Föld a láthatáron

Para-Kovács Imre
2012. 12. 12. · Hócipő 2012/25
Az a jó a földben, hogy akárhányszor ellopják, mégis a helyén marad, tehát sohasem alakulhat ki az a helyzet, amikor Magyarország helyén egy böhöm lyuk tátong, és a magyarok beleesnek. Milyen szerencse! A föld tehát olyan, mint egy értelmes macska, akit eladunk Salgótarjánban, aztán csak ülünk és várjuk, hogy megérkezzen Vásárosnaményba, hogy eladhassuk megint.Ezzel sajnos azok is tisztában vannak, akik négyévente rászabadulnak, mint legutóbb például a műkörmösök. Brit tudósok megállapították, hogy a magyar föld kifejezetten alkalmas a műkörömtermesztésre, és - mit ad isten! - a Fidesz környékén véletlenül szép számmal akadnak ilyenek. A parasztok pedig csak néznek, nem értik, hogy miért nem ők kapták meg azokat a területeket, ahol eddig dolgoztak. Nem tudják, hogy megváltozott a világ, manapság már tőlük kell megvédeni a földeket, mert olyan hülyék, hogy eladnák a hollandoknak, ha a Párt műkörmösei nem lépnének közbe.
Ángyán képviselő sem látja át a helyzetet, nem hallja az idők szavát, pedig azon kérdésekben, amikhez nem ért, szépen megszavazott mindent, amit a Fidesz elé tolt. Speciel a földhöz ért, így aztán kínos helyzetbe került. Most képzeljék el a többieket! Áldás, hogy ők semmihez sem értenek.
Váradi András, az ország leghíresebb juhásza sem értette, miért kobozzák el kaszáját, amivel 14 kiló lucernát vágott le a földesúr birtokán, de aztán hamarosan megértette, mert amikor ellopták a birkaszart a földjéről, azzal indokolták, hogy mi a francnak kellene neki komposzt, amikor bármi terem ott, nem lesz mivel lekaszálnia?!, ami bizony logikus, magunk sem mondtuk volna szebben.
Az csupán véletlen, hogy a földbirtokos éppen Orbán Viktor csókosa, mert Kövér László vagy Navracsics Tibor barátja is lehetett volna, Váradi András ugyanígy jár, nem kell tehát rögtön a miniszterelnök felelősségét firtatni! A komposzt egyébként is jó helyre került, bele Mészáros Lőrinc földjébe, és hova máshova került volna, amikor se közel, se távol nincs másnak birtoka?! Mégsem vihetik a birkaszart repülővel külföldre.
Békéscsaba mellett egyébként földhöz jutott egy ember, aki már eddig is gazdálkodott és nincs egyetlen fideszes ismerőse sem, úgyhogy azóta ezzel a számmal járja az országot, hamarosan külföldön is fellép, és ha a turnénak vége, valószínűleg kiállítják a Parlamentben, de előtte kitömik.
Végezetül ne felejtsük el, hogy a Földön egy hold föld ugyanannyiba kerül, mint a Holdon egy föld hold. Bár ez függ a forint pillanatnyi árfolyamától is.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.