Emmi néni szupersztár

Para-Kovács Imre
2012. 09. 05. · Hócipő 2012/18
Nem tudom, létezik-e még 1841-ben alapított cég Magyarországon, de a Libál Optika egészen biztosan ilyen, mivel ott jártunk, és majdnem összefutottunk Jókai Mórral. De mielőtt még valaki megkérdezné, hogy lehet-e enni a helyen, gyorsan leszögezném: nem, és ennek az az oka, hogy ezentúl nem az ország kifőzdéit és étkezőit látogatjuk majd, mint az elmúlt hónapokban, hanem olyan műhelyeket, boltokat és cégeket keresünk fel, ahol találkozhatunk a klasszikus kisbolt-érzéssel, ahol kihaló szakmák utolsó mohikánjai (dakotái és apacsai) végzik dolgukat, mert ezt szeretik, ehhez értenek, és nem érintette meg őket a neokonzervatív pörgés.

Lesznek persze olyan helyek is, amelyek modernek és a ma kihívásaira válaszolnak, de izgalmasak és érdekesek, esetleg annyira látványosak, hogy még Szebeni fotóművész is megigazítja szemüvegét a látványtól, pedig ő ritkán csinál ilyesmit, például Áder János szűzbeszéde alatt meg sem rezzent.



A Libál Optika ideális választás volt, a Veres Pálné utcának alapból van némi feminista felhangja, elvégre nagyon kevés olyan közterület van, ami nére végződik, így aztán felemelt fejjel és dobogó szívvel nyitottunk be Emmi néni (Brassai Józsefné) birodalmába, mint a feminizmus és az optikusság elkötelezett hívei, szánk sarkában finom mosoly, kezünkben levett kalap.

Emmi néni 75 éve dolgozik a szakmában, ami science-fiction, mert lassan már olyan szakma sincs, ami ilyen régen létezne, nemhogy ember, aki végigdolgozta a XX. század történelmének minden fordulóját, és most is mosolyogva tudja elmondani, hogyan kerülte el, találta meg őt a történelem.



Mert a történelem az olyan, hogy mindenkit megtalál, különösen azokban az országokban, ahol zaklatottabb, kiszámíthatatlanabb, de mindig kellemetlenebb a többi vidéknél, ahol a történelem tulajdonképpen csapások sorozata, idióták hosszabb-rövidebb uralkodása, és sohasem valami szervezett építkezés, minek keretében egy optikai műhely és szaküzlet évszázadokig fennmaradhatna.

A Libál Optika létezése tehát inkább csoda, mint törvényszerűség.

Emmi néni természetesen nem panaszkodik, 96 évesen azon nemzedékhez tartozik, amelyik nem panaszkodik, mert úgyis tudja, hogy hiábavaló, panaszkodni inkább mi szoktunk, mert mi is tudjuk, hogy felesleges, de lassan nincs más témánk.



Ő inkább arról mesél, hogy nemrégiben hintók sorakoztak az üzlet előtt, ha egy-egy gróf látása megromlott, azonnal ide sietett, de a Lánchíd sem épülhetett volna fel a Libál Optika nélkül, mivel például a körzőt nem sorozatban gyártották akkoriban, hanem kézzel készítették, akárcsak a hőmérőket és a szemüvegkereteket, hogy a lornyonokról ne is beszéljek.

Most a lornyonokról fogok beszélni, mert ez a különös tárgy gyermekkoromban kettős szimbólum volt, részben az elhülyült, lezüllött és a szocialista megújulásban eltűnt nemesség állandó kelléke, grófot lornyon nélkül ábrázolni nem lehetett, sem karikatúrán, sem propagandafilmben, másrészről viszont a lornyon az elegancia és a kifinomultság kelléke is volt. Jókai regényadaptációk, fekete-fehér tévé, gonosz urak és jó urak.



Ezekhez a filmekhez Emmi néni kölcsönözte a kellékek egy részét, és mint elmesélte, volt akkoriban egy nagynevű színész, aki csúnyán lopott (szépen lopni nem lehet, ezért felesleges a jelző, viszont prímán visszaadja a beszélgetés hangulatát), külön kísérője volt, aki a forgatások alatt figyelte, mit tesz el, de még így is sikerült neki zsebre tennie egy lornyont, és - minő impertinencia! - éppen Emmi nénihez hozta el, hogy lencséket helyezzen be.

Emmi néni természetesen nem nevezi meg a híres színészt, mi pedig nem tippelünk, inkább az államosításról kérdezzük, de csak annyit említ meg nekünk, hogy akkor is működhetett a műhely, igaz OFOTÉRT álnéven. Az államosítás csak az Állami Áruházban vicces.

Az olyan ficsúrságok, mint a kontaktlencse, már nem izgatták fel őt, inkább azon mereng, hogy a pápák szemüvegét hogyan csiszolták hegyikristályból tökéletesre, illetve hogy mekkorának kellett lennie annak a teknőcnek, amelyik páncéljából kitelt egy negyvencentis keret szárral együtt.

Ezen merengünk mi is.



Megnézzük azokat a szemüvegeket, amelyek talicskán utaztak reggelente a piacra, hogy ott a rövidlátók kedvükre próbálgathassák, és ha megfelelt, megvegyék, aztán láttunk olyan kereteket, amelyek száz év elteltével is rugalmas szárakkal bírnak, mert acélból készültek, és Kern András viselte ezeket Sándor Pál filmjeiben.

Közben vevők jönnek-mennek, mindenki ismerős, az utcáról is beköszönnek az emberek, ajánlanak nekünk egy bácsit, aki 100 éves és a sarkon lakik, de mi nem a korra utazunk, hanem a minőségre, márpedig a Libál Optikában minőség van dögivel, magunk is úgy érezzük, hogy egy kicsit minőségibbek lettünk, amikor kijövünk, de ha nem is látványosan javultunk fel, a tisztelet megnövekedett bennünk, mert olyan múltba nézhettünk, ahová sohasem jutunk el többé, nem beszélve a jövőről, amilyen nekünk sohasem lesz.



Jókait persze nem Emmi néni szolgálta ki, ahogy Clark Ádám körzőjét sem saját kezűleg rakta össze, de folytatta és tisztelte a munkát, amit a Libálok elkezdtek.

Libál Lajos, mint fentebb jeleztem, 1841-ben kezdte meg működését, majd fia, Libál Lajos folytatta, őt pedig az unoka, Libál Lajos követte. Biztonság, kiszámíthatóság, tradíció és Lajosok. Ez hiányozhat félrevezetett és komor honfitársainknak, amikor olyan eszméket követnek, amelyek múltat hazudnak nekik, múltat a jövőben, ami sohasem jön el.

A múlt a múltban van és egy kicsit a jelenben, mint azt Emmi néninél láthattuk, aki egyébként csak az aprómunkához vesz fel szemüveget, amikor számomra már láthatatlan csavarokat csavar ugyancsak láthatatlan furatokba.

Már most sem látok annyit, mint ő, és sohasem fogok annyit látni, amennyit ő látott.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.