Beadják a kulcsot

Megyesi Gusztáv
2012. 02. 14.
„Egyre biztosabbnak látszik, hogy a hiteltárgyalások áldozatául esik a kormány vívmánya, az egykulcsos jövedelemadó-rendszer..., így a jelenleg 16 százalékos személyi jövedelemadó módosítására is rákényszerül a kormány, ha igénybe akarja venni az IMF, illetve az Európai Unió hitellehetőségeit. Kormányszóvivővel beszélgettünk” - írja a Népszabadság kormányforrásokra hivatkozva.Hócipő: No lám: a kormány mégiscsak engedni fog a külföldi nyomásnak, és lemond az egykulcsos adóról?
Szóvivő: Szó sincs engedményről, az egykulcsos adórendszer eltörlését mi magunk javasoltuk, sőt követeltük a nemzeti szuverenitásra hivatkozva, az EU az IMF-fel karöltve pedig kénytelen volt engedni a magyar igényeknek. Ezzel a szabadságharcunk újabb fontos állomásához érkeztünk.
Hócipő: No de a múlt héten még azt mondta a miniszterelnök úr a Magyar Nemzet értesülései szerint, hogy az egykulcsos adórendszer módosítását képtelenségnek tartja.
Szóvivő: A miniszterelnök minden lehetséges fórumon kifejtette, hogy ő a többkulcsos adórendszer híve, az egykulcsos adó igazságtalan, és igenis, a gazdagok fizessenek arányaiban is többet, ne a szegényebb rétegeket terheljük újabb súlyos tételekkel.
Hócipő: Kósa Lajos ügyvezető pártalelnök még a múlt héten is azt mondta az egyik fórumon, hogy az egykulcsos adórendszer megváltoztatására csak akkor kerül sor, ha az ég egybeér a földdel.
Szóvivő: Az egykulcsos adórendszert kommunisták és nyugat-európai csatlósaik forszírozzák, azok, akik a külföldi tőke szoknyájába csimpaszkodva ott tesznek keresztbe Magyarországnak, ahol csak tudnak.
Hócipő: Hogyan fogják beadni a kormánypárti híveknek a többkulcsos adórendszert, ha eddig az ellenkezőjét mondták?
Szóvivő: A kormánypárti szimpatizánsok legutóbb békemeneten tettek hitet a többkulcsos adó mellett, ezzel is bizonyítva, hogy kevesebb dolgot ítélnek el jobban, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert. Mondhatnám úgy is, hogy az egykulcsosok ideje lejárt, és a kétkulacsosoké, akarom mondani: a kétkulcsosoké a jövő.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.