benzinkútban látott fantáziát. Éva asszony addig a pestlőrinci önkormányzat beruházási osztályán dolgozott húsz éven át, igen nagy sikerrel, rangja, tekintélye volt, nagyvállalatok vezérigazgatóihoz volt bejárása, mígnem a rendszerváltás utáni magyar közigazgatás egy csa pásra kiábrándította mindenből. Ráadásul a családnak más vállalkozásai is voltak, példának okáért, férjével zsanérokat gyártottak a pincében, s mert jött egy ajánlat, Éva asszony úgy gondolta, a szódavízüzem is elfér még az életében. Főleg hogy be van már járatva, csak egyszer-egyszer kell benézni.



De nem. A szóda egész embert kíván, s egyáltalán nem irodalmi értelemben, hanem elsősorban leltárilag: ha nincs bent a gazda, mindenki azt csinál, amit akar, saját zsebre dolgoznak a szállítók, s eleltűnik hatvan-hetven ballon szóda. Éva asszony otthagyta az önkormányzatot, azóta a szódának él, a tanfolyamot is gond nélkül elvégezte, gépészként amúgy is érzéke van az efféle munkához; azt mondja, ebbéli pályafutása legnagyobb sikere az volt, amikor a régi töltőember, Zsolti, azt mondta neki, nahát, főnökasszony, nem gondoltam volna, hogy így tud tölteni.

Az üvegeket nézzük, s közben megtudjuk, hogy a műanyag szódáspalackokkal sokkal kevesebb a baj, a fémfejeseket állandóan javítani kell, főleg a rugóval akadnak gondok, de van, hogy egyszerűen csak nem jól zár a szelep.



−A múltkor esküvői rendelésünk volt, három faládával, ez harminc üveg szóda − mondja Éva asszony. - Gondoltuk, szorgalma sak leszünk, s előre egy héttel megtöltöttük az üvegeket. Aztán amikor vittük volna, kiderült, hogy a legtöbbet újra kell tölteni.

Igaz viszont, mondjuk mi erre, hogy a műanyag az mégiscsak műanyag, sőt a leglehetetlenebb szódáspalackokon háló is szokott lenni, ami már az első használat után kimondhatatlanul mocskos lesz. S egy sajnálatos sajtóeseményről is hallunk: lakik a közelben egy főszerkesztő, az mindig koszosan hozza vissza a szódáspalackot, ami hagyján, de nem kívül, hanem belül koszos a palack.

A töltés maga rém egyszerű: a szén-dioxid nagy nyomás alatt keveredik a vízzel, az Ilka utcában egy injektoros szivattyúval a széndioxid és a víz együtt kerül a töltőgépbe. Nagyokat bólintunk, mint ha bármit is értenénk; annak idején a hatvanas évekbeli szódásszifonokban sohase tudtunk normális szódát előállítani, a patront amúgy is másra használtuk, kiválóan lehetett vele egy szög segítségével rakétásdit játszani. Egyébiránt a szódásüvegben kétszer olyan dús a szódavíz, mint a szifonban, mondhatni nem vicc a dupla buborék.



Az üveges szódánál tényleg nincs jobb. Éva asszony kínál is bennünket egy-egy hosszú pohárral, közben megemlíti, hogy nagy szerencséjük van a csapvízzel, mert a legnagyobb kánikulában is 14 és 18 Celsius-fok között maradt a hőmérséklete, márpedig a szén-dioxid ebben a tartományban oldódik fel a legintenzívebben a vízben, amit egyébként tisztítanak, hogy ne legyen klór - ízű a végtermék; ha jól értjük, akkor a tisztított vizet tisztítják meg a tisztítóanyagoktól. Mindegy is, a legszívesebben a szánkba kapnánk a szódásüveg fejének a csövét, mint kamasz- sőt felnőttkorunkban is tettük, óvatosan nyomva persze a fémkart, mert ha túl erősen tesszük, nagy hevülettel, akkor szanaszét fröccsen a szódavíz, ami pedig drága kincs.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.