Hogy Betlehembe...

Megyesi Gusztáv
2011. 12. 14. · Hócipő 2011/25
Ellopták a Nagykovácsi főterén fölállított betlehemi szobrokat. Másnap a járókelők hullazsákokat találtak az utcán, amelyekről azt hitték, hogy holttesteket rejtenek, mert az egyikből kikandikált egy kéz. Végül a hatóságok riasztása után a helyi jegyző vette észre, hogy a Jézuska-szobor keze lóg ki a zsákból.- Mielőtt a falu jó hírének megsértése miatt följelenteném újságíró urat, elmondanám, hogy nem az egész betlehemi jászolt lopták el, hanem - idézem a közleményt - csupán „Máriát, Józsefet, Jézust és a jászol mellett álló csacsit”, tehát a három távolkeleti bölcset, a juhokat és magát a jászolt nem. Ha a szamarat nem számoljuk, akkor elmondhatjuk, hogy nem anyagi haszonszerzés céljából történt a bűncselekmény, hanem az anyaszentegyház lejáratása végett.
- Jaj, miért kell mindenből ekkora ügyet csinálni. Húsvét előtt két zsák nyulat loptak el, az sokkal ijesztőbb volt. Valaki megzavarhatta a tolvajokat, mert a Pléhkrisztusnál hagyták a zsákokat, igaz, azokból nem lógott ki semmi. Viszont mozogtak. Jött haza éjfél felé biciklivel az öreg Witmann meg a fia, hát látják, hogy ugrálnak a zsákok, mennek az árokpart felé. Csak hányták magukra a keresztet a holdvilágnál, és megfogadták, hogy eztán majd a földeken át mennek haza a kocsmából.
- Nem minden ünnepkor van ez így. Mikulást például még soha nem loptak. Nálunk, amióta le van százalékolva, Krasznai Feri a Mikulás, már november végén kiáll a játékbolt elé, és most már a Cora előtt is sétál kettő. Nem mondom, elég nehéz volna három-négy Mikulást zsákban hazavinni, viszont jó erős anyagból van a kabátjuk. Hogy a szakállukkal mit kezdenék? Biztos az is jó valamire; én a magam részéről soha nem dobok ki semmit.
- Az biztos, hogy nem a tanítóék voltak, és nem is a körorvos, mert az öt éve nincs is a falunak. Én a sánta Jerabekre gondolok, aki már évek óta uzsorakamatra ad kölcsön. Már akkora úr lett, hogy újabban ki se megy a pénzt behajtani, hanem házhoz hozatja az illetőt. Ilyenkor, télvíz idején amúgy is beáll a dereka, nem fog a főtérre kimászkálni a kisded Jézust megnézni, hanem házhoz viteti, nézegeti, aztán visszaküldi. Mert amúgy rendes ember volna, csak ez az uzsorázás, ez neki a gyengéje.
- Bundás zászlós jött ki elsőként, de nem merte mindjárt kinyitni a zsákot, hanem krétával körberajzolta, a polgárőröket meg elküldte a Rigó testvérekért. Ha valami történik a faluban, mindig a Rigó testvéreket tartóztatják le, mert ők a legolcsóbbak: amikor fél év után kiderül, hogy ártatlanul tartották őket fogva, alig kell nekik valami kártérítést fizetni, mert a bíróság szerint mindketten primitívek, nem árt nekik a börtön. Bizony, ha nem ilyen talpraesett a jegyzőnk, most gyilkossággal gyanúsítják őket.
- Ez az egész azért van, mert tönkretették a gazdaságot. Annyira drága a benzin, hogy nem éri meg a gazdának nemhogy a traktorját használni, de a saját autóját sem. Igaz, ami igaz, a szamárral együtt nem kellett volna mindjárt ellopni az egész Szent Családot, mert hát azok nem fogják neki elhúzni a szekerét.
- Én mondom maguknak, hogy a zsidók voltak.
- Ezt azért nem kellett volna tenni a kisded Jézussal. Zsákba tenni és az utcán hagyni a legnagyobb lelketlenség. Ha valaki ennyire félti, és úgy véli, hogy József nem tudja eltartani rendesen a családját, akkor arra ott van a Schöpf-Merei kórház, az előtérben el lehet helyezni az újszülöttet, és semmi bántódása nem lesz senkinek.
- Nem zsidók voltak, hanem a gárdisták. Nem kellett volna a három királyokat ennyire barnára festeni, a Boldizsárt meg egyenesen feketére, mert ez fölpiszkálta őket; a helyükben én is kimenekítettem volna a családot.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.