Romus Kifőzde

Para-Kovács Imre
2011. 05. 18. · Hócipő 2011/10
Hogyan működnek a gasztronómiai nyomozók? - teszi fel a kérdést az ártatlan, majdnemhogy szűz olvasó, és mi válaszolunk rá, mert mániánk a válaszolás, szeretünk válaszolni, legtöbbször pedig mi magunk kérdezünk magunktól, és ilyenkor szeretünk csak igazán válaszolni!

Nos, leginkább az orrunk után megyünk, mert a gasztronómiai nyomozó orra fejlett, méretes és kifinomult, de azért néha kérdezünk, mert mégsem szagolhatjuk végig Budapestet, részben mert rendkívül büdös, részben pedig azért, mert még a mi szaglószervünknél is fejlettebb eszközök állnak rendelkezésünkre: a taxisok.



A taxisok rendelkeznek a legfejlettebb kommunikációs rendszerrel, hiába próbálkoznak a kereskedelmi rádiók vagy a valóságsók, akkor is csak ott érdemes enni, ahol a taxisok esznek, mert ők árérzékenyek, viszont rámennek a minőségre, mert taxisnak nem lehet eladni szart, bár próbálkozni lehet, de csak egyszer, aztán meg másnap csak néz a kifőzde, hogy olyan üres, mint egy kormányszóvivő feje.

A Romus Kifőzde nem ilyen.

Ténfergünk a XIII. kerületben, éppen nem is keresünk semmit, de megtaláljuk a helyet, ami már önmagában is baromi jó, mert keresni fárasztó és felesleges, a jó helyek adják magukat.

Azon gondolkodtam, midőn ültem a kupák között (tájékozódási futás, ha jól látom), hogy milyen veszedelmes és perverz lenne egyszer Svájcba vagy Németországba szakadt rokonunkat kézen fogni, und elvezetni a Romusba, hogy megtapasztalja, amiről ez az ország szól: nem csak rohadt drága butikok, langyos homárt milliókért felszolgáló melegbárok, nem csak a frencsájz, nem csak a beteg és túlárazott szemét, hanem ilyen helyek a kerületek eldugott sarkaiban, ahol másfél euró a menü.



Lehet szeretni istent, lehet áldozni az aranyborjúnak, lehet enni rosszat.

De amikor egy Svájcban szocializálódott szakmunkást, aki már szerencsés nyugdíjas, elvezetünk a Romus Kifőzdébe, és tényleg rájön, hogy vannak Magyarországon olyan helyek, ahol 500 forint egy háromfogásos menü, akkor lehetünk némileg büszkék.

Azt javaslom Önöknek, Kedves Olvasók, próbálják megtippelni, hogy a fényképeken szereplő fontos képviselők közül vajh melyikük nyerte a kupákat! A nyertesek között Szebeni András által dedikált Para-Kovács Imre-cikkeket sorsolunk ki. De komolyan.

Már az utcán ledöbbentünk, mert a hely előtt egy szőnyeg várja az érkezőket, ami azért még Angyalföldön sem megszokott, de sehol sem, ki látott már olyat, hogy egy kifőzde előtt szőnyeg legyen, nekem például nagyon bejött, nem mintha bármi értelme lenne, de legalább menő.



Látjuk magunk előtt a svájci rokonunkat, aki betolul a Romusba, és nem akar 500 forintos menüt enni, hanem belevágna a tutiba.

Na, akkor ő ehet 650-es menüt, és ehet 990-es menüt.

Azért Svájcban ilyen sincs.

990 forintért már olyan kaja van, amit anyukánk csinál a nagyi utasításai alapján, ha nagyon ráér, teljesen felesleges otthon enni, mostantól kezdve megtaláltuk nagyi kiszereldéjét, mondhatnók, ha nem ismernénk nagyit, és nem tudnánk, hogy olyan azért nincs sehol a világon, amilyet Ő csinál.

Ha egy pakliban csak három ász lenne, akkor sikerült volna ezeket lefotografálnunk, de mivel esemes egy pakliban négy ász van, így kénytelenek vagyunk bevallani, hogy valamelyik lemaradt erről a tökéletes felvételről.



A három ász: a séf, a sous séf és a barkeeper, ha már ragaszkodunk a hagyományos világképhez, de ez természetesen egyáltalán nem fejezi ki a valóságot, mivel azt a valóságot, amit az angyalföldi kifőzdék világa nyújt, semmilyen gasztronómiai tankönyv és semmilyen szakácskönyv nem képes kifejezni: például fasírt.

Kér egyet? - kérdezi búcsúzóul a mester fotóművészünktől, midőn már elhagytam a helyet, és a meglett korú fotográfus hajlik a dealre, tehát bevállal egyet a darált húsból és nagymamalélekből készült anyagból, majd távozna, de finoman jelzik, hogy 250 forintba kerül.

Istenem, hol lehet ilyen olcsón fasírtot kapni még ebben a romlott városban?! Sehol.

A séf éppen mellettem áll - időben visszamentünk valamivel -, és arra a kérdésemre, hogy mi a legfelkapottabb étel a placcon, azt válaszolja, hogy a vendégek rettenetesen árérzékenyek. Ezt megértem, ki akarna drágán enni, ha olcsón is ehet, de ebben a pillanatban kurkumaillatot érzek, betölti a teret, megnyugtat és elandalít, kurkuma, emberek, ennél nincs semmi, ami jobban felizgatná a miskolci punkokat, mert mi kurkumán nőttünk fel (hazudok).



Kérdezem a konyhamestertől, hogy mi ez a kurkumaillat, de csak legyint, alig vesz valaki indonéz menüt, az emberek az egyszerűségre hajtanak, megértem őket, megérti őket, de azért az illat nagyszerű.

A kupákat nem viccből említettem, én még ekkora kupasort életemben nem láttam, gyakorlatilag a bejárattól a pincehelyiségig mindent kupák borítanak, kupák a korláton, kupák az ablakban, ha megkeresnénk a legbrutálisabb alkoholistát ebben a városban, és megkérnénk, hogy minden kupából igyon meg egy deci bort, nos, már félúton Erika Cé (vagy Erika Ká - erre sohasem emlékszem pontosan) slágereket kezdene énekelni, és a lépcső alján végleg feladná, feküdne, mint kormányprogram az Európai Unió első figyelmeztetése után.

Mindez arra figyelmeztet, hogy fizetés nélkül ne próbáljunk távozni a helyről, mert van ott valaki (képről kiderül), aki utolér minket, és behajtja a tartozást. Leszámítva a svájci rokont, mert ő azt hiszi, hogy a borravaló, amit adott, az meglehetős, pedig megebédelhet belőle még három család, ezért is jó, ha valakinek svájci rokonai vannak (vagy németek).



De ami tényleg fontos: sohasem hagyhatjuk ki azt a látványt, hogy megnézzük egyetlen kompozícióban a teljes konstruktív személyzetet, mert a Marx fivérek ugyan már halottak, de reinkarnációjuk itt még megtekinthető.

Ne panaszkodjanak, drága magyarok, egyenek a Romusban, és nem fognak csalódni.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2021/25  •  XII. 1. – XII. 14.
ADVENTI AJÁNLAT: PARA, VÁNCSA, SMUZEWITZ... Váncsa István: akarja-e a migráns Afganisztánhoz csatolni Csongrád-Csanádot, Bács-Kiskunt vagy Baranyát? Para-Kovács Imre a Honvéd Kórház három objektumának 24 oltópontján oltakozott, hogy regisztrálatlanul beoltódjon MEGFXJTUK 2.: Lévai Anikó szerepében még mindig Lévai Anikó! Farkasházy Tivadarnak II. Lajos ugrott be Gulyásról, biztos ő is azt gondolta a mohácsi csata után a Csele-pataknál, hogy a legpesszimistábbnál is pesszimistább forgatókönyv jött be Smuzewitz Ilona kiakadt, hogy Amerika szankciókat vetne ki a korrupt magyar politikus emberekre, holott még tárgyalni sem hajlandók róla, hogy mekkora mértékű lopás lenne számukra elfogadható Verebes István a még meg nem zavart elméjű olvasók ép eszéről Dési János szerint ideje volna, hogy Mészáros könyvtárat is alapítson, mindkét gyerekkori színezőjét felajánlva hozzá Avar János szerint más diktátorok válsághelyzeteket használtak ki, a miénk maga teremti ezeket A Heti Kamu megtudta, Kósa Lajost a folyamatos kibeszélései miatt arra ítélte a Fidesz-frakció, hogy vegye feleségül a csengeri örökösnőt
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.