Toldi 2010

Megyesi Gusztáv
2010. 06. 08.
Két film is készül Toldi Miklósról, derül ki a Magyar Mozgókép Közalapítvány szándéknyilatkozati listájából. Az egyiket a kurzusrendező, Káel Csaba készítené, aki a nem nagy visszhangot kiváltott, ám méregdrága Bánk bán operafilmet jegyzi, s aki most egy hárommilliárd forintos Munkácsy-filmre is készül. A rendező közvetlen munkatársát kérdeztük.Hócipő: Gondolom, a forgatókönyv készen van.
Rendezőasszisztens: Igen. Toldi Miklós alakja az emberek tudatában élő Miklóst fogja megjeleníteni, ám korszerű formában.
Hócipő: Ezt hogy kell érteni?
Rendezőasszisztens: Hogy Toldi korszerű jelkép lesz. Arany Jánosnál, például, még „Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette”, a mi forgatókönyvünk Miklósa viszont nem tűr. Ő forradalmi időben kerül középpontba, tőle a szavazófülkék magányában azt kérték az emberek, hogy ne tűrjön.
Hócipő: Ki lesz a főszereplő?
Rendezőasszisztens: Most folynak a meghallgatások. Olyan színészt keresünk, aki kb. százötven centi magas, jogi végzettségű, négy gyermeke van, és imád futballozni.
Hócipő: A cseh bajnok, Mikola a Duna szigetén várja Toldit, nem éppen lábtengó partira, meg kell vívniuk egymással.
Rendezőasszisztens: Korrigálnék: Mikola szlovák. Nem engedi Miklóst magyarul beszélni, csakis az „Ahoj, Poplacsek, Mikola” felszólításra reagál. Miklós hirtelen kettős állampolgárságot ad Mikola egész környezetének, legelébb is a lovának, s ezzel már le is győzte.
Hócipő: A malomkő-jelenetet hogyan képzelik?
Rendezőasszisztens: Mint tudjuk, Miklós bátyja, a rókalelkű György, valójában bolsevista. Aki ráadásul devizahiteles. Miklós egész környezete gyűlöli a devizahiteleseket. Ezért Bence, Miklós legfőbb híve, csődöt kiált a temetőben, mire a devizahitelesek elpusztulnak. Miklós ezután ötvenkét államtitkárral bevonul a királyi várba, ahol a Nemzeti Egység Programja keretében mindenkit kirúg az udvartól, fölemeli az adókat, a szóvivője egyetlen „Igenis, csőd van!” kiáltással a kincstári aranykészletet rézzé redukálja, majd elszámoltat.
Hócipő: Ezt hogyan képzelik?
Rendezőasszisztens: Miklós kinyittatja a tömlöcöket, és a leghírhedtebb haramiát nevezi ki a György elszámoltatásával és a korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó kormánybiztosnak.
Hócipő: A királlyal mi lesz?
Rendezőasszisztens: Mint Miklós személyi bolondja, még pár hétig az udvarban marad.
Megyesi Gusztáv
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Megyesi Gusztáv
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.