A Hold utca fényes oldala

Para-Kovács Imre
2013. 06. 26. · Hócipő 2013/13
Mi lenne akkor, ha egyszer az életben ki tudnánk kapcsolni a politikai Magyarországot, és csak Magyarország maradna, ügyek, barmok, hazugságok és bűncselekmények nélkül, csak az utcák, éttermek és vásárcsarnokok?! Nem tudom, mert nem lehet kikapcsolni, de néha percekig, néha órákig képesek vagyunk úgy tenni, mintha sikerült volna, és - mint megfigyeltük és rögzítettük - ilyenkor általában étel, ital vagy nagyobb vízfelület közelében vagyunk.

Most például a Hold utcai csarnokban jártunk, ahol éppen főztek, ettek és vásároltak az emberek, amitől teljesen emberinek tűntek, kampókról sonkák lógtak, fazekakban levesek gőzölögtek, és az írók sem írtak, hanem ételt készítettek, különös tekintettel Cserna-Szabó András ra, akitől egyébként sem áll távol ez a tevékenység, tehát nem oly’ meglepő és szórakoztató, mint amikor a köztévé korai idő szakában a bemondók énekeltek vagy a me teorológusok bűvészkedtek, bár rögtön pontosítanom kell: nem annyira meglepő, de sokkal szórakoztatóbb.



Azon kevesek közé tartozom egyébként, akik még sohasem kóstolták Cserna-Szabó főztjét, és - mielőtt szorongva várnák a katarzist, kénytelen vagyok leszögezni, hogy - ez nem is változott, de szövegei alapján elhiszem, hogy képes ételeket alkotni, de a lényeg most egyáltalán nem ez, hanem a légkör, amiről már fentebb beszéltem (írtam), és most, hogy felidézem, megint torokszorító és fenséges a tudat, hogy élhetnénk egészen másképp, sokkal, de sokkal jobban, mint ahogy.

Ez egy gasztronómiai rendezvény volt, amit csak azért nem nevesítek, mert már régen vége, mire ezt olvassák, illetve kiemelni sem szeretném a hasonló akciók közül, mert a jelenségre koncentrálok: amikor emberek együtt főznek és esznek, akkor arra az időre az ország jobb hely lesz. Egy kicsit. Aztán persze megint…


A Hold utcai csarnok önmagában is hibátlan épület, és ha csak a piac működik, akkor is érdemes felnézni, miközben vásárolunk, mert direkt kipróbáltam, és igen, végig lehet menni úgy a helyen, hogy észre sem vesszük a döbbenetes tetőszerkezetet, tudatosan kell felfelé nézni, mivel a rutin tönkreteszi az élményt. Én mondjuk, fel is másztam a hátsó lépcsőn, és nézegettem egy darabig az egészet felülről, amikor a fesztiválnak már rég vége volt, kiürültek a látványkonyhák és pékségek, de még így is működött.

Talán nem titok a jó ízlésű, tehát ezen beszámolót olvasó közönség előtt, hogy a fotográfus kollégával egyetemben piaci létformát élő egyének vagyunk, azaz nem plázákban, pályaudvarokon, Vidámparkban, de nem is a leginkább logikus kávéházakban szeretünk időt tölteni, hanem kifejezetten piacokon (innen is ered ismeretségünk, de ezt csak leendő életrajzíróim kedvéért), tehát bizonyos ismeretekkel rendelkezünk, mondhatnám: büfék vagyunk a témában, de nagyon.



Nem ismerem az ő idevonatkozó ideológiáját, de én azért érzem magam biztonságban és jól a piacon, mert itt még valódi emberek vannak, mind az eladók, mind a vásárlók oldalán, de leginkább a lézengő, időt pocsékoló, hozzánk hasonló alakok rendelkeznek kifejezetten emberi tulajdonságokkal.

Ez így természetesen nem igaz.

Mindenhol emberek vannak, a plázákban, a pályaudvarokon, a Vidámparkban, de még a Parlamentben is, de a közeg megakadályozza őket abban, hogy ezt kimutassák, megéljék, amitől az egész vacak lesz, a piac meg nem.

A piac nem zárt és nem túlszabályozott rendszer, ezért mindig résen kell lenni, sohasem lehetünk kikapcsolt állapotban, nem cselekedhetünk mechanikusan, nem fordulhatunk magunkba, mivel a helyzet pillanatról pillanatra változik, mindig éles, mindig emberi.



A közösségi terek általában annyira specializáltak, vagy éppen ellenkezőleg: semmilyenek, hogy alvajárás közben is simán eligazodunk bennük, megvesszük, amit akarunk, eladjuk, kidobjuk, kitöltjük, ilyesmik, bemegyünk, kijövünk, akár órákat töltünk bennük igazi ottlét nélkül. A piac mindennek az ellentéte, és ehhez jön még az esemény, amikor nem úgy piacolunk, mint általában, hanem nagyon és kipirult arccal, kibontott hajjal, mint tavasszal a partizánlányok a filmeken.

A gasztronómiai rendezvények ünnepek, nem vallási, nem politikai, nem történelmi ünnepek, hanem rendes, pogány rendezvények, olyanok, amilyeneknek a hétköznapjainknak kellene lenniük, ha.

Időről időre megpróbálnak a hatalomtechnikusok politikát vinni az étkezésbe, de gyorsan röhejessé válik az egész, és a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba: az emberek esznek. Ha töki pompost, akkor töki pompost, tökéletesen mindegy, mert aki politikailag eszik, az teljesen hülye, és előbb-utóbb kihullik a rostán.



Az arányok viszont sajnos nem rajtunk múlnak, hogy mennyire lesz egy város a politikusok foglya, az józanságukon és belátásukon múlik. Délen könnyebb a helyzet, ott egész évben lehet az utcán enni, és a legsötétebb diktátorok is belátták: amíg a nép sajtokat kóstol vagy zöldségeket pirít, addig ők nyugodtabban lophatnak a nevében, mint ha akadályoznák ebben. Északon sincs gond: mindenki zárt térben, égetett szeszekkel. Csak itt, középtájon (figyelem: földrajzilag, és semmiképpen sem társadalmilag) nehéz a dolgot megoldani, mert a pálinkafőzés kiterjesztése és kötelezővé tétele sem hozhat végleges megoldást, miközben az önfeledten főző és táplálkozó tömeg még mindig gyanús ideológiailag.

Feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy Cserna-Szabó főztjéből nem azért nem ettem, mert bizalmatlan lennék vele szemben, vagy mert törött olvasószemüvegek úszkáltak a főzet tetején, hanem mert mindenáron meg akartam őrizni újságírói függetlenségemet és objektivitásomat, meg már egyébként is jóllaktam az ingyen kajákkal.

Az üzenet tiszta: több falánk embert a kormányba, a gyomorbajos, szorongó lumpenprolik helyett.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/24  •  XI. 17. – XI. 30.
HÓCIPŐ-FILM: MEGFXJTUK
AVAGY MIT FŐZÖTT KI LÉVAI ANIKÓ A BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN? • LÉVAI ANIKÓ SZEREPÉBEN: LÉVAI ANIKÓ!
Para-Kovács Imre a Fidesz-kongresszuson tapasztaltakról, avagy a munkaalapú társadalomról, a Caliber RM 019 Tourbillon Celtic Knot óráról és a vidék megtartó erejéről Farkasházy Tivadar kísérletet tesz a paripahaciendás tüntetésszámláló megfejtésére Bartus László: Viktor, Lőrinc és a nőügyek Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy miért nem szerepel Márki-Zay az ElkXrtukban, mikor ő patkolta a kardlapozós lovakat Verebes István: Ugyan kérem, hol vagyunk már attól, hogy felháborodjunk? Dési János: Előbb olvass, utána kukázz, fordítva baj lehet belőle Avar János szerint jó dolog, ha egy ország kultúrpolitikai kulcsposztján olyasvalaki ül, aki a kultúránál csak annak művelőit utálja jobban Trunkó Barnabás megfejtette, csak úgy jöhetett ki 30 millióból a Fidesz frakcióülése, ha megint Németh Szilárd főzött A Heti Kamu megtudta, az Alkotmánybíróság szerint lehet népszavazást tartani Demeter Szilárd agyátalakító műtétjéről A háttérhatalom előretolt bástyái: Para a Népszava hétköznapilapnál Az Orbán-rendszer legnagyobb hazugságai – XXII. rész: Na, heló krumplik, avagy az ezermilliárdos nyugdíjcsökkentés
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.