Áraz a piac

Megyesi Gusztáv
2012. 03. 27.
Miután a Schmitt Pál kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság szerdán közzétette állásfoglalását, miszerint az államfő a korabeli szabályoknak megfelelően írta meg szakdolgozatát, így a doktori címét nem kell visszavonni, a piacok igen élénken reagáltak. A kormány piacelemzőjével beszélgettünk.Hócipő: Feltehetően elég nagy visszhangja van a bejelentésnek.
Elemző: Csak pozitívumokról számolhatok be. Először is robbanásszerűen megugrott a doktori disszertációk iránt érdeklődők száma. A külföldi visszajelzések szerint honfitársaink egyre-másra kérik ki a világ legnevesebb egyetemeinek könyvtáraiból a különféle doktori disszertációkat, s veszik át tartalmuk 98-99 százalékát szinte egy az egyben, amit aztán itthon persze le kell fordítani.
Hócipő: Igen, de úgy hallottuk, hogy olyanok fordítják le ezeket a disszertációkat, akik nem beszélnek idegen nyelvet, és a nyelvvizsgájukat is a bolhapiacon vásárolták.
Elemző: Ezek technikai kérdések, nem ez a lényeg. Hanem, például, a könyvkiadók rugalmassága. Hogy a raktáraikban heverő többtízezres remittendát most értékesíteni tudják. A könyvekhez címkét mellékelnek, amire bárki ráírhatja a nevét, majd ráragaszthatja az eredeti író nevének a helyére, így aztán ő a szerző. Felhívnám továbbá a figyelmet a játékgyárak aktivítására. Egyik üzemünk, például, a jövő héten dobja piacra a Te is lehetsz Einstein nevű csomagját. Ebben a gyerek egyszerűen lemásolhatja Einstein általános, illetve speciális relativitáselméletét, vagy a fényelektromos jelenség törvényszerűségeiről szóló tanulmányát, utóbbiért szándékaink szerint a gyerekek között is kisorsolunk majd Nobel-díjakat. Sokkal helyesebb, ha a fiatalok drogozás meg plázázás helyett fontos szellemi termékeket másolnak.
Hócipő: A baj csak az, hogy a gyerekek nem szeretnek írni, márpedig a másolás is írás.
Elemző: Ez igaz. Az egyik játékgyártó a Scrabble nevű szórakoztató nyelvi játék úgynevezett álamfői változatát fejlesztette ki, amelyben csak egy darab „l” betű szerepel, ezzel kell a játékosoknak helyesen kirakniuk az államfő szót és annak módozatait. Kezükbe se kell venni a ceruzát.
Hócipő: A felnőttek?
Elemző: Utazási irodák tucatjai szerveznek túrákat Bulgáriába. Itt nemcsak fölkeresik Schmitt Pál egyik forrásának, későbbi törzsanyagának, Georgijev akadémikusnak a szülőházát, de a bátrabb jelentkezők személyesen győzködhetik a helyi sportvezetőket, hogy bojkottáljanak valamilyen sporteseményt, például a Los Angeles-i olimpiát. Ugyanilyen túra indul Németországba, Heinemannak, a Schmitt-dolgozat másik donorjának az egykori iskolájába.
Hócipő: Úgy hallottuk, hogy az állami televízió is nagyon készül.
Elemző: Központi kvízműsorok indulnak, ezeken wellness-hétvégéket lehet nyerni egy olyan szállodába, ahol a nyertes három napra gazdasági igazgató-helyettes lesz, körülötte kizárólag besúgók dolgoznak, s minden szoba be van mikrofonozva, mindezt azonban egyedül ő nem veszi észre.
Hócipő: S akik ezt az egészet nem játéknak tekintik, hanem komolyan veszik?
Elemző: Hívő nézőinknek ajánlani tudom Schmitt Pál műanyagból készült jobbját, amit úgy lehet körbevinni a városon, hogy közben mindent, amit eléje tesznek, aláír.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.