Villámtréfa

Para-Kovács Imre
2011. 06. 15. · Hócipő 2011/12
Történt bizony, hogy Gödöllőn tartották az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) Külügyminiszteri Értekezletét, ahol maga Orbán Viktor mondott volna beszédet, de olyan vihar kerekedett, hogy először a sátorba kellett bemenekíteni a külügyminisztereket, aztán a Lovardába, ahol végre tényleg közel kerültek egymáshoz a politikusok, mert a hírek szerint egymás ázott öltönyeit szagolták, annyira összezsúfolódtak.De ez még nem volt elég, mert alig kezdte el Orbán Viktor a beszédét, hirtelen elsötétült minden, és olyan csönd lett, hogy szinte hallani lehetett a háttérben Szijjártó Péter akkumulátorának zümmögését.
Mielőtt még ennek az eseménynek szakrális vonatkozásaira rátérnék, gyorsan idézném az egyik mondatot, amit a miniszterelnöknek sikerült elmondania: „többé nem lehetnek sikeresek a magányos harcosok”.
Mielőtt tehát a villámcsapás kinyírta a hangosítást és a világítást, Orbán éppen saját sikertelenségét vetítette előre, és borzasztó kíváncsi lennék, hogyan folytatta volna, ha marad még áram. Mert az ugye nem lehet, hogy már megint mást mond a külföldnek, mint amit a hazai választóinak, nem létezik, hogy márciusban gyakorlatilag a kilépésünket lebegteti az Unióból, júniusban pedig már azzal nyitja beszédét, hogy a magányos harcosok nem lehetnek sikeresek, mert ez teljesen logikátlan lenne, ami ugyan nem áll távol a kormányzástól, de ennyire mégsem nézhet mindenkit hülyének. (de)
A magányos harcosok tehát lesajnálva, összefogás, nemzetközi kapcsolatok, éljen az Unió, éljen Ázsia, különösen Kína, ahol már nem is számít, hogy nincsenek emberi jogok, mert rengeteg pénz van, Tibet meg úgyis csak egy baromi nagy szikla, majdcsak ellesznek valahogy.
Pragmatikus vezető nem figyel a részletekre, csak a nagy cél lebeg előtte, miszerint, ööö, izé, szóval valami nagy cél, amiről közelebbit egyelőre nem tudunk, de súlyos sejtésem szerint még ő sem. Nem is baj, van még három év, majdcsak kiderül.
Ekkor csapott a villám bele valahová, amitől megnémult a miniszterelnök, úgyhogy mindannyian elmentek ebédelni.
Itt azért megbicsaklik a népmesei vonulat, mert Orbán állítólag ebéd közben elmondta a beszédét, márpedig magyar ember evés közben nem beszél, de könnyen megeshetett, hogy Ő inkább nem is evett, csak mondta a beszédet, aztán a szolgálati autóban bekapott egy szendvicset, miközben a Parlamentbe igyekezett.
Felmerülhet persze a kérdés, hogy 12 milliárdos Terrorelhárítók helyett miért nem vettek egy háromezer forintos villámhárítót, illetve hogy miért nem tudják elhárítani a terrorelhárítók a villámokat is, de ez csak kukacoskodás. Lehet, hogy simán elég lett volna leszerződtetni Sándor Mátyást (utóbbi a keresztnév), aki puszta kézzel is elvezeti a kisebb és közepes villámokat, bár természetesen különbség van a villámok között. Hogy egész pontos legyek: „A zivatarokban vagy a szupercellában egy vihar alkalmával többféle elektromos kisülés is megfigyelhető. Az egyik a cikázó (vagy vonalas) villám, amely az ún. villámcsatornában jön létre. Ha ez a felhő és a föld között jön létre, akkor lecsapó villámnak nevezzük. Ha viszont a felhők között jön létre, ekkor legtöbbször vízszintes, avagy szöget zár be vele. A másik fajtája a statikus elektromosság megnyilvánulásának az, amit felhővillámnak nevezünk. Ekkor nem látjuk a villámot, csak a nagy fényességet. A harmadik pedig az, amit szakszóval felületi villámnak nevezünk. Ezt leggyakrabban akkor figyelhetjük meg, amikor egyedülálló zivatarfelhőből látjuk a kisülést.” - mint azt megtudhattam a Wikipédiából,
Nyilvánvaló, hogy esetünkben az első változatról van szó, márpedig az ilyesmi nem tréfa, elég csak szegény asszonyra gondolnunk, aki a Margitszigeten szenvedett villámcsapást. Mindezek ellenére vannak például viharvadászok, akik direkt oda mennek, ahol villámlik, illetve ahol tornádó készül. A mi miniszterelnökünk nem ilyen, bár az utóbbi időkben voltak jelek, hogy titkon vonzódik ezen elfoglaltsághoz, tervei szerint azonban nem megy a vihar után, hanem Ő maga generálja azt, illetve rosszabb esetben a vihar jön Hozzá.
Elég csak felidéznünk Zeuszt, aki ugyancsak miniszterelnökféle volt régen, és villámokat szórt, bár azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy főisten státusza előtt a földművelési és állattenyésztési szakágban dolgozott mint a pásztorok minisztere.
A szerző és az Olvasó számára is csak egyetlen kérdés marad: tekinthető ez a jelenség figyelmeztetésnek, hiszen amikor a Fidesz győzött, még az ég is kiderült, eljött népünk új tavasza, és alig egy évre rá villámcsapás szakítja félbe Orbán beszédét. Ha Isten velünk, akkor ki ellenünk? - tehetnénk fel a kérdést, de nem tesszük, mert közben megtalálták Mesterházy Attilát egy rohadt nagy dinamóval a biciklijén, és a felhők elvonultak.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





