Megnyitódott (Dél-Afrika - Mexikó 1:1)

Megyesi Gusztáv
2010. 06. 11.
Vágjunk mindjárt a közepébe: az első félidő mexikói lesgólja tényleg az volt. Attól, hogy a gólvonalon áll egy védőjátékos, a kapus pedig kint van, még les a les, minthogy a labda és az alapvonal vagy gólvonal között legalább két védőnek kell lenni a szabályos gólhoz, de hát persze, hogy annak látta sok szurkoló; nyitómeccsen nemhogy szabályos, de lesgól is ritkán adódik.Ami a játékot illeti, nem ez volt a legrosszabb nyitómérkőzés a világbajnokságok történetében. Sőt. A vb-megnyitó ma már egy többfelvonásos operett, annak minden giccsével, kellékével, és úgy látszik, ezúttal a darabot is előre megírták a szokásos fordulatokkal: az egyik csapat kihagy két-három gólhelyzetet, törvényszerű, hogy a másik ettől feltámad, majd neki lesz két-három gólhelyzete, egy remek kiugratás után meg is szerzi a vb első gólját, ráadásul bombagólt. Ez feloldja a játékosokban a görcsöt, s attól kezdve ők játszanak úgy, ahogyan Mexikó kezdte a meccset. Aztán tartani kezdik az eredményt, az ellenfél feljön, fölénybe kerül, s talál ő is egy gólt. Mexikó sokkal technikásabb játékosokból áll, ám a csatárai maflák, mert a focit csak fejjel és lábbal játsszák, pengésen, ami szép, szép, de ha a test nem focizik, akkor a csatárt elsodorják, felszeletelik és megeszik vacsorára. Nem véletlen, hogy az egyenlítő góljukat is védő szerezte.

- Fújjátok azt a sz*rt!
Dél-Afrikán én magam nem vettem észre brazil jeleket, amiket Perreira beígért, épp ellenkezőleg: rengeteg labdát eladtak, s néha kifejezetten ügyetlenül nyúltak a labdához. Ahogy mondani szokás, igazságos eredmény született, az egy-egy pont azonban semmire se jó, ez a két csapat nem jut tovább a csoportból. Mégpedig a FIFA legnagyobb bánatára, mert olyan még nem volt, hogy a házigazda a csoportmeccsek után legalább egy kört ne menjen még.

- Csitt legyen!
A vb nyitómeccse abban mindenképpen eltért a megszokottól, hogy a játékosok mellett párszáz millió néző is ideges volt. Nem tudom, hogy a vuvuzela nevű trombita hangjának élvezete milyen mentális elváltozásokat okoz az emberiség futballkedvelő részében, mindenesetre 127 decibellel szól ez a hangszer, mégpedig szakadatlanul, míg például egy dobnak vagy éppen a bírói sípszónak csak 122 decibel a hangereje.
Ha magyar tisztiorvos arra jár, azonnal leállítja a meccset, és betiltja a vébét.

- Kapufa a 90. percben? Ezt fújhatjuk...
Személyes probléma: sajnos, a hazaiaknál a 6-os számú játékos, bizonyos Macbeth Sibaya nem lépett pályára, pedig ő futballmagyar: néhány évvel ezelőtt a III ker. TVE-ben focizott, de ott se nagyon fért be a csapatba, sokszor álltam mellette a korlátnál.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25 • XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása!
Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt
Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás?
Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt
Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába
Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé!
Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról
Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról
Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról
Verebes Istvánnak fogytán a humora
A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is
Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.