Rontása tört ránk

Megyesi Gusztáv
2013. 06. 12. · Hócipő 2013/12
Öt év börtönre ítélte a bíróság azt a kétgyermekes hódmezővásárhelyi jósnőt, aki különféle rontáslevételi ígéretekkel összesen harmincmillió forintot, valamint ékszereket csalt ki több ügyfelétől. Az egyik sértett például egy bank előterében adta át neki minden megtakarított pénzét, mert a jósnő szerint rontás volt a családján, s ezen csak úgy lehetett segíteni, ha a pénzt elviszi egy szent helyre.

Kérem szépen, ez a jósnő meg is érdemelte a büntetést. Nem elég, hogy milliókat csalt ki az emberektől, a vádirat szerint még szenteltvizet is itatott velük, ami szélhámosság, mert a szenteltvíz semmit se használ. Én magam mágikus kristályt és rákot gyógyító nyakláncot árulok mindössze 2990 forintért, de az garantáltan meggyógyít mindenkit.

*

Mielőtt bárki pálcát törne a jósnő felett, vegyük figyelembe az asszony szociális körülményeit, hogy csak fél ingatlanja van, és a bírósághoz beadott adatok szerint 72 ezer forint a havi jövedelme, úgyhogy elképzelhetően a sanyarú helyzete vitte rá a rontáslevételre. Én megfontolandónak tartanám, hogy épp az ilyen esetek miatt vegyék fel a közmunkaprogramba az ároktisztítás mellé a rontáslevételt is. Higgyék el, mindenkinek megjönne a kedve a közmunkához.

*

Az most már a kérdés, hogy ez a jósnő képes-e rontásfeltételre is? Mert nekem trafikom volt Hódmezővásárhelyen, de a pályázaton Lázár János volt polgármester, jelenlegi államtitkár cimborái vitték el az üzletet előlem, úgyhogy nem sajnálnék egy kisebbfajta összeget egy apró, de megbízható rontásra.

*

Jellemző, hogy a jósnő ügy - védje a per során szó szerint a sajtót hibáztatta, mondván, az egész ügyet a média dobta fel, s azóta is erős médianyomás alatt állnak a védencével. Hát ez így eléggé silány védekezés. Egy igazi ügyvéd nem elégszik meg ennyivel, hanem egyenesen politikai támadásról beszél, s az egész ügy mögött minimum Bajnai Gordont és baloldali maffiacsapatát sejteti, s akkor szinte biztos, hogy az ügyészség ejti is a vádat.

*

Ismerek én is egy illetőt, aki rontáslevételt ígért mindenkinek, mármint hogy leveszi a rontást a magánnyugdíjpénztárba tett pénzekről, továbbá a gazdákról, a földekről, a munkahelyekről, az iskolákról, a családokról, a futballról, az egész országról, így védve meg az embereket a bajtól. Ami azt illeti, a pénzt magához is vette; gondolom, most valami szent helyen őrzi a társaival.

*

Ne felejtsük el, hogy ez a jósnő elbeszélgetett a nehéz sorsú, elkeseredett emberekkel, meghallgatta a bajaikat, együtt érzett velük, sőt én még azt is megkockáztatnám, hogy boldoggá tette őket egy időre, úgyhogy az ügyfelek csak hálásak lehetnek neki. Hogy közben harmincmilliót felmarkolt? Látják, ez a baj magukkal, hogy mindig csak a pénzt nézik.

*

Az biztos, hogy én be nem dőlnék az ilyen szélhámosnőnek, bármennyire szépen beszél is, mert én azonnal felismerem a szélhámosokat. Az egyik kereskedelmi adón például mindennap látható egy jós, aki a tévéstúdióból intézi az emberek ügyeit, s mindenkit megnyugtat, hogy ha probléma van, akkor se kell megijedni, mert ő leveszi a rontást, és a probléma azonnal megoldódik. Látja, az egy komoly jós, nem kéreti a bank előterébe az embereket, hanem egyből leveszi a rontást, és egy fillért se kell fizetnie a tévénézőnek. Nem véletlen, hogy hetente legalább százan keresik fel személyesen a rendelőjét.

*

Én azon csodálkozom, hogy a jósnő sikerén felbuzdulva a kormány még nem hozott létre nemzeti jósdát és rontásközpontot, hogy az emberi hiszékenységben meglévő óriási potenciált még hatékonyabban hasznosítsa. Illetve miket is beszélek: hiszen a rendszer már rég csúcsjáraton üzemel, azzal a nüansznyi különbséggel, hogy nem leveszi, hanem hozza a rontást az emberekre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.